Századok – 1995
Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A magyar elszakadási törekvések és a hadsereg 1943-ban III/493
MAGYAR ELSZAKADÁSI TÖREKVÉSEK ÉS A HADSEREG 1943-BAN 525 kezményekkel járna". A hadászatilag fontos pontokat a németek megszállnák, amit a nyugatbarát elemek és a zsidó lakosság likvidálása követne. Elkerülhetetlen lenne az ország teljes kirablása és „az egymilliós hadsereg (sic!) megbénítása, amely potenciálisan felkészült rá, hogy a szövetségesek oldalán küzdjön Németország ellen".6 2 Ullein-Reviczky is a hadsereggel kapcsolatosan a valós helyzetet meghamisító, a korábban elhangzottaknál is merészebb ígérettel próbált operálni. Ezek a hadseregről közreadott adatok ellentmondásba is keverték a kormányt, és rontották hitelét. A szövetségesekben ugyanis megfogalmazódott a kérdés, ha egymilliós megbízható hadsereggel rendelkezik a magyar kormány, miért nem ura a helyzetnek, miért fél a német retorziós lépésektől. Növekedett annak veszélye is, hogy a szövetségesek megkezdik a magyar ipartelepek és vasutak bombázását. A szövetségesek tájékoztatása ennek haszontalanságáról, szintén a semleges országokban tevékenykedő magyar megbízottak feladatai közé tartozott. Ghyczy külügyminiszter kérésére Barcza György Bernben igyekezett meggyőzni van den Heuveltet, a brit kormány vele kapcsolatot tartó megbízottját, az ezzel kapcsolatos szövetséges szándékok elhibázott voltáról. A bombázások csak erősítenék a magyar lakosság elszántságát és a szövetségesek ellen hangolnák, ami megnehezítené a kormánynak a német követeléseket szabotálni igyekvő tevékenységét. A magyar ipar elsősorban a honvédség számára gyárt hadianyagokat. Folyamatban lévő német szállításai elenyészőek ahhoz a támogatáshoz képest, amit Németország egyéb, így semleges országoktól is kap.63 i A német kormány elégedetlenségének egyik kiváltó oka valóban a magyar katonai vezetésnek a kormány által támogatott visszautasító magatartása volt, mellyel elutasították elsősorban a magyar harckocsi, gépjármű és gyalogsági fegyverzetet gyártó kapacitás igénybevételére irányuló német igényeket. Az ipar a közös magyar-német repülőgépgyártás kivételével a honvédség hiányait pótlandó, ütőképességét növelendő, maximálisan le volt kötve megrendelésekkel. i Időhúzó üzengetéseket követően végül október elején Wodiáner Andor liszszaboni magyar követ hivatalosan közölte Ronald Campbell brit követtel, hogy a magyar kormány hajlandó elfogadni a feltételeket, kivéve a feltétel nélküli megadás elvét, ami számára az államiság feladását jelentené, holott éppen annak megőrzéséről van szó. A britek természetesen nem voltak hajlandóak lemondani ennek a formulának az alkalmazásáról, hiszen az általános elvvé lett. A tárgyaló felek abban állapodtak meg, hogy amennyiben a magyar kormány a többi feltételt elfogadja, úgy a kérdés praktikus felvetésének egyelőre nincs értelme, hiszen messze van még az idő, amikor angolszász csapatok a magyar határra érnek.64 A kézzelfogható intézkedések azonban továbbra is késtek. Az angolok hiába sürgették a katonai kapcsolat felvételét, azaz magyar vezérkariak Isztambulba küldését, s brit katonák magyarországi fogadását. A magyar hadsereg és vezetése állapotáról a magyar küldöttek által előadottak és a tények közötti ellentmondást nem lehetett a végtelenségig kerülgetni. Színt kellett vallani. Mint a S. 0. E. október 27-én kelt összefoglalójából értesülünk, az olaszországi események és a balkáni katonai akció elmaradása miatt elcsüggedt magyar kabinet, a maga mentségére, többek között — korábbi megnyilatkozásaival szemben — kénytelen volt bevallani, hogy „nem bíznak a hadsereg vezetésében, és még nem tudták befejezni
