Századok – 1995
Közlemények - Garami Erika: Kossuth Lajos 1860–61-es londoni bankókibocsátása és pere II/407
AZ 1860-61-ES LONDONI KOSSUTH-BANKÓ PER 425 hatalommal küzd, amelyik az elmúlt tizenkét évben az elnyomás minden formáját alkalmazta rajta, és arra törekszik, hogy fiaiból kiölje a szabadság és értelem minden szellemét."8 9 A per eseményei meglehetős részletességgel kerültek a Tisztelt Ház elé. Március 5-én James White brightoni képviselő vonta kérdőre a külügyminisztert. Az angol kormány figyelmét az osztrák kormány hívta fel arra, hogy Magyarország nevében Londonban pénzjegyeket nyomtak és kérdezték, milyen intézkedéseket lehet foganatosítani. Lord John Russell válaszában leszögezte, az angol kormány beavatkozni nem fog. Gilpin, kereskedelmi miniszter estélyt rendezett Kossuth tiszteletére, ahol hatvan parlamenti tagjelent meg Kossuth melletti kiállás jeléül az alsóház elnökének ugyan az napra szervezett estélye helyett. Ezt tekinthetjük a legmagasabb „hivatalos" elismerésnek. Felszólalt a magyar ügy másik nagy barátja Thomas Slingsby Duncombe, Finsbury képviselője. Szimpatizált az itáliai mozgalommal már az 50-es években. Rákérdezett Russellnél, milyen utasítást kapott Sir Richard Mayne rendőrfőnök a magyar pénzjegyekre vonatkozóan; kinek a felhatalmazásából követelte a nyomdászoktól, hogy szüntessék be a pénzjegyek gyártását és kit terhelnek az eljárás költségei? Kéri — Kossuthoz hasonlóan — a királyi jogtanácsosi véleményt: a pénzjegygyártás jogsértő-e. Hogyan jutottak a kérdéses jegyek birtokába? A választ Sir George Lewis belügyminiszter szolgáltatta. Öt a rendőrfőnök értesítette a magyar nyelvű jegyek létezéséről, a magyar szöveget sem a belügyminisztériumban, sem a rendőrségen nem értették, de Kossuth neve egyértelmű volt. Állítása szerint sem ő, sem Sir Richard, sem a kormány nem alkalmazott detektívet, így semmilyen költségviselésről nincs szó. Arra a kérdésre, hogyan jutott a jegyhez, Sir George Lewis másodszor sem válaszolt. Mr. Bright, Birmingham képviselője kérdezett rá harmadszor a jegy származására. Day műhelyében feltehetően az utólag felvett munkások között egy rendőr vagy kém is dolgozhatott munkásnak kiadva magát. O lophatta el az 1 forintos jegyet és juttatta el a rendőrfőnökhöz. Eltilthat-e a rendőrség egy üzletembert gyártmánya kiadásától? A belügyminiszter a rá zúduló kérdésekre válaszolva közölte, azért avatkozott a dologba, mert idegen kormány pénzét utánozni törvényellenes, s mivel a magyar szöveget nem értették, így a rendőrfőnöknek érintkezésbe kellett lépni a nyomdászokkal. A fordítás kézhez vétele után kiderült, hogy nem utánzásról van szó, hanem egy leendő kormány jegyei lennének, így feltehetően más természetű vétség forog fenn. Érdemes utalni a belügyminiszter válaszában rejlő logikai és időrendi pontatlanságokra. Apponyi gróf Russellt már február 5-én értesítette. Vallomása szerint 6-án jutott a jegy birtokába. Russell még 6-án írt Lewisnak, mely szerint Apponyi beszélni kíván a belügyminiszterrel a Kossuth jegy tárgyában, melyet Lewis küldött Russellnek.90 A rendőrfőnök pedig a külügy és a belügy egyeztetése után február 11-én írt először Day-nek. Február 15-én még a két minisztérium csendben próbálja meg elintézni az ügyet. A korona jogtanácsosai véleményét Sir George bizalmas jellegűnek minősítette, mindössze annyit közölt, hogy a vélemény alapján a kormány nem intéz Day ellen eljárást, termékeinek rendőrség általi zárolása csak ideiglenes volt. A jogászi vélemény ismeretében magától értetődő, miért nem ismertette a belügyminiszter annak tartalmát a Tisztelt Házzal: „a Kossuth jegyek jelen körülmények közötti előállítása a
