Századok – 1995
Dokumentumok - Czövek István: Orosz diplomáciai és titkosszolgálati iratok a francia–porosz háború történetéhez II/447
DOKUMENTUMOK Czövek István OROSZ DIPLOMÁCIAI ÉS TITKOSSZOLGÁLATI IRATOK A FRANCIA-POROSZ HÁBORÚ TÖRTÉNETÉHEZ A 19. század nyolcadik évtizede az egész európai kontinensre jelentősen ható eseménnyel, a francia-porosz háborúval köszöntött be, nyitányaként ennek az általános politikai mozgással jellemezhető periódusnak. A francia-porosz háborúval vette kezdetét az az időszak Európa történetében, amely alatt Bismarck Németországa szívós makacssággal igyekezett megszerezni a kontinensen elképzelései szerint őt megillető pozíciót.1 Az egyre agresszívebb, az egyesülést minden eszközt felhasználva megvalósító fiatal német állam fölényét Európában mindenki kénytelen volt tudomásul venni.2 Anglia azért, mert egyelőre nem zavarta érdekeit Németország erősödése,3 az Osztrák-Magyar Monarchia azért, mert Königgrätz után mást gyakorlatilag nem is tehetett,4 Itália a hetvenes években még gyenge volt ahhoz, hogy a szavát hallassa, Franciaország pedig III. Napóleon alatt a bonapartizmus árnyékában nehezen tudta elképzelni, hogy a második császárság lesz a német igények első áldozata.5 A háború kirobbanásakor a hivatalos Oroszország -— és különösen II. Sándor cár — semmiképp nem kívánt kezet nyújtani Franciaországnak a krími háborút lezáró párizsi béke miatt, és inkább Bismarckot támogatta ellenében.7 Az orosz cár és a porosz uralkodó dinasztikus szövetsége hozzájárult a háború Franciaország számára kedvezőtlen kimeneteléhez, bár a németek további erősödése kétségtelenül előnytelen volt Oroszország számára is. Mivel azonban a külpolitika mind Oroszországban, mind pedig Németországban, „métier du roi" volt, az orosz cár nem engedett a közvélemény egyre erősödő nyomásának, amely igyekezett őt a franciák irányába orientálni. Nem az egész orosz politizáló társadalom fordult Németország ellen a háború alatt, de a hangadó többség franciabarát magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált. A németbarát kurzus megítélésében nem volt egységes még az uralkodó elit sem. Természetesen a cár és közvetlen családtagjai — Jelena Pavlovna nagyhercegnővel az élen — kifejezetten Napóleon-ellenes álláspontot képviseltek, és a franciákat becsvágyóaknak, könnyelműeknek tekintették. Főleg a francia újságok hangnemével voltak elégedetlenek. „Mi az, ami nyomasztotta és nyomasztja mind a mai napig Franciaországot, ha nem az újságjai? Elég a francia lapokat olvasni, hogy meggyőződhessünk arról, milyen ostobaságokat prédikálnak ezek az őrült, anélkül is a szó
