Századok – 1995

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63

70 PACH ZSIGMOND PÁL az íj húrjának pattanó csapásai által verték a gyapjút tisztává és finommá, fonásra alkalmassá. A csap szó e szűkebb ertelme azután jelentésbővüléssel mindazokra a mesterségbeli munkálatokra kiterjedt, amelyek a szűrposztó-készítésre vonatkoztak; ebben a tágabb értelemben vált a szó a mesterség jellemzőjévé, nyelvi kifejezésévé. Ezért találjuk ott a csapóíj rajzát az 1529. évi pecsétnyomón is, amelybe a céhek szívesen vésették be szakmájuk valamelyik jellegzetes szerszámát.4

9 3. Az immár 1398-ra datált szabadalomlevelet hamarosan egy másik debreceni kutató, a nyelvész-etnográfus, Bartha Károly is publikálta, a helybeli gubacsapó céhről szóló, Ecsedinél jóval alaposabb dolgozatában (1939). A történelmi előzményekre is visszatekintett; ezért közölte újból az oklevelet „Balogh István kiolvasása szerint" — de „azzal a helyreigazítással, hogy a 15. században még nem lehet szó gubacsapó céhről, csak csapó [= szűrcsapó] céhről". Álláspontját nem az oklevélszöveg elemzésére alapozta (azzal nem foglalkozott), hanem debreceni tanácsi határozatokra; ezek ugyanis csak később „az 1738., 1740., 1741. évben foglalkoznak a guba árulásának, a csinált guba, a csinálatlan guba, gubaposztó vitás kérdéseivel. A debreceni céhiratokban pedig az 1700-as évek utolsó évtizedeiben találkozunk a guba szóval és összetételeivel. Az 1792. évi artikulusokban nevezik magukat gubacsapóknak; az előző céhiratok csak csapó-céhről, csapómesterekről szólnak, ami szűrcsapókra, szűrposztó-készítőkre vonatkozik." Csak a 18. század utolsó évtizedeiben lépett tehát a gubacsapó-céh a már a 14. század végén szabadalomlevélben részesült szűrcsapó-céh örökébe.5

0 Balogh István és Bartha Károly munkálataitól szemlátomást függetlenül vonta vizsgálódásai körébe a szabadalomlevelet vagy másfél évtizeddel később Mályusz Elemér a 14. századi mezővárosi fejlődésről írt jelentős tanulmányában (1953). Az alapszöveg datálásában Szűcs István I. kötetének hagyományához tért vissza: az évszámot 1395-nek vélte; egyébiránt azonban kétséget kizáró módon állapította meg, hogy a kezdetlegesen fogalmazott irat „a debreceni szürkeposztót készítő takácsok... céhlevele... közvetlen érdekeik védelmére". Jellemzőnek tekintette, hogy a korai szerveződést olyan „elsőleges iparág" mezővárosi művelői kezdeményezték, amelyhez a gyapjú-nyersanyagot a Tiszántúl bőségesen szolgáltatta, s hogy a céhalakulás a vásárairól híressé lett Debrecenben következett be. Nyilvánvalónak tartotta, hogy a szürkeposztót készítő debreceni takácsok nemcsak a helyi szükségleteket elégítették ki, hanem más vidékek fogyasztói részére is termeltek.5

1 Szabatos megállapításaihoz Mályusz a következő lábjegyzetet fúzte: „Az oklevél Debrecen város 1440. november 29-i átíró oklevelében maradt fenn. Ez kétségtelenül hiteles, s nincs semmi ok, hogy az 1395-i oklevél hitelességében kételkedjünk." Amikor Mályusz az átírást a Szűcstől említett december 4-nél néhány nappal korábbra keltezte, Szűcs naptártani tévedését korrigálta. A középkori naptári számítás szerint ugyanis az oklevél átírásának „feria tertia proxima ante festum Nicolai episcopi" dátuma nem „Miklós-nap előtt harmadnappal"-t jelent (ahogy Szűcs értette), hanem a Miklós-nap előtti utolsó keddet, ami az 1440. évben november 29-re esett. Feltűnő viszont, hogy az alap-oklevelet Mályusz csak év-