Századok – 1995
Dokumentumok - Czövek István: Orosz diplomáciai és titkosszolgálati iratok a francia–porosz háború történetéhez II/447
OROSZ DIPLOMÁCIAI IRATOK A FRANCIA-POROSZRÓL 451 Gabriac, a pétervári francia ügyvivő Jules Favre és Thiers táviratait az orosz kormánynak, az nem engedett álláspontjából, csak a mielőbbi békekötésre igyekezett rábírni Poroszországot. Rátérve a bevezetőben már említett, a III. ügyosztály iratanyagából származó forrásokra, elsőként egy M. N. Katkovhoz címzett, bár talán nemcsak neki szóló, aláírás nélküli levelet vizsgálunk meg. A levelet az előzőekben taglaltaknál korábban, 1870. május 15-én kezdték el. írója nem titkolja III. Napóleon iránti ellenszenvét, aki aljas indokok alapján kezdett háborút a poroszok ellen, de magával a francia néppel sem rokonszenvez „... rom, rom hátán és ínség dúl. Mindamellett ez a nem egészen tökéletes nép tüntetéseket szervez a háború ellen és így tulajdonképpen a dinasztikus érdekek ellen is."9 Oroszország hivatalos körei — ha mérsékelten is, inkább a békekötésre ösztönözve — Poroszország oldalán álltak, nem bocsátva meg Franciaországnak az 1856-os párizsi békét. Ezt szem előtt tartva, még érdekesebb N. L. Duvernois Bécsből írott levele. Soraiból úgy tűnik, hogy nem magánemberként utazgatva szerezte információit a hadi készülődésekről, hanem hivatalos küldetése közben került kapcsolatba a porosz kormányhoz közelálló emberekhez, s tapasztalatait kifejezetten a porosz hadseregről gyűjtötte. Végkövetkeztetése, hogy Poroszország hadászati sikerei Oroszország érdekeit is fenyegetik, nem vág igazán össze a hivatalos orosz állásponttal. Már önmagában az is gyanús körülmény, hogy a berlini Hadi Akadémiára jelentkezők közül előnyt élveznek az oroszul tudók, sőt kifejezetten összegyűjtik őket. Heidelbergben a porosz kormány agitátorának tartott Preitsche nem titkolja oroszellenes nézeteit az előadásokon. A Bismarck híveként számon tartott Wegner professzor hasonlóképpen nyilatkozott egy freiburgi előadás alkalmával: „először építsük saját ügyünket Nyugaton, Délen, Keleten és Északon, akkor majd teljesen objektívek leszünk."1 0 Nem bízik Poroszországban, mint szövetségesben, mert az Osztrák-Magyar Monarchia révén területi kérdésekben nyilvánvalóan ütköznek érdekei Oroszországéval, másrészt intő példa lehetne köpönyegforgató magatartása III. Napóleonnal szemben is. Oroszország, véleménye szerint, a hadiiparban sem folytatott okos politikát: „Mi pedig elüldöztük a tulai fegyverkészítőket, akik közül most néhányan osztrák üzemekben dolgoznak, és ágyúkat Poroszországtól rendelünk."1 1 És még az általános katonai szolgálatot sem vezették be, holott Poroszországban a lakosság egyharmada katona. Oroszország a bukás szélére sodródik, és Franciaország saját veszteségei mellett is elégtételt fog ezért érezni. A meglehetősen vészjósló levél néhány olyan adattal zárul, amelyek arra engednek következtetni, hogy berlini körök anyagilag támogatják az osztrák sajtó egyes lapjait, így erősítve a német befolyást ezekben. Az utolsó terjedelmes feljegyzés 1875. május 21-én íródott, és a francia-német kapcsolatok további alakulására világít rá.1 2 A legérzékenyebb mutató a gazdasági élet ekkor újra a háború közelségét regisztrálta, a tőzsdén zuhantak az árak, s ezt a hatást tovább erősítette a német sajtó hangvétele. A feljegyzés írója Németországnak és Franciaországnak az 1870-7 l-es háború óta történt fejlődését elemzi. Franciaországnak, ha vissza akarja szerezni régi szerepét, egyetlen lehetősége a béke. Hiába a hitel terve, a hadsereg átcsoportosítása, Fran-
