Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
24 KRISTÓ GYULA tükröződik a László király nevéhez kapcsolt III. és II. törvénykönyvben, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbiban már feltűnik a szökött szolga (servus profugus) is.83 Kálmán koráig, vagyis ameddig nyomon tudjuk követni a vándormozgalmat, ennek meghatározó eleme a szabad népesség. Nos, ez a szabad népesség rendelkezett lóval, s ennek a szabad népességnek kóboroltak el lovai a hosszú vándorút során, s ezeket fogták be a joccedethek a váralján, s ott őrizték őket, amíg ki nem váltották azokat. Ha ez nem történt meg, az elkóborolt lovak döntően a király hasznát jelentették, de részesült belőlük az ispán és tized formájában a püspök is.8 4 A kóbor állatok (lovak) óriási számára mutat, hogy törvényben kellett szabályozni összegyűjtésüket és további sorsukat. E lovak tulajdonosai szabadok voltak, akik elszegényedésük, az összeszűkült legelőkről való kiszorulásuk következtében voltak kénytelenek — legtöbbször vándorútjuk során — megválni legfőbb vagyontárgynak számító, élelmet, megélhetést biztosító, státusz-szimbólumot jelentő lovuktól vagy lovaiktól. Bizonyítottnak vehetjük tehát az eddig említett adatok alapján is, hogy miként a 10. században, akként még a 11. század túlnyomó részében is a lovak többsége a szabad állapotú emberek tulajdonában volt. Más kérdés, hogy az egész 11. század folyamán a legkülönfélébb módokon — eladományozás, szétosztás, kiváltás elmulasztása stb. — növekedett az új politikai berendezkedés elitjének (a királynak, a püspököknek, apátoknak, ispánoknak) a lóállománya. E kérdéskörrel szoros összefüggésben, de mégis külön tárgyalást igényelnek a lóval (lovaikkal) szolgálók. Tekintsük át korai okleveleink ide vonatkozó adatait! 25. A veszprémvölgyi oklevél görög szövegében, amely vagy Géza nagyfejedelem idején vagy a 11. század első két évtizedében készült (mindenképpen legkorábbi diplomáink egyike), arról olvashatunk, hogy Stephanos králés (István király) 60 lovas szolgát adományozott az Istenanya veszprémi monostorának. Feltűnő ezen réteg nagy száma, mivel a „foglalkozásnéwel" jelölt társadalmi csoportok közül halászból 18, révészből 7, ácsból 3, kovácsból 2 stb. szerepel,85 vagyis a közelebbről ismert „foglalkozásnévi" alávetettek nagyobbik része lóval szolgáló. 26. A vitatott hitelű, magát 1015-ről keltező pécsváradi alapítólevél István király nevében akként rendelkezett, hogy 200 szabad vitéz (liberis militibus) fegyveresen siessen a monostor védelmére, ha valamelyik körzetben lázadás törne ki, 12 lovas (eques) pedig, királyi látogatás esetén, álljon szolgálatával az apát rendelkezésére. Azon ministerek (szolgálók) száma, akik lovakkal szolgálnak (qui serviunt cum equis), 156, azon ministereké pedig, akik lovakkal és szekerekkel szolgálnak (qui serviunt cum equis et curribus), 409. Ha a 12 lovast a 200 vitéz egy részének tekintjük (mint GyörfTy György tette86 ), akkor bizonyítható az a — kétségbe különben is aligha vonható — feltevés, hogy a vitézek szintén lovon (illetve lóval) teljesítették hadi szolgálatukat. E számítás alapján a lóval szolgálók összlétszáma 765, míg a számra utánuk következő szőlősök 110-en, a halászok 50-en, a szántóvetők 36-an, a vasbányászok 20-an stb. vannak. A pécsváradi monostort szolgáló teljes népesség az oklevél szerint 1116,8 7 GyörfTy számítása szerint 1107 főre rúg,8 8 vagyis nagyjából ugyanaz az arány jön ki, mint Veszprémvölgy esetében: az egyházi intézménynek szolgálatot teljesítő népesség na-
