Századok – 1995

Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3

A HONFOGLALÓ MAGYAROK ÉLETMÓDJÁRÓL 9 lyásolták a magyarok életviszonyait is: a „magyarok a ligetes steppétől délre fekvő területen ismerték meg a földművelést". Ez ekés földművelés volt, amelyet a téli szállások területén folytattak.1

3 Közvetve érintette a honfoglalás kori magyarok életmódjának kérdését Heckenast Gusztávnak a fejedelmi (királyi) szolgálónépekről írt munkája. Eredménye szerint „a foglalkozásnéwel jelölt települések és az Árpád-házi hercegek nevét fenntartó helységek együttes vizsgálata arra mutatott rá, hogy az uralmi és függési viszonyok kialakításának ezt a kezdetleges módját fejedelmeink és hercegeink a X. század első évtizedeitől, talán már a honfoglalástól kezdve alkalmazták".14 Márpedig ha ez így van, akkor ebből az is következik, hogy e szolgáltatással terhelt népesség nem lehetett nomád, ugyanis — s ezt már Szabó István is észrevételezte (igaz, csak a 11. századra) — „a falvak népének nagy része sok más olyan szolgáltatással megterhelten tűnik elő, melyeket egy tavasztól őszig legelőkön kóborló népre nem lehetett volna rakni".1

5 1970-ben tette közzé Györffy György nagyhatású elméletét a 10. századi magyar főemberek nomadizálásáról, alapvetően későbbi helyneveket, valamint 13. századi mongol analógiát használva fel annak megalapozásához. Eszerint a Kárpát-medencében egy-egy folyó mellett nomadizált egy-egy főember és kísérete. Ez a sétálóút azonban — a Kárpát-medence méreteit figyelembe véve — ritkán haladta meg a 200 km-t, a gyakoribb az volt, amikor 100 km-en belül mozgott. Györffy természetesen nem gondolt arra, hogy az egész magyarországi társadalom mozgásban lett volna, szerinte „a mozgó udvarok rendszere" csak „a X. századi magyar társadalom vezető rétegét" jellemezte.1

6 A magyar középkor kutatóinak 1971-ben Nagyvázsonyban tartott találkozóján — bizonyára éppen az előző évek kutatási eredményeinek hatására — központi kérdés volt a honfoglaló magyarok életmódja. Az egyik vitaindító előadást Dienes István tartotta, aki álláspontját a következő évben kötetben is közreadta.17 Bartha Antal kazárokra vonatkozó megállapításai, Szabó István már idézett eredményei alapján a 10. századi magyarság letelepedett életmódjáról szólt, tévesnek minősítve azt az állítást, miszerint a falvakban „csak az államalapítás után verhetett tanyát a kényszernek fokozatosan engedő, nomád életmódjával felhagyó, az eke szarvához erőltetett népesség". Ezzel szemben „településeink egész sora a X századból ered", a településhelyek száma 1000 körül 3-4000-re tehető. Dienes egyébként nem látott közvetlen összefüggést a nomád életmód és a kalandozások között.18 A nagyvázsonyi konferencián megszívlelendő ellenvéleményt fogalmazott meg ezen feltevésekkel szemben Fügedi Erik. „Régebben azt vallották, hogy minden honfoglaló magyar lovasnomád volt Most azt hallottuk, hogy a honfoglaló magyarság nem volt nomád társadalom. Ugyanakkor azt is hallottuk, hogy létalapjuk — legalább is az előkelőbb rétegnél — az állatállomány volt Ha a létalap az állatállomány és megfelelő nagyságú föld áll rendelkezésre, akkor ennek igen nagyfokú földrajzi és társadalmi mobilitás az eredménye". Fügedi elfogadta azt Györffy elméletéből, hogy a fejedelemnek, a nemzetségfőnek nagy állatállománya volt, s azzal „valószínűleg (a pásztorok és nem a tulajdonos) nomadizáltak. De az útvonalakban nem hiszek"; ugyanis a 10. századi Kárpát-medencei előkelők