Századok – 1995
Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Kanada és a Holocaust bűnelkövetői VI/1331
KANADA ÉS A HOLOCAUST BŰNELKÖVETŐI 1347 szövetséges, miközben a legtöbb zsidó a szövetségesek oldalán állott, továbbá mert a magyar újságok helyeselték a zsidók deportálását felforgató magatartásukra és hazafiatlanságukra hivatkozva. Ez hajmeresztő érvelés. Azt sugallja, mint arra a B'nai Brith is figyelmeztet, hogy a vádlottak padjáról ezután bárki azt állíthatja, hogy meggyőződéseit egy fajgyűlölő társadalom táplálta belé, és ezért nem felelős tetteiért, amelyeket e társadalom nevében követett el. Másszóval, a fajgyűlölet létezésével ezentúl a fajgyűlölet fennmaradását lehet indokolni. Hogy történhetett, hogy Kanada legfelsőbb bírói testülete a magáévá tette ezt a rettenetes szillogizmust?5 9 A testület indokait más újságok és politikai személyiségek is kemény kritikával illették. A kanadai B'nai Brith Embeijogi Ligájának jogásza, David Matas például „morális rémtettet" emlegetett. „Az ítélet szövege már-már azt a képzetet kelti fel, hogy az antiszemitizmusban való hit menlevelet adhat a tömeggyilkosságra... Semmi más nem szolgált itt a felmentés indokául, mint az, hogy a vádlott hitelt adott az antiszemita propagandának." A Kanadai Zsidó Kongresszus elnöke, Irving Abella így nyilatkozott: „Attól vagyok kétségbeesve, hogy itt szerintem sérelem érte a Holocaust egyedülállóságát, de még a nürnbergi tárgyalások és ítéletek szellemét is."60 Széles körben úgy kezdtek vélekedni, hogy a kanadai Legfelső Bíróság ítélete gyakorlatilag lehetetlenné tette az országban élő háborús bűnösök eredménnyel kecsegtető felelősségre vonását. Erre a konklúzióra késztette Amerasinghe-et is, aki kijelentette: „Az ítélet megnehezíti, hogy más háborús bűnösöket felelősségre vonjunk, különösen a második világháborúig visszanyúló ügyekben... Ez részben azért van, mert a Legfelső Bíróság döntése elfogadhatóvá avatta a kanadai igazságszolgálatás számára a »parancsra tettem« klasszikus náci mentegetőzését." Amerasinghe rámutatott az ítélet egyik ellentmondására is: „A józan ész szerint akkor lehet csak a parancsokra hivatkozni, ha az illető előbb bevallja a tettek elkövetését. Nos, a Legfelső Bíróság szerint még az sem szükséges, hogy valaki a parancsokra hivatkozzék... Az is elég, ha azt állítja, hogy nem ő volt a tettes, ám ha ó lett volna, akkor amit tett volna, azt parancsra tette volna."6 1 1994. április 25-én a kanadai B'nai Brith Emberjogi Ligája és a kanadai Holocaust Emlékbizottság közös beadványban kérte a Legfelső Bíróságtól, hogy öntse világosabb formába ítéletét, amely megerősítette Finta felmentését. Mivel attól tartanak, hogy az ítélet veszélyes precedenst teremthet, már azért is új tárgyalás kitűzésében érdekeltek, hogy kiderüljön: „csakugyan lehet-e faji elfogultságra hivatkozva védekezni a háborús és emberiség elleni bűntettek vádja ellen".6 2 Május elején a Kanadai Zsidó Kongresszus támogató memorandumot juttatott el a Legfelső Bírósághoz. Jack Silvertone a szervezet országos ügyvezető elnöke így fogalmazott: „Nem tudjuk elhinni, hogy a Bíróság csakugyan szándékainak megfelelően járt el, amikor antiszemitizmus vagy rasszizmus méltánylásával adott helyt annak a védekezésnek, hogy a vádlott csak feljebbvalóinak parancsait teljesítette."63 A zsidó szervezetek beadványait a szövetségi Igazságügyi Minisztérium is támogatta. Allan Rock igazságügyminiszter képviseletében Amerasinghe 12 oldalas memorandumot juttatott el a Legfelső Bírósághoz, támogatva a zsidó szerve-
