Századok – 1995

Tanulmányok - Sándor Pál: Az emancipáció történetéhez Magyarországon 1840–1849 II/285

AZ EMANCIPÁCIÓ TÖRTÉNETÉHEZ MAGYARORSZÁGON 1840-1849 2 87 eddig is voltak, ezután is gyakorolhatják". Kimondta továbbá azt is, hogy „állandó vezeték- és tulajdonnevekkel éljenek" s a születendő gyermeket kötelezik „vallásuk papjai által vezetendő anyakönyvben" bejegyezni. Szerződéseket, vagy egyéb irataikat „a hazában és kapcsolt részekben divatozó élő nyelven" szerkesszék. Amennyiben pedig „polgári telkeknek szabad szerezhetése gyakorlatában lennének" akkor „az ily városokban ezen gyakorlat jövendőre nézve is megállapíttatik".4

1 Erről a törvényről mondta a börtönből három nappal korábban kiszabadult Kossuth, hogy mindez a „nagy szavak parányi eredménye".4

2

Nem volt teljesen igaza! Persze, ha a jogkiteijesztő reformerek törekvéseit összevetjük az elért eredménnyel, Kossuthnak igazat kell adni. De az éppen adott történeti relációk tágabb összefüggésében szemlélve a törvényt, értékelése nem teljesen helytálló. A Habsburg birodalomban és egész Kelet-Európában ugyanis ez a törvény volt — II. József rendelkezései után — az első lépés az emancipáció felé. Ugyanakkor a korábbi (1832-36. évi) országgyűléstől áthagyományozott vallásegyenlőség ügye a protestáns lakosok esetében, főként ami a vegyes házasságokat illeti, ezen az országgyűlésen sem rendeződött, mivel az udvar inkább Róma és a vele szövetséges katolikus klérus nyomásának engedett. Nem mellőzhetjük annak a körülménynek a figyelembe vételét sem, hogy olyan, a feudális szisztéma fokozatos lebontását célzó reformokat sem sikerült kivívni, mint a jobbágynak adandó személyi és vagyoni biztonság, a nem nemesi földtulajdonra is kiterjedő jogképesség megadása (capacitas), a földesúri joghatóság megszüntetése, hogy csak néhány, ezúttal is felvetett reformjavaslatot említsünk. így alakultak a politikai erőviszonyok s ezek keretei között az 1840. évi XXIX. tc. megalkotása lépést jelentett előre. Annál is inkább, mert a honi zsidóság elleni mélységes ellenszenv, már hosszú századok óta gyökeret vert a társadalom széles rétegeiben és mételyezte a lelkeket is. Ezt nemcsak a történeti tények szomorú, sőt, olykor tragikus tényei mutatták, de irodalmi munkák is visszatükrözték Még táplálták is azáltal, hogy torzképet festettek a zsidó emberről, a szükség kényszeréből fakadó foglalkozásáról, vallási szokásairól, mindennapi életmódjáról s a maguk közt használt jiddis nyelvről, ámbár a 30-as, 40-es évek fordulójától már sokan írtak, olvastak és beszéltek magyarul, főleg értelmiségi körökbe. A torzkép és társadalmi funkciója Ilyen irodalmi torzképről olvashatunk Dugonics András egyik munkájában, amelyben a szerző „minden ellenvetés nélkül igaz"-nak tartja, hogy „a Talmud megengedi a zsidóknak: hogy a keresztényeket megcsalják és azt véteknek ne tartsák". „Csudálni lehet — írja —, hogy a politika ennek gátot nem vét."4

3

Révai Miklós44 pedig Pestet a 19. század első éveiben „vérszopó, lelketlen rác, görög és zsidó város"-nak nevezi: „valami zsidó, örmény, rác és német pénzfosztó, vérszopó, uzsora és fösvénység lehet a magyar világon: annak lángja mind itt vagyon Pesten" — írja. O kereszteli el Pestet „zsidó város"-nak, annak ellenére, hogy később,1825-ben Buda és Pest összes lakóinak száma 94 140 volt s ebből csupán 8264, 8,8% volt zsidó 4

5

A márciusi fiatalság forradalmi eseményeiben részt vett Jókai Mór szégyenkezve ír gyermekkori félelmeiről, melyek között ott szerepelnek a zsidók is, akik „megfognak és véremet veszik... Valahányszor jöttem és mentem az iskolából hazáigvezető úton, rettegve pillanték