Századok – 1995
Közlemények - Csöppüs István: A kötött gazdálkodás bevezetése a magyar mezőgazdaságban a második világháború alatt III/597
598 CSÖPPÜS ISTVÁN Az agrárválság leküzdésében döntő jelentőségű volt Németországgal 1934 februárjában, valamint Olaszországgal és Ausztriával márciusban kötött kereskedelmi megállapodásnak (Római Paktum), amely nemcsak szilárd piacot biztosított a mezőgazdaság számára, de Németország megfizette az agrártermékek világpiaci ára feletti magas belföldi termelői árat is.3 A szerződésnek jelentős szerepe volt abban — a nyugati államok e térség irányába mutatott érdektelensége miatt —, hogy Magyarország a tengelyhatalmakhoz kötődött. Sőt a versailles-i békeszerződések értelmében elvesztett területeinek egy részét 1938-1941 között szintén segítségükkel kapta vissza.4 Az ország gazdasági fellendülését mozdították elő 1935-től a nehézipar részére adott katonai megrendelések, amelyek 1938-tól a fegyverkezés megindulását is jelentette (Győri program). Az ország háborús előkészületét mutatta az Országos Árelemző Bizottságnak Árellenörzés Országos Kormánybizottsággá történő átszervezése is (1938). A második világháború kirobbanásával az 1939 márciusában megjelent II. törvénycikk alapján hirdették ki Magyarországon a kivételes állapotot. Ez lehetővé tette az államnak az ország egészére és az egyének életére kiterjedő beavatkozását, a gazdasági élet militarizálását. A törvény alapján létre hozott Országos Ipari Tanács a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács irányelveit követve kötelezte a vállalatokat részleges haditermelési terv kidolgozására, hadianyaggyártásra, nyersanyagok, kész- és félkésztermékek tárolására. Mindezek elmulasztása esetén az állam a vállalatot kisajátíthatta. A bányákba és gyárakba katonai parancsnokokat neveztek ki.5 A törvény kötelező honvédelmi munkakötelezettséget írt elő. Minden magyar állampolgár 14-70 év között honvédelmi munkára volt igénybevehető. A munkások és alkalmazottak pedig katonai fegyelmi jogkör alá tartoztak. Az állami beavatkozás a nyersanyag és energia ellátását szintén érintette. Míg a háború első éveiben a vállalatok jelentős állami hiteleket kaptak nyersanyagtartalékaik bővítésére, később a hadbalépést követően (Magyarország 1941. június 26-án üzent hadat a Szovjetuniónak)6 már az volt a fő szempont, hogy a rendelkezésre álló és az egyre szűkebb keresetet hogyan osszák szét a hadiipari vállalatok között. A második világháború alatt a bányászat és az ipar dinamikusan fejlődött. A bányászatot tekintve megállapítható, hogy 1938-1943 között a mindenkori Magyarország területén a vasérctermelés 2 975 644 q-ról 8 376 419 q-ra, a bauxit 5 403 154 q-ről 10 013 705 q-ra, a dúsított mangánérc 158 923 q-ról 335 818 q-ra, a barnaszén termelése 83 058 266 q-ról 107 030 227 q-ra, a feketeszén 10 420 509 q-ról 13 222 090 q-ra, az ásványolaj 427 975 q-ról 8 422 227 q-ra és a földgáz 8 102 777 m3 -ről 73 490 000 m3 -re emelkedett.7 Azt vizsgálva, hogy 1943-ban az egyes bányászati termékmennyiségből a trianoni Magyarországra jutó hányad hogyan alakult megállapítható, hogy a vasércből 40,9%, a bauxitból 99,6%, dúsított mangánércből 100%, barnaszénből 95,3%, feketeszénből 99,7%, ásványolajból 99,6% és földgázból 94,5% volt a részesedése. A sótermelés teljes mennyiségét, 3 416 909 q-t a visszacsatolt északerdélyi területek adták.8
