Századok – 1995
Közlemények - Nógrády Árpád: „Magistratus et comitatus tenentibus” II. András kormányzati rendszerének kérdéséhez I/157
180 NÓGRÁDY ÁRPÁD tűnik az a feltételezés, hogy a pohárnokmester évi díjazása legalább elérte a Frangepán ős Modrusból származó jövedelmét. Ugyanakkor, ha hitelt adhatunk a IH. Béla kori kimutatás korábban már említett passzusának, a leggazdagabb ispánok bevételétől messze elmaradt.10 7 A világi politikai elit jelentős átszervezésére 1219-20 táján került sor. A miértre ugyan forrásaink szűkössége miatt biztos válasz nem adható, mégis nehéz nem öszszefuggést feltételezni az 1218. évi országos zavarok és a király közvetlen szolgálatát ellátó, Szentföldet megárt „mesterek" (lovász, pohárnok és étekfogó mesterek) felemelkedése között. Ha jogosult e két, majdhogy egyidejű esemény között ok-okozati viszonyt feltételezni, akkor az étekfogó, lovász és pohárnokmesterek méltóságsorokban történő megjelenését, mintegy a királynak az 1218. évi belpolitikai válság kihívására adott válaszaként is értékelhetjük. Mit jelenthetett ez a válaszadás? Feltételezhetően azt, hogy a keresztes hadjáratból hazatérő András, az országban talált széthúzáson és belháborún úgy próbált úrrá lenni, hogy a legfontosabb politikai pozíciók számát újabb párosításokkal tovább csökkentve, ezeket legpróbáltabb híveinek igen szűk csapata között osztotta szét. így például Vázsony nb. Atyusz szlavón bánságával és varasdi ispánságával egyidejűleg a királynéi udvarispán hivatalát, Kán nembeli Gyula a szolnoki és a bodrogi ispánságot nyerte el.10 8 E kinevezésekkel egy időben kezdődik meg az udvari főtisztségek megyésispáni megbízatásokkal történő párosítása, és ezzel a méltóságsorokban hirtelen felbukkanó udvari hivatalok rangemelkedése is értelmezhetőnek tűnik: 1219-1220 táján András jól fizetett tisztségeiket ispáni kinevezéssel megfejelve területi fennhatóságot és katonai hatalmat10 9 is biztosított számukra, s az ily módon pozíciótöbbletet nyert híveit a királyi tanács rendes tagjaivá, a politikai élet meghatározó tényezőivé emelte. Alighanem ez, a politikai elit sorait szűkebbre záró újítás okozta sérelem nyert megfogalmazást az Aranybulla tisztséghalmozásokról hozott rendelkezésében, amely egyértelműen előírta, hogy az országban csak a nádor, a bán, az udvarispán és a királynéi udvarispán tölthet be egyszerre két méltóságot. Az a tény, hogy az Imre párti főurak által Andrásra rákényszerített rendelkezések között ez a pont is szerepel, szintén azt igazolja, hogy az udvari tisztségviselők hivatalukkal egyidejű ispáni kinevezésének gyakorlattá válása András trónra lépte előtt nem mehetett végbe.11 0 Az 1220 táján végrehajtott átszervezést követően a nagyobb báróságok közé emelt királyi étekfogó — lovász — és pohárnokmester magistrátusához immár majdhogy tartozékszerűen járt valamely comitatus ispáni „stalluma", így az „egyszerű" megyésispánok száma tovább csökkent. A csökkenés mennyiségi meghatározását a források szűkössége ugyan nem teszi lehetővé, ám az arisztokrácia hatalmi-politikai viszonyaiban beállott változások trendjéről talán nyerhetünk némi — inkább csak illusztratív értékű — fogalmat a méltóságsorokban önállóan szereplő ispánok számának 1220 után regisztrálható visszaeséséből. Míg arányuk a felsorolásokban a cezúra előtt kb. 51%, utána csupán kb. 29%-ra rúgott.11 1 A hiányzó részt az immár országbárókká emelkedett udvari főtisztségviselők töltötték ki. Az étekfogó — lovász — és pohárnokmesterek legelőkelőbbek közé emelkedése a „horizontális" hierarchia rangsorrendjét nem befolyásolta. 1235 szeptember 21-én II. András meghalt. Trónra lépő fia, Béla, apja kormányzatának támaszait — a fizikai leszámolás szélsőséges eseteitől most eltekintve —főméltóságaikon túl ispánságaiktól
