Századok – 1995
Közlemények - Csöppüs István: A kötött gazdálkodás bevezetése a magyar mezőgazdaságban a második világháború alatt III/597
602 CSÖPPÜS ISTVÁN az igénybevétel alól a bevezetett zsíijegy szerint számított félévi háztartási szükséglet. Egyben elrendelték, ha a termelő pl. 120 kg feletti zsírsertést vág, annak 40%-át a hatóságnak be kell jelenteni, azt nyilvántartásba vették, részére zsíijegy addig nem járt, míg a fejadag szerint megállapított zsírkészletét fel nem használta. Az 1940/41. gazdasági év elején minden gazda köteles volt az 1 q-t, majd november 1-től már az 50 kg-ot meghaladó zsíradékmennyiséget bejelenteni.24 1941. március 10-tól pedig a termelőnek minden levágott sertés után az élősúly 2%-ának megfelelő tiszta, olvasztott zsírt kellett a közellátás rendelkezésére bocsátania Később már úgy intézkedtek — és ez az 1942/43. gazdasági év végéig volt érvényben —, hogy a közfogyasztás céljára levágott sertések után — súlyra való tekintet nélkül — 3 kg, magáncélra történő vágás esetében az első sertés után 3 kg, s minden további vágás alkalmával 6 kg zsiradékot kellett hatósági áron beszolgáltatni. 1943. november 1-től viszont a közfogyasztásra levágott sertések után a beszolgáltatott mennyiség 6 kg. Magánvágás esetében — ennek engedélyét a helyi hatóságok a háztartáshoz tartozó négy személy után adta ki — az első sertés után 4 kg, minden további vágás alkalmával 8 kg zsiradékot kellett a felvásárlónak hatósági áron eladni. Abban az esetben, ha a családtagok száma négy személynél kisebb volt, annyiszor 2 kg zsírt kellett a közellátás céljára átadni, ahányszor kevesebb a személyek száma. A kormány 1944 február végén már úgy rendelkezett, aki zsírbeszolgáltatásának objektív akadályok fennállása nélkül nem tesz eleget, köteles saját céljára hizlalt sertését beszolgáltatni. Ez esetén megfelelő számú soványsertésből is teljesíthető a beadási kötelezettség. Vigasztalan képet nyújtott a tejtermelés is. Okát egyfelől az indokolta, hogy a zsírhiány miatt a vidéki városokban és falvakban jelentősen megnőtt a vajfogyasztás. Másfelől kevés takarmánymennyiség állt rendelkezésre, s ennek eredményeként zuhant az értékesíthető tejmennyiség. Amíg 1938-ban a trianoni országterületen 122 656 ezer liter fogyasztási tej állt rendelkezésre, 1943-ban a megnagyobbodott országterületen csak 78 923 ezer liter. Hasonló tendenciát jelzett az ipari tej mennyisége is, mert az, a 21 188 ezer literről 11 783 literre zuhant.2 5 A helyzet valamelyes javítása érdekében a tej termelői árát a háborús évek alatt fokozatosan felemelték. A fogyasztói tej termelői ára 1938-1944 között 16,7 f/l-ról 52 f/l-re, az ipari tejét pedig 12 f/l-ról 45 f/l-re emelték fel. A teavaj 2,95 P/kg-ról 9 P/kg-ra, a tehéntúró 0,65 P/kg-ról, 1,50 P/kg-ra, a trapista sajt 1,95 P/kg-ról 5,50 P/kg-ra emelkedett.2 6 A közellátási hatóság 1941 elején elrendelte, hogy azok, akik a múltban tejiparosnak tejet szállítottak, kötelesek változatlan feltételek mellett 1944 végéig azt folytatni. Ezen túlmenően a városok ellátásában résztvevő tehenészeteknek a beszállított tej literje után Budapesten 0,30 kg, a vidéki városokban 0,20 kg abraktakarmányt utaltak ki. Az intézkedések ellenére a tejtermelés tovább csökkent. Ezért 1942. január 1-től kötelezték a gazdaságokat meghatározott évenkénti tejmennyiség beszolgáltatására. A kvóta megállapításánál azonban figyelembe vették a tehenek fajtáját, igázását és az ország egyes vidékeinek eltérő tejtermelési viszonyát. így az évi beszolgáltatási kötelezettség mennyisége tehenenként 180-600 liter között mozgott.2 7 A kényszerintézkedés súlyosságán — különösen a kisparaszti gazdaságok-
