Századok – 1995
Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573
A SZEKFŰ-MÁLYUSZ VITA KIALAKULÁSA 585 dikalizmussal lázít a nemesség és az uralkodóház ellen s ez automatikusan vonja maga után a konzervatív reformot is maga alá temető reakciót. (És itt persze nem minden érdekesség nélkül való annak felemlítése, hogy Mályusz híres-hírhedt művében, „A vörös emigráció"-ban, mely a Napkelet hasábjain 1931-ben jelent meg, hasonló érvekkel, egy Martinovicséhoz hasonlatos, Max Stirner anarchista eszméiből táplálkozó, egoista és felforgató „lelki alkat"-ból magyarázza az 1918-19-es forradalmak résztvevőinek emigrációs tevékenységét.)30 Joggal merül fel a kérdés: igaza lenne akkor Kosáry Domokosnak — s részben Szekfűnek — miszerint Mályusz valóban egy a dualizmuskori történetírás hagyományaihoz visszanyúló, nemesi-romantikus szemlélet megtestesítője lenne? Mályusz felfogására kétségtelenül egy a Szekfuénél erősebb nacionalizmus jellemző s valóban túlzottnak kell tartanunk, hogy a Martinovicsék kiváltotta Habsburg reakció nélkül a 18. század végén Anglia és Hollandia fejlettségével kerülhettünk volna egy szintre. Ugyanakkor jelentős tévedés Mályusz szemléletét valami nemesi romantikus ideállal azonosítani (ennek reprezentánsai az ő korában sokkal inkább R. Kiss István, Csuday Jenő vagy Zoványi Jenő), hiszen értékei polgári, sőt liberális értékek, amit kitűnően tükröz, hogy pl. „A Rákóczi kor társadalma" című, 1935-ben megjelent tanulmányában a Rákóczi-szabadságharc legnagyobb eredményének nem a nemzeti függetlenség kivívását, hanem az egyéni meggyőződés szabadságát garantáló vallási tolerancia elvének deklarálását és gyakorlati megvalósítását tartja. Másrészt Mályusz legalább olyan éles szemű bírálója a feudális viszonyoknak, mint Szekfű, csak ezek kritikájában az össztüzet nem a köznemességre, hanem a főnemességre, a nagybirtokosokra zúdítja Egyik tanulmánya szerint pl. ennek 15. század végi újbóli előrenyomulása s ezzel együtt a mezővárosoknak az újbóli jobbágysorba kényszerítése a fő oka egy paraszti polgáro, sodás elakadásának, sőt a Dózsa György vezette parasztforradalomnak is.3 1 Mályusznak a rendiség, illetve a köznemesség szerepével kapcsolatos felfo> gását — úgy tűnik — éles német- és Habsburg-ellenessége határozta meg. Mivel az ifjabb historikus nem osztotta Szekfű azon nézetét, hogy az ország területi integritása csak egy külső nagyhatalomra, a Habsburgokra támaszkodva őrizhető meg, ezért nem volt szüksége arra a konstrukcióra, hogy a rendek ellenük folytatott küzdelmeit puszta pártoskodással és felforgató szenvedéllyel magyarázza, sőt, mint a „Sándor Lipót" gondolatmenete tanúsítja, értelmezése szerint pl. az 1792-93-as regnicoláris bizottságok munkálatai az egész társadalom megújulási törekvéseit kifejezik. (Azaz a rendek, és főként a köznemesség, nem egoista, pusztán a saját érdekeiket tekintő politikát folytattak, hanem az egész társadalom érdekeit képviselik, amit kitűnően tükröz, hogy a bevezetésben Mályusz a rendek és a Habsburgok összeütközését, mint „a társadalom és az államhatalom küzdelmé"-t mutatja be.) „Munkájuk azonban még több, mint saját egyéni energiájuk megfeszítésének eredménye — úja a bizottsági munkálatokról Mályusz. Nemcsak saját törekvéseiket, gondolkozásukat fejezik ki azok, hanem a társadalom legszélesebb rétegeiét is. A bizottságokhoz ugyanis mindenki beküldheti gondolatait, észrevételeit, tervezeteit, javaslatait. S a megyék, városok, kereskedő testületek, egyesek, magánosok névtelenül is élnek a felhatalmazással s megkapva a lelkesedéstől, a tűztől, mindenki hozzá akart járulni a munkához és papírra vetve
