Századok – 1995
Történeti irodalom - Pölöskei Ferenc: A köztársasági eszme története Magyarországon (Ism.: Máthé Gábor) III/729
TÖRTÉNETI IRODALOM Pölöskei Ferenc A KÖZTÁRSASÁGI ESZME TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON Cégér Könyvkiadó 1994. 236 o. 1. Eszmetörténeti szintézisekkel — az utóbbi években — nem bővelkedik sem a történeti, sem a jogtudományi szakirodalom. Pölöskei Ferenc könyve ezért is üdítő kivétel, noha nem csupán az elmélet-történet, hanem a leíró- és az intézménytörténet együttesen van jelen a monográfiában. Az első olvasatra hagyományos szerkezetű munka csak látszatra az. Az idő dimenziójában teljességre törekvő mű a magyar jakobinus mozgalomtól, a hatalommegosztás rendszerén keresztül, a 20. század eleji köztársasági mozgalmakon át, a köztársasági államforma alaptörvénybe iktatásáig terjedő másfél századot fogja át. Noha az idiografikus megközelítés mindvégig domináns, ez nem akadályozza meg a szerzőt elméleti következtetések levonásában. Igaz, nem is vállalkozik általános törvényszerűségek megfogalmazására, mintegy kerülendő a sok csapdát rejtő jogbölcseleti tanokat. Ez nem jelenti azt, hogy számára idegen e terrénum, hiszen kitűnő esszenciális összefoglalót ad a köztársasági eszme történetiségét tárgyaló bevezető tanulmányában. Mégis van nézetrendszerében valami sajátos. Az alkotmányos államfejlődést jobbára politikai történések és döntések eredőjeként érzékeli, s magát a jogot — amely a folyamatot katalizálja, dogmatikailag kifejezi, garanciálisan védi — nem tárgyalja. Holott a jogállam-konstrukcióban,a kettős legalitáson nyugvó jogrend vizsgálata a téma szempontjából nélkülözhetetlen. H. Coing, a német jogtudomány klasszikusa, értékelését kölcsönözve: a jog lényeges részét tükrözi az európai kultúrának s Nyugaton a jog nem másként, mint az európai kultúra elemeként fejlődött. Hozzá kell tennünk, hogy kivétellel, amit az irodalom „a jog perverziós korszakaként" tart nyilván, nevezetesen az 1933-1945 közötti nemzetiszocialista periódust. 2. Eltekintve a jogi szemléletmódot érintő megjegyzéstől, a továbbiakban a gazdagon dokumentált, alapos monográfia egyes fejezeteivel kívánok foglalkozni. Kutatói elfogultsággal vár lasztottam a 19. századi polgári államfejlődést vizsgáló III—IV fejezetet, illetve az államforma kérdésében az 1914-1949 közötti időszakot részletező tanulmányokat. Pölöskei professzor megkülönböztetett figyelemmel fordul a 19. századi magyar alkotmányos mozgalmak forrásai felé. Már munkája előszavában úgy emeli ki a két sorsfordító esztendőt, 1848-at és 1867-et, hogy 1867 jogi lehetőségeit megelőlegezi 1848-nak. 1848-ban az alkotmányos monarchia győzedelmeskedett a hatalmi ágak szétválasztása és egyensúlya révén, 1867-ben pedig jelentős csorbulásokat szenvedett — írja a szerző. 1848 szerte Európában egy folyamat meghatározó állomását jelentette, amely az államforma, a kormányzat és a polgári jogok szempontjából egy új minőség születését képviseli. A későbbiekben már pontos analízissel találkozhatunk a szerzői okfejtésben. Ahogy találóan megállapítja, a reformok tizenöt-húsz éves kivételes értékű alkotó- és szerzői munka eredményeként készítették elő a 48-as történeti horderejű müvet. Itt jegyezzük meg, hogy a magyar reformpolitikusok gárdájával feltétlenül rokon a német Vormärz progresszív alkotmányos küzdelmeit reprezentáló „Göttinger Sieben" tevékenysége is. Kifejezésre juttatták, hogy a jog rendíthetetlenségének alapjait leginkább a nemzeti hatalom szolgálja és ez a nemzetállami liberalizmus létrejöttének egyben legerősebb faktora is. A reformmozgalmak párhuzamából azonban egy lényeges különbség feltétlenül adódik, ami érthetővé teszi, hogy a Rechtsstaat mint jogi fogalom, mint intézmény, miért tipikusan a német jogi gondolkodás terméke. Azok a posztulátumok, amik a bécsi kongresszus résznyilatkozatában rögzült „öreg szisztémát" alapvetően meghaladják, azok mint a reform és a kompromisszumok eredményei beépültek a korona és a nép közé az alkotmányos monarchia formájában. Tehát a még szakításra erőtlen radikálisok reálisan, „kis alkukkal" keresték az uralkodói hatalommal való egyezkedés lehetőségét. A frankfurti Paulskirche 1848. május 18-án összeült Nemzetgyűlésében megfogalmazódott liberális tétel: az alkotmányozó hatalom egyedüli letéteményese a parlament, ami lényegében a népszuverenitás kinyilvánítása. A június 28-i törvény pedig egy átmeneti
