Századok – 1995
Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573
A SZEKFŰ-MÁLYUSZ VITA KIALAKULÁSA 589 Eckhart Ferencnek „A magyar történetírás új útjai"-ba írt tanulmányát övező vitát összefoglaló „Az Eckhart-vita" 41 című cikkétől kezdődően a Társadalomtudomány 1933-34-es évfolyamában megjelent „A patrimoniális királyság" illetve karizmatikus királyság" című tanulmányokon valamint az 1933-as varsói történészkongresszusra készült beszámolón keresztül, egészen a „Magyar Művelődéstörténet" második kötetének a középkori társadalmi viszonyokat taglaló fejezetéig s főként a már említett, „A magyar társadalom a Hunyadiak korában" című hatalmas tanulmányig — egy a Max Weber-i tipológián alapuló koherens gondolatrendszert alkotott a középkori magyar társadalom fejlődéséről. E gondolatmenet veleje, hogy a magyar társadalom fejlődésében egészen 1848-ig, három nagyobb korszakot különböztettünk meg: a karizmatikus királyság, a hűbériség és a rendiség periódusát. (A gondolat fő újdonsága — eltekintve attól, hogy pl. a Szekfű által patrimoniálisnak nevezett korszakot karizmatikusnak tekinti —, hogy Mályusz szerint a karizmatikus királyság és a rendiség közé beékelődik a hűbériség korszaka is.) Mályusz értelmezésében ez a társadalomfejlődés áll a középkori magyar nemzetiségi politika hátterében is, s az Árpádoknak a nemzetiségek beolvasztására irányuló törekvése a királyi hatalom akkori centralisztikus, karizmatikus jellegével magyarázható, mely csak saját erejét gyengítette volna a nemzetiségek önállóságának elősegítésével. Historikusunk ennek szellemében állítja, hogy a Szent István Intelmeiben szereplő „unius linguae et unius moris regnum imbecille i est" kitételben — mely Szekfű szerint is a Szent István-i gondolat legfőbb deklarációja — a regnum kifejezés nem az országra, hanem a király kíséretére vonatkozik. Ezt kívánja erősíteni a király az idegenek befogadásával, akik kizárólag a király kegyeitől függvén, készségesebben engedelmeskednek parancsainak. Má: lyusz persze nem tagadja egy Szent István-i szellemű, a nemzetiségi autonómiákat respektáló politika kifejlődését a középkor folyamán, csak ez szerinte a társadalmi > fejlődés egy későbbi szakaszán, a rendiség kialakulásának idején következik be, amikor a fejlődés iránya egyébként is a helyi korporációk és önkormányzatok megerősödésének irányába mutat. Szekfű Mályusz tanulmányára az általa alapított folyóiratban, a Magyar Szemlében válaszolt. „Még egyszer középkori kisebbségeinkről" című reflexiójában visszautasítja Mályusz felfogását, mert azt a népi, Volkstum ideológia 11-12. századba való visszavetítésének tartja. „Szerző azt hiszi — íija —, hogy okieves adatait magyarázza, amikor ezt a Volkstum romantikát 11. és 12. századi bevándorlókra alkalmazza, akik pedig szerintünk, bizonyára nem akartak mással öszszebújni, mint azzal a 20-50 családdal, mellyel együtt jöttek (s akikkel együtt is maradtak falujukban) és semmiképp nem gondoltak hagyományaik őrzésére."42 Azaz Szekfű politikai-ideológiai megfontolásokat lát Mályusz tanulmányának hátterében, amit megerősít a „Népek egymás közt a középkorban" című cikkének befejező részében is, ahol Mályusz koncepcióját kritizálja, mert német nyelvű munkájában túlságosan is a német népi történetírás befolyása alá került, pl. a Rasse, Raum, Volksboden, Kulturboden stb. fogalmainak átvételét sürgetve s konstatálva, hogy középkori történetünkben az állam „war mit dem Blut und Boden der Volksgemeinschaft aufs innigste verbunden".43
