Századok – 1995
Közlemények - Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez I/107
A NÉPVÁNDORLÁSOK KÉRDÉSÉHEZ 127 Először is az „optikai csalódások'' veszélye, különösen az időben távoli események tanulmányozásában. Több egymásután következő vándorlási hullám kauzális összefüggések látszatát kelthei, annál is inkább, mert a „hullámok" pontos kronológiai megkülönböztetése csak ritkán lehetséges. Ismeretes, hogy vándorlások (a szó legtágabb értelmében: lassú expanziótól a zárt csoportok trek-szerű ki- és bevándorlásáig) egy nagy térségen belül földrajzi és/vagy kulturális okokból ismételten hasonló útvonalakon folyhatnak le — gondoljunk a Dzungáriai vagy a Káspi-kapu, a Beringszoros, a kelet-afrikai Nagy Árok keleti előtere stb. szerepére a vándorlások történetében. Persze abból, hogy a kutatás egy térségen belül több egymást követő vándorlást állapít meg, nem következik még, hogy egy elméletileg teljesen elfogulatlan kutató (ha van ilyen) a láncreakció modelljét spontánul kifejleszthetné. De a koncepció már régen széles körökben ismert, érthető tehát, ha történészek vagy ethnológusok eleve hajlanak rá, például a Maiotis-vidéken vagy a Tarim-medencében lezajlott népmozgásokat a láncreakció formulájával szemléletesebbé tenni. A teória ilyen, többékevésbé rögtönzött alkalmazásai nem maradnak következmények nélkül, mert idővel annak igazolásaként jelenhetnek meg. A hipotézis bámulatos népszerűségének másik fő oka az a jelentős vonzerő, amely a nagy egyszerűsítések sajátja12 2 Ez a csábos hatás nem mindig abban áll, hogy a kényelemre hajlamos intellektust kielégíti. A történeti események — nemcsak vándorlások — tengerében egyetlen modell segítségével okszerű összefüggéseket felismerni: ez lebegett már Hekataios szeme előtt. Konstrukciója a Kr.e. 6. században nagyszerű kísérlet volt, a világot a kauzalitás elvének következetes alkalmazásával mint rendszert áttekinthetővé tenni. A kísérlet lebilincselte még Herodotost is, aki különben egyáltalán nem jóakaratú kritikusa volt a racionális-konstruktivista ión természetfilozófiának. De az idea tüze kialudt, csak a konstrukciót adták tovább a nemzedékek. Priskos alkalmazza mint irodalmi műfogást, és az újkori tudományban nem több mint fosszilizált gondolat-schéma, amely nagyon is gyakran a történeti folyamatok önámító szimplifikálásának okozója. E leszármazási vonal egyelőre utolsó stációja a J. F. Dullestől képviselt, az 1960-as évek politikai sajtójában sokat emlegetett „dominó-teória". Jellegzetes módon ez is egy tisztán mechanikai modellen alapul (a felállított, estükben egymást eldöntő dominó-kockák „láncreakcióján"), és ennek vonzereje is abban áll, hogy az egyetemes-történeti összefüggéseket egy formális „lánc" banális linearitásával helyettesíti. IRODALOM Alekseev, VP — Bromlej, Ju. V: 1968. K izuceniju roli pereselenij narodov v formirovanii novych etniceskich obscnostej. Sovetskaja Etnografija 1968, H. 2, 35-45. Altheim, F.: 1959/1962. Geschichte der Hunnen. Berlin. Aly, W: 1969. Volksmärchen, Sage und Novelle bei Herodot und seinen Zeitgenossen. 2. Aufl. Göttingen. Amiet, P: 1961. La glyptique mésopotamienne archaique. Paris. Artamonov, M. I.: 1962. Istorija chazar. Leningrad. Astour, M. C. 1967. Hellenosemitica. 2. Aufl. Leiden.
