Századok – 1995

Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A magyar elszakadási törekvések és a hadsereg 1943-ban III/493

530 DOMB RÁD Y LÓRÁND felhasználásával vagy közreműködésével — maguk a németek kívántak csapdát állítani, hogy az élesedő politikai helyzetben a gyanússá vált Szombathelyit lépésre kényszerítsék és ezzel valódi szándékaihoz közelebb jussanak. A vezérkar részéről korábban nem történt próbálkozás, hogy a szövetségesekkel kapcsolatot teremtsenek. Korábban, amikor Ullein-Reviczky javasolta Szombathelyinek, hogy katonai vonalon vegyék fel a kapcsolatot az amerikaiakkal, a vezérkar főnöke már hajlandó lett volna erre abban a reményben, hogy így végre megtudhatja „mit akarnak, mit terveznek velünk". A bizalmatlan Kállay azonban akkor mereven elzárkózott ez elől, s az előkészületek azonnali megszüntetését kérte azzal a megokolással, hogy „ebbe a katonák ne avatkozzanak bele".7

6 Szeptemberben Szombathelyi utasítást adott a kapcsolat felvételére. Felvetődik a kérdés, a korábban ilyen téren is végtelenül óvatos Szombathelyi most miért ment bele a gyanúsnak látszó, provokációt sejtető akcióba. El kell fogadnunk, hogy az adódó alkalmat kihasználva — Kádár Gyulával együtt feltétlenül megbízva Hätz jóhiszeműségében — az önálló kapcsolatteremtés és tájékozódás iránti régi igényét kívánta kielégíteni. Úgy érezte, a csak Kállay által rendelkezésre bocsátott értesülések megkötik a kezét, s olyan váratlan helyzetek elé állíthatják, melyek kivédésére, s a megfelelő lépések időbeni megtételére, nem lesz felkészülve. Ez lehetett az oka, hogy feladva óvatosságát, s túlértékelve a németek iránta korábban megnyilvánuló bizalmát, megragadta a „házhoz jött" alkalmat, hogy kiépítse saját, a politikusoktól független csatornáját a szövetségesek felé. A Hatz-akció kezdeti lépései szeptemberben történtek meg, s meglehetősen kalandos, detektívregénybe illő konspirációs mozzanatok után végre decemberbn érkezett meg az állítólagos amerikai üzenet, amely semmi újat nem tartalmazott a magyar kormánynak már szeptemberben átadott, az előzetes fegyverszünet feltételeit tartalmazó, Szombathelyi által is már ismert üzenethez képest. Kállay miniszterelnök azonnal provokációra gyanakodott, mikor a katonák „hasznosságuk" tudatában átadták neki az általuk beszerzett információt. Kádár Gyula visszaemlékezésében leíija azt a pánikot, amit az üzenetet közvetítő Hätz egyidejű jelentése váltott ki, miszerint a németek mindent tudnak, ami ót magát is arra kényszerítette, hogy a nagyobb rosszat megelőzendő, küldetéséről — bizonyos részleteket elhallgatva — tájékoztassa a szófiai német követet. Szombathelyi rádöbbent, hogy provokáció áldozatává vált. Ez arra indította, hogy azonnal Canossa-járásra küldje Kádárt és Hatzot Canarishoz. A katonai attasék szokásos újévi értekezletén pedig — a jelenlévők nem kis meglepetésére — szokatlanul lelkes szavakkal tett hitet a magyar-német fegyverbarátság és a közös győzelem mellett. Akár tudatos német provokációról volt szó, akár valóban amerikai kezdeményezésről — aminek különben az ismert források között semmiféle nyoma nincs —, a német vezérkar bizonyságot szerzett Szombathelyi hajlandóságáról a kapcsolatok kiépítésére a szövetségesek felé, s mindez a róla s a katonai vezetés hozzá közelebb álló tagjairól alkotott német vélemény átértékeléséhez vezetett, aminek tükröződését a német jelentésekből kiolvashatjuk. Németország bizalmatlansága a magyar politikával szemben most már a hadseregre és annak vezetőibe is egyaránt kiterjedt. Az immár közvetlen front