Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
40 KRISTÓ GYULA megjelölt színtér (falu, város) nem változik a ház és a nyári sátor szembeállításakor sem. Ha a püspök azt tapasztalta volna — éppen a nyári legeltető évad közepén —, hogy a falu népe elhagyta a falvakat s kinn a mezőn ütötte fel a sátrait, igen könnyen valóságossá és egyben képszerűbbé tehette volna leírásában a meglepő tényt: egész nyáron át és ősszel a mezőn sátrakban laknak. Ez azonban elmaradt, s mint láttuk, az ilyen tömeges kiköltözés, a teljes évszakos szállásváltás a 12. században a magyarok gazdálkodásával és településrendszerével már nem is volna összeegyeztethető: a falvak már állandóan lakottak voltak. Mind a falvak állandóan lakott voltát kifejező törvényekből és okleveles forrásokból, mind a püspök szövegezéséből arra kell következtetni, hogy a sátrak, amelyekben a püspök nyáron és ősszel látta a magyarokat, benn a falvaikban voltak. A látvány meglepő volt számára, s érdemesnek is találta a feljegyzésre, mintegy a magyar falu sajátos képét óhajtva vele megörökíteni. Miként az állandó letelepedés felé haladó, valójában már falvakban lakó baskírok és egyes kirgiz törzsek, a tavaszi zsendítő meleg megjöttével, a magyarok is a felszabadulás és a megújulás boldog érzésével cserélhették fel szűkös, szegényes, fülledt, füstös levegőjű és tisztátalan házépítményeiket a levegős sátorral. Ha már munkájuk a faluhoz kötötte őket, sátoroztak a faluban, hiszen meg is voltak még sátorkészségeik. A magyaroknak ez a falubeli nyári-őszi sátorozása azonban már nem tarthatott sokáig Ottó püspök után más idegen utazó nem szól már a magyarok sátrairól".17 4 Györffy György azzal próbálta Ottó püspök adatának élét elvenni, hogy „Magyarországon a 12. század elejéig az oklevelek közel 100 állandó település nevét jegyezték fel, és egyetlen okleveles adat sincs sátorban lakó, nomadizáló lakosságra", illetve hogy „Ottó magyarországi útja felerészben besenyő falvak mellett vezetett el".17 5 Kezdjük megjegyzéseinket Szabó István érveivel! Igaztalan Ottót megvádolni azzal, hogy nem világosan fejezett ki olyasmit, amit valószínűleg maga sem értett. A német főpap nem az okokat nyomozta, hanem a látott, tapasztalt jelenségeket írta le. Ebből a szempontból két körülmény fontos: leírta azt, hogy a magyarok lakhelyei falvakban és városokban egyaránt hitványak, továbbá azt, hogy az egész nyarat és az őszt sátrakban élve töltik, s a két tapasztalati tény — mint német ember számára szokatlan jelenség — között oksági viszonyt állapított meg: azért élnek hónapokat sátorban, mert lakáskultúrájuk fejletlen. Való igaz, nem írta le azt, hogy a sátrak a mezőn állnak, de ugyanakkor azt sem írta le, hogy a sátrak körül állatok legelnek. Freisingi Ottó silány lakhelyeket látott, továbbá — mert nyári időben (1147. június 8-a után)17 6 vonult át a Dunántúlon — sátrakat. A 12. századi faluképet és falusűrűséget figyelembe véve meglehetősen nehéz dolga is lett volna a püspöknek megmondania, hogy a sátrak a falvakon belül vagy a falvakon kívül helyezkedtek el. Az Arpád-kor kései szakaszára érvényes megállapítás szerint a falvakban a házak egymástól viszonylag nagy távolságra (szélső értékben akár 100 m-re) is állhattak egymástól, a falvak egymástól való távolsága 1500-3000 méter volt.17 7 A házak tehát messze, a falvak meg közel voltak egymáshoz. Ilyen viszonyok közepette még egy, a kérdésre kifejezetten ügyelő utazó is nehezen tudott volna szabatos meghatározást adni a sátrak helyét illetően. Indokolatlan továbbá Szabónak arra hivatkoznia, hogy a teljes szálláscserét Ottónak feltétlenül le kellett volna írnia. Mivel Ottó akkor vonult át a Dunántúlon,
