Századok – 1995

Közlemények - Glósz József: Szekszárd a 19. század elején. Társadalmi konfliktusok egy stagnáló mezővárosban II/363

366 GLÓSZ JÓZSEF kereshetett a tisztség betöltésére. A megállapodás másik pontja a város ügyeire vonatkozott. Egy hónap késéssel megrendezhetővé vált az addig a zaklatott helyzet miatt elmaradt bíróválasztás, melynek felügyeletére, a rend fenntartására Nedeczky Ferenc főszolgabírót küldték ki. Viszonzásul teljesítették Ulakovics követelését, és elrendelték Jager János, valamint a többi közelmúltbeli bíró számadásainak felülvizsgálatát. Szabadon bocsátották a céhek egyik, lázításért lecsukott vezetőjét, a már említett Vizer Ferenc volt városbírót. Ulakovics Ferenc; a mozgalom vezetője is megúszta egy feddéssel. Felhívták figyelmét, hogy tilos a hivatali út megkerülésével magasabb fórumhoz fordulni, megtiltották számára további összejövetelek tartását, pénz szedését, kötelezték, hogy számoljon el az általa összegyűjtött summával, ám akciójáért tulajdonképpen nem ítélték el. A döntés — bármennyire körültekintőnek is tűnt — a helyzet teljes félreértésén alapult. A plébános, az uradalom és a városi tanács a vizsgálatban autoritása megkérdőjelezését, tekintélyének, hatalmának aláásását látta, amely felszínre hozta a hatalom belső szolidaritásának, egységének hiányát, és ez cselekvőképességének csökkenéséhez vezetett. Ugyanez nem maradt rejtve a mozgalom vezetői előtt sem, annál is inkább, mivel Takács Antal ügyvéd személyében egy, a hatalom berkeiben járatos ügyvédre tettek szert. Ezért a részleges siker a hivatalos intelmek, rendreutasítás ellenére nem megnyugvást hozott, hanem éppenséggel az eredményesnek bizonyult eljárás folytatására ösztönzött, újabb engedmények kicsikarása érdekében. így a deputáció reményeivel ellentétben a kompromisszum nem lezárása, hanem csupán egy epizódja lett a küzdelemnek A céhek koalíciója nem kis ügyességgel Méhesy, a népszerű kántor nevét zászlajára tűzve egyrészt maga mögé tudta sorakoztatni a város lakosságának nagy részét, másrészt elaltatta vele az instanciákkal ostromolt felsőbb hatóságok éberségét, amely a jámbor nép ragaszkodásában szeretett kántorához — úgy tűnik — semmi gyanúsat nem talált. így a céhek — a szűcsök kivételével, akiket vezetőjük Petrik Ignác rábírt a megállapodás aláírására, és ezzel a céhek szövetségéből való kilépésre — ígéretük ellenére újabb kérelemmel fordultak a püspökhöz, hogy kántorukat megtarthassák, majd mivel nem értek el eredményt, egyenesen az uralkodótól kértek kihallgatást Takács Antal vezetésével. Sikert egyik helyen sem értek el, annak ellenére, hogy több befolyásos vármegyei személyiség, így pl. a megyei főjegyző és Perczel Ádám alezredes (Perczel Mór nagybátyja) is szimpatizált ügyükkel. Úgy vélnénk, ennyi már kedvét szeghette volna a kérelmezőknek, ám azok egy újabb udvari audiencián jelentős eredményt értek el: az uralkodó felszólította a pécsi püspököt, hogy ismételten vizsgáltassa ki az ügyet. így érkezett két kanonok Szekszárdra 1812 nyarán, s a városházára, a vizsgálat helyszínére rendelték szerencsétlen Szluha György apátot, akinek a téren összegyúlt 500 fős felizgatott tömeg között valóságos vesszőfutásban volt része. A mélyen megalázott Szluha másnap az újabb megpróbáltatások elől Hőgyészre menekült. A kanonokok viselkedése, amellyel mintegy prédául vetették a felbőszült tömeg elé a város plébánosát, túlfeszítette a húrt. Forster uradalmi ügyész panasszal élt a királynál, aki télvíz idején magát a püspököt rendelte Szekszárdra, hogy vizsgálja felül a két vizsgálóbiztos eljárását. Forster nem csupán az apáttal szembeni bánás-