Századok – 1995
Közlemények - Nógrády Árpád: „Magistratus et comitatus tenentibus” II. András kormányzati rendszerének kérdéséhez I/157
Nógrády Árpád „MAGISTRATUS ET COMITATUS TENENTIBUS" II. András kormányzati rendszerének kérdéséhez Ajelen dolgozat alapgondolatát egy, az 1192-1235 közötti időszak királyi okleveleinek záróformuláiban megfigyelhető terminológiai változás szolgáltatta A diplomák kiállítói ugyanis az általuk megnevezni méltónak ítélt világiak felsorolását 1222-ig döntően a comitatus tenentibus formulával, illetve az ezzel gyakorlatilag megegyező értelmű, csupán kisebb eltéréseket mutató szövegvariánsokkal zárták.1 Az Aranybulla kiadásának évében, Cletus kancelláriai működése alatt, azonban a felsoroltak pars pro toto jellegét kihangsúlyozó oklevélzáró félmondat jelentősnek tűnő átalakuláson ment át. A comitatus mellé beemelték a magistratus fogalmát, aminek következtében a formula — alapváltozatát tekintve — ekképpen módosult: et aliis quam, pluribus magistratus et comitatus tenentibus.2 Az észlelt jelenségből kiindulva a következő kérdés körvonalazódik: történt-e átalakulás 1220 körül az ország irányításában, a hatalomból ténylegesen részesedő világiak hivatali pozícióiban és körében, s ha igen miben határozható meg ennek lényege. Avagy csupán „optikai csalódásról" van szó, s mindössze a királyi oklevelek megfogalmazása lett e tekintetben Cletus és utódai alatt még precízebb? 1192-ben III. Béla franciás tanultságú kancellárja, Katapán fehérvári prépost, később egri püspök — mint később kiderült — a magyar diplomatika szempontjából korszakos lépésre határozta el magát. A korábbi — bár 1171-től kezdve a koijelölő méltóságok felsorolását is alkalmazó — gyakorlattól eltérően ettől az évtől kezdve immár következetesen nem az egyes, írásba foglalt ügyek tanúit, ill. szemtanúit sorolta föl az általa kiállított oklevelek eschatocollumában, hanem a hivatalban lévő egyházi és világi főtisztségviselők egy részét.3 Katapán mesternek a diplomatika nyelvébe méltóságsor néven bevonult „újítása" a középkor végéig maradandónak bizonyult, de háromszáz év változásai természetszerűleg e névsorok összeállításának gyakorlata fölött sem múlhattak el nyomtalanul. Talán legnagyobb átalakulásukra (az egyházi dignitáriusok felsorolásának már korábban bekövetkezett megszilárdulása után) az 1350-es évek derekán került sor. Oly módon, hogy a vezető tisztségviselők közül a tizenkét legfontosabb hivatal betöltőjét kiválasztották, és a továbbiakban csak ezt az egy tucat méltóságviselőt sorolták fel. Vagyis e névsorok sem a 14. század közepe előtt, sem azt követően nem ölelték föl az országbárók teljes körét, csupán igen reprezentatív képet nyújtottak róla.4 A Nagy Lajos uralmát megelőző másfél évszázad méltóságsorainak „kialakulatlansága" mégis értékes információkat rejthet. Kiindulási pontom első része azon
