Századok – 1995
Közlemények - Nógrády Árpád: „Magistratus et comitatus tenentibus” II. András kormányzati rendszerének kérdéséhez I/157
186 NÓGRÁDY ÁRPÁD 20 Pauler 1893. I. 623. (450. jegyzet) 21 Kristó 1984. 1174. 22 Engel 1990. 214. 23 SRH I. 89. (Pais Dezső fordítása: MKI 48.) 24 Váczy 1938. 50. 3. jegyzet 26 Anonymus társadalomszemlélete ugyanis kifejezetten arisztokratikus, tekintsük akár az Imre-párti törzsökös világi elit (Györffy 1970 a és 1984), akár az „új intézkedések" korabeli nagy hatalmú méltóságok oldalán álló (Horváth 1966.) gestaírónak. A Névtelen ugyanis nemcsak magyaroknak és kunoknak, hanem a honfoglalást követően betelepedett idegeneknek is bőkezűen .juttat" birtokokat. Azonban ezek az idegenek is igen előkelők. A „Bulárföldről" érkező Billát és Baksot nobilissimi dominiként említi, míg a Tomaj nemzetségről fontosnak tartja megjegyezni, hogy őse, Thonuzoba „de ducali progenie" származott. (SRH. I. 114-116.) 26 Sokrétű, Anonymust IV Béla jegyzőjének valló tanulmányában Vékony Gábor Csepel lovászmesterségét másképp értékelte. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a lovászmester magister agasonumként említve első ízben csak 1222-ben (RA 383.) tűnik fel, s ezelőtt, 1217-ben és 1221-ben marescalcus néven szerepel (Vékony 1991. 66-67.). Jóllehet ezek az adatok megengedik azt a feltételezést, hogy Anonymus 1222 előtt a „magister agasonum" kitételt nem használhatta, mégis a pohárnokmester 1148. évi, majd 1209. évi magister pincernarum, ill. a „kamarás" 1198. évi magister cubiculariorum megnevezése inkább arra enged következtetni, hogy a királyi udvartartás tisztjeit, s így a lovászok elöljáróját is már igen korán — a 12. század közepétől — illethették a „mester" megjelöléssel. Ezt látszik erősíteni az a tény is, hogy a „magister" tisztségviselő értelemben a 12. században nemcsak világi, hanem papi személyhez, nevezetesen a kápolnaispánhoz is kapcsolódott, aki e században felváltva viselte a magister, ill. a comes címet (Lexikon 325. A címszót Solymosi László írta.) 27 SRH II. 558. (Horváth János fordítása: Tatárjárás 146.) 28 RA 12., Váczy 1938. 55-56. és uő: 1934. 484^489., valamint Bertcnyi 1976. 52. 29 RA 72.; 130. 30 Pl.: RA 137.; 147. 31 Jó példát nyújt erre Andrásnak egy 1222. évi oklevele. A Honorius pápa átiratában fennmaradt diplomában(Df 285 378), amelyben András felesége hitbérének kifizetésére 8000 márka erejéig a pozsonyi várat köti le, az oklevelet kiállító Cletus kancellár kivételes módon nem méltóságsort hanem tanúsort (...comitibus presentibus, assensum prebentibus) alkalmazott. A 15 fős névsor két kivételtől eltekintve csupa ismerős, a méltóságsorokban sűrűn előforduló személyt tüntet fel. Az utolsó két felsorolt férfi közül Radulso kiléte nem határozható meg, de Wenceslaus comes mögött joggal kereshetjük a Váradi Regestrumban több ízben is felbukkanó Venceslaus-Vingyozlou névalakokban szereplő szatmári ispánt (VR. nr. 69., 119., 121.). Az 1214-1215. évek szatmári ispánja tehát 1222 elején az udvarban tartózkodott, az év Aranybullát megelőzően kiállított okleveleinek méltóságai között mégsem szerepel. Ezzel szemben Bánk jóllehet az 1222. év elején nem tartózkodott az udvarban, június környékén pedig bizonyosan Váradon bíráskodott (VR. nr. 324., 326., 328., 329., 330., 331., 332., 334., 335.) mégis három ízben is tagja a méltóságokat felsoroló jegyzékeknek. Hasonló jelenséget regisztrálhatunk továbbá 1213-ból is, amikor egy zálogügylet kapcsán értesülünk arról, hogy ez év tavaszán Zah temesi ispán (talán azonos személy az 1203-ban veszprémi ispánként említett Zaliuvah RA 205.) az óbudai királyi kúriában tartózkodott (Kumorovitz 1971. 24-26.) Ennek ellenére az ez évi fennmaradt méltóságsorokban nem szerepel. 32 Vö. 5. és 13. jegyzet 33 Kritikai kiadása: CDS I. 199-201. 34 RA 242., 308., 329., 334. 36 RA 362., 368., 377., 380., 382., 393., 394., 395., 402., 403., 36 A táblázatot lásd a függelékben. 37 Pálytya; Karácsonyi I. 332-336. 38 RA 353. 39 VR. nr. 224. 40 Karácsonyi I. 333., és Wertner 1899. 653. 41 Lásd a Függelékben. 42 Vö. 37. jegyzet. Sándor ispánságai: Dl. 91934. (Kiadása: Érszegi 1975. 96-97.) RA 281., 291.
