Századok – 1995
Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573
A SZEKFŰ-MÁLYUSZ VITA KIALAKULÁSA 575 jegyében kerülnek már ellentétbe egymással, történelmi egymásutánjukban mégis logikus rendbe állnak össze, mert a kultúrfolényen alapuló hegemónia programja, amely kezdettől fogva csupán a politikai hegemóniára való törekvésnek volt leple, itt az idegen népek letiprásának és erőszakos beolvasztásának nyílt meghirdetésébe csap át a faji fölény alapján."2 Több szempontból a Vámos Ferenc által kifejtett értelmezéshez tér vissza Várdy Béla a két világháború közötti magyar történetírásról írt, 1976-ban napvilágot látott angol nyelvű monográfiájában.3 Várdy a két történész eltérő felfogását mindenekelőtt a Szekfű által sajátosan értelmezett szellemtörténet és a népiségtörténet oppozíciójára vezeti vissza. Értelmezésében Mályusznak a szellemtörténettel szembeni fő kifogása, hogy nem domborítja ki a magyar fejlődés, a magyar művelődés autonómiáját, önállóságát s ezáltal kultúránkat másodrendűvé degradálja. Mályusz kritikájából azt emeli ki, hogy a szellemtörténet szerint „we Magyars were never masters of our own destiny and have lived in a kind of shadow world, torn from our own souls, in an alien-inspired web of tradition, which have been with us from times immemorial".4 Ezzel szerves összefüggésben hangsúlyozza, hogy Mályusz népiségtörténete az állam helyett a népet állítja centrumba, új segédtudományai az etnográfia, antropológia, antropogeográfla stb. s genetikus megközelítési módja a politikai egységek helyett a történelmileg szervesen létrejött egységek — nagybirtok, folyóvölgyek, szabad királyi városok piaci körzetei, nemesi falvak — történetének a feldolgozását helyezi előtérbe. A Szekfű-Mályusz vita feldolgozásának előtörténetéből végül Glatz Ferenc értelmezését emelném ki, akinek felfogása egyéb historiográfiai összefoglalásokban, pl. Kriston Pál 1991-ben megjelent főiskolai jegyzetében is tükröződik.5 Glatz interpretációja szerint a két történész diszkusszióját az európai történetírásnak a múlt században kialakult két nagy vonulata magyarázza. Szekfu lényegében a Ranke által először megfogalmazott s saját korában legmagasabb szinten Meinecke által képviselt, az állami-nemzeti problémákat centrumba helyező történetírói irányzat hazai reprezentánsa; míg Mályusz — Domanovszky Sándorhoz és Hajnal Istvánhoz hasonlóan — elsősorban a múlt század végén kifejlődött társadalomtörténeti, szociológiai nézőpontú történetírás hazai képviselője, aki ezt a nézőpontot, Századok-beli szerkesztőtársaitól eltérően, főként a népiségtörténettel azonosított településtörténet megalapozásához használja fel. ,Az új társadalomtörténeti érdeklődés viszont — írja Glatz — most már települések, szociális helyzet, érdekviszonyok meghatározó szerepe iránt érdeklődik s így talál rá a múlt század végén kifejlődött, a nem állami-nemzeti szférát vizsgáló társadalomtudományra, a néprajzra és a szociológiára. A szociológia általános társadalmi szerveződésekkel foglalkozó elméleti stúdiuma ugyanazt jelenti a társadalomtörténeti kutatás számára, mint — időben egyébként ugyanakkor — a közgazdaságtan a modern gazdaságtörténet számára. Magyarországon a professzionalista történetírásban a településtörténelemmel, helyi kisközösségek kutatásával foglalkozó Mályusz Elemér hasznosítja először a német szociológia tanait."6 Ugyanakkor Glatz Ferenc nem tagadja az államtörténettöl való elfordulásnak a korviszonyokban rejlő politikai-ideológiai gyökereit mondván, hogy az 1918 után szétesett történeti
