Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
42 KRISTÓ GYULA bukkantunk ilyenek nyomára. Ami pedig Györfly azon érvét jelenti, hogy Kálmán király koráig 100 állandó település nevét jegyezték fel az oklevelek, más minőséget, más dimenziót jelent. Állandónak tekinthetők e települések abban a vonatkozásban, hogy nevük állandó volt, olykor napjainkig megőrződött. Ám azt soha senki nem igazolta — mert nem is igazolhatta —, hogy az év minden napján változatlan 100 %-os lélekszám mellett lakott volt. De ez inkább csak elméleti (bizonyításmódszertani) ellenvetés. Sokkal súlyosabban esik a latba annak ismerete, hogy az oklevelek döntően egyházi (vagy egyházi tulajdonba került) falvakat emlegetnek a 11. században. A kényszer, a szigor itt — főleg a 11. század második felére, amikorra adataink nagyobbik része vonatkozik — megte(het)tte a magáét. Kevésbé valószínű, hogy innen már ekkor jelentős számban nomadizálásra a mezőre vonulhattak volna. Annál kevésbé tehették ezt meg, mert nem voltak szabadok (hanem valamilyen szinten és mértékben egyházi szolgák), és egyáltalán nem biztos, hogy voltak lovaik, amelyeknek a kedvéért — mert hiszen mi másért — ki kellett volna menniük a legelőkre. Az oklevelek adatai más dimenziót tükröznek, más minőséget, az elbeszélő források és törvénykönyvek adatai pedig ismét más dimenziót. A két dimenziót, a két minőséget egymással felcserélni, az egyik koordinátái helyett a másiknak a koordinátáival érvelni súlyos tévedés. Világosan kell mindebből következnie annak, hogy sátraik a 11-12. század folyamán azoknak a nagyszámú lóállománnyal rendelkező, kizárólag (vagy döntően) szabad jogállású embereknek, illetve e szabadokból álló közösségeknek voltak, akik és amelyek éppen nem szerepelnek az oklevelekben sem all. században, sem még a következő évszázadban sem. Sőt: nem kevés olyan része van a Kárpát-medencének, ahol írott források a 14-15. századig alig-alig vannak, a régészeti terepbejárások eredményei viszont sok település létét valószínűsítették. Blazovich László kutatásai alapján a Körös-Tisza-Maros köze folyóktól távolabbi vidékeit hozhatjuk fel erre példának.181 Persze, a mi bevallottan és kizárólagosan írott forrásokra építő dolgozatunk most nem kísérheti nyomon az ezekből a megállapításokból adódó komplex (régészeti, történeti stb.) eredményeket, hanem továbbra is az írott kútfők talaján maradva nyomatékosan kell hangsúlyoznunk az (elvileg az) ország egészére vonatkozó érvényű törvénykönyvek (és az összbenyomások alapján nagy tájakat átfogó elbeszélő források), valamint a csak egy kis területet (a birtokot, a megszervezett gazdaságot) tükröző oklevelek különbségeit. Ali. század végére már megszervezett, a feudális gazdaság rendszerébe bevont birtokokon egészen más viszonyok uralkodtak, mint a kizárólag a távoli uralkodótól függő szabadok közösségeiben. Nehéz szabadulni attól a — bizonyos mértékig szükségszerűen sántító — hasonlattól: e szabadok 11-12. századi gazdaságáról éppen olyan keveset tudunk, mint a 13. század elején királyi szerviensként feltűnő szabadok 11-12. századi társadalmi előzményeiről, ők azok, akikről e századokban legfeljebb a törvények szólnak, az oklevelek — amelyeknek érvényességén, hatókörén kívül estek — úgyszólván soha. így tehát az is világos, hogy a nomadizmus meglétében vagy éppen hiányában nem csupán regionális különbségeknek kell lenniük, hanem etnikai és társadalmi (a feudális birtokhoz tartozást tükröző) különbségeknek is. Lehet, hogy Ottó püspök besenyő „falvakon" ment keresztül (bár hogy az általa érintett „falvak" fele besenyő etnikumú lett volna, aligha hihető), de az biztos,
