Századok – 1995
Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573
A SZEKFŰ-MÁLYUSZ VITA KIALAKULÁSA 593 vezet az államot felforgató anarchiához és forradalomhoz — pusztán azért, hogy bizonyítsa a népszuverenitás korlátozásának jogosságát. (Más tekintetben ráadásul azt is láthattuk, hogy a külpolitikai szuverenitásnak ez a gondolata Szekfűnél a Habsburg birodalommal való egybefonódást is jelent, mert szerinte csak egy nagyhatalomra támaszkodva tartható fenn a történelmi Magyarország területi integritása. Innen a jól ismert „keresztény-germán kultúrközösség"-be való tartozásunk tétele.) Meglátásom szerint ezzel a neonacionalizmussal való szembefordulás képezi „A reformkor nemzedéké"-nek, illetve az ebből kinőtt egyéb tanulmányoknak, főként a „Kossuth működésének társadalmi háttere" című írásnak az eszmei-ideológiai hátterét. Ha ugyanis Szekfű a „Három nemzedék"-ben azért tartja legitimnek a népszuverenitás korlátozását, mert ez végső konzekvenciáiban az állami szuverenitást veszélyezteti, azaz a területi integritás ügyét — konzervatív elveinek megfelelően — fölérendeli a társadalmi reformok ügyének; joggal adóhat az a következtetés, hogy Mályusz Szekfűvel való szembeszegülésének az az alapja, hogy ő a reformok ügyét fontosabbnak, de legalábbis az állami szuverénitás, a területi integritás ügyét nem veszélyeztetőnek tartotta. „A reformkor nemzedéke" gondolatmenetének veleje ugyanis mint láthattuk, hogy a bocskoros nemesség, azaz a társadalom alsóbb rétegeinek a reformmozgalomba való bevonása szükségszerű volt a 19. század első felében, hiszen a reformoktól iszonyodó arisztokráciával és a Habsburgokkal szemben Kossuth csak ennek erejére támaszkodva tudta elérni mozgalmának sikerre jutását. (Ami azután már csak azért is könnyű volt, mert a bocskoros nemesség anyagi helyzetének ebben az időszakban bekövetkező süllyedését éppen az arisztokrácia és a Habsburgok együttes akciója idézte elő.) Másrészt azonban — Mályusz szerint — a köznemesség alsó rétegeinek a reformmozgalomba való bevonása azért is szükségszerű, mert az egész európai fejlődés egyfajta demokratizálódás, a társadalom szélesebb rétegeinek a hatalomba való bevonásának irányába mutat. „Kettős oka van annak — olvashatjuk Mályusz tanulmányában —, hogy ezt a köznemességet a reformmunkában nem lehetett elmellőzni. Az egyik az általános európai fejlődés, amely a demokrácia jegyében — tagadhatatlanul — mind nagyobb beleszólást engedett a közügyekbe. A napóleoni háborúk első néphadseregei után ez természetesnek is tűnik fel. Nálunk a tömeget az aránytalanul nagyszámú, jobbára szegénysorsú, de egyre szegényedő köznemesség képviselte. Másik ok, hogy éppen ezt a köznemességet kellett rávenni szépszerével, hogy mondjon le kiváltságairól."5 3 Mályusz azután ugyanezt a gondolatmenetet megismétli — sőt egészen saját koráig elvezeti — a „Kossuth működésének társadalmi háttere" (Napkelet, 1928) című tanulmányában, s hogy mindennek aktuális vonatkozása van, azt egyértelműen bizonyítja a tanulmány folytatásául szánt, szintén a Napkeletben megjelent „Értelmiségünk és a neonacionalizmus" című írása.5 4 Ebben a politikai publicisztika területére is kirándulást tevő historikusunk a neonacionalizmus irányába tett kompliment után, miszerint a liberális-demokrata korszak után a Szekfű-féle neoromantika eszméin alapuló neonacionalizmus korának korszerű világnézete, figyelmeztet, ennek nagy veszélye, hogy ezt a feudális jellegű hatalmasságok és a hitbizományok is felhasználhatják pozícióik konzerválására, ezért az értelmi-
