Századok – 1995
Történeti irodalom - A History of Hungary (Ism.: Radó Bálint) V/1189
TÖRTÉNETI IRODALOM 1189 között, legyen szó akár a település külső képéről, akár társadalmi tagozódásáról, politikai mentalitásáról, vagy műveltségi viszonyairól. A Tóth Ferenc által írt fejezeteknek épp ez egyik legkülönösebb erénye. Nemcsak Makó településtörténetét, a majd egy évszázadig elhúzódó úrbéri per változatos, sokszor szövevényes históriáját, de a város művelődéstörténet is úgy mondja el, hogy érezzük, mindez a makói közszellemiség ma is ható történeti gyökere. A monográfia szerkesztői szinte kötelező mentségként szokták megemlíteni, hogy a kész munka monografikus jellege rendszerint nem maga a teljesség, inkább az annak elérésére tett tisztes kísérlet. A monográfia nem lezárja a kutatásokat, pusztán összegzi az eddigi eredményeket, s összegzését behatárolja a forrásismeret és az általa elsajátított tudás jelenlegi szintje, valamint a terjedelmi korlátok. Úgy tűnik, a Makó monográfiának vajmi kevés mentségre van szüksége. Nem kizárt persze, hogy az eddig feltárt források száma még továbbiakkal gyarapítható lesz, a kötetben érintett, gyakran újszerű témák azonban már most is teljes képet adnak Makó 1849-ig terjedő történetéről, mégpedig kellő, s bátran hozzátehetjük, az olvasmány élvezhetőségét nem csökkentő részletességgel. A belső arányok helyes mértékét megtartva így jelenhet meg Vigh Zoltán és Gilicze János tollából Makó közigazgatásának, községgazdálkodásának, a csanádi püspökség makói uradalmának története, Baranyai Kálmán, Epeijessy Géza, Szőcs Sebestyén, Rákos István, Homoki Nagy Mária írásaiból pedig a város gazdaságának, népességének, s új színfoltként hitelviszonyainak bemutatása. A Szerzők több esetben azonos forrástípusokat vizsgáltak eltérő szempontok alapján, s elemzéseik legtöbbször szerencsésen egészítik ki egymást. Bizonyára nem az eltérő értelmezések, inkább elírások magyarázhatnak néhány következetlenséget. A névátírások, névértelmezések tipikusan ebbe a kategóriába sorolhatók. így a középkori fejezet még Zápolyai Jánosnak tudja azt, akit a török korban már következetesen Szapolyai János királynak említenek. Makó 1673-ban kötött szerződést a Pozsonyi Kamarával, így nem lehetett már 1672 óta kamarai birtok. A személynévmutatóban Christovics Imreként említett csanádi püspök szinte egy bekezdésen belül szerepel Kristovics és Christovics alakban. E jórészt elhanyagolható apróságoknál némiképp fajsúlyosabb kérdést jelenthet annak eldöntése, vajon Rákóczi hadseregében valóban nem szerepeltek makói illetőségű vitézek, mint ahogy azt Szakály Ferenc állítja a kor avatott ismerőjeként, vagy Homoki Nagy Máriának higgyünk, aki szerint Makó gyors újranépesedését jelzi, hogy férfi lakosai lelkesen támogatták a Rákóczi szabadságharcot. Végezetül föltétlen említést érdemel két olyan „segédlet", amely jelentősen megkönnyíti a kötetet búvárló olvasók eligazodását. Az egyes elemzéseket hitelesítő, meggyőzően illusztráló, jól áttekinthető táblázatokról van szó egyfelől, másrészt pedig a szerzők kiérlelt, olvasmányos, a régi makói hétköznapok világát is gyakran megvillantó stílusáról. Lele József A HISTORY OF HUNGARY (Szerk. Peter F. Sugar, Hanák Péter és Frank Tibor közreműködésével) Indiana University Press, Bloomington, Indianapolis 1994. 432 1. MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE E fontos kötet ismertetésével egy régebbi adósságát törleszti a Századok: 1990-ben jelent meg ugyanis Magyarország történetének ez az angol nyelvű tömör szintézise, amelynek sikerességét, hiányt pótló jellegét immár újabb kiadása is igazolja. Fontos missziót tölt be az Észak-A-merikai Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia egyetemein hazánk történetének korszerű bemutatása terén, és világszerte haszonnal forgatják az angolul olvasók. A Ránki György emlékének szentelt kötet keletkezése 1981-re nyúlik vissza, amikor a bloomingtoni Indiana Egyetem akkoriban alapított Magyar Tanulmányok Tanszéke élére elsőnek került, magyar vendégprofesszorként: Ránki kezdeményezője volt — magyarországi származású amerikai történészekkel együtt — ennek a nagy vállalkozásnak. A szerzői gárda kialakításában termékeny együttműködésükre számított, olyan körülmények között, amikor annak lehetősége már némileg érőben volt ugyan, de realizálása mégis nem kevés kitartó erőfeszítést igényelt. Ránki György sajnos nem érhette meg a kötet megjelenését és rendkívül pozitív fogadtatását a tudományos közvéleményben, egyetemi körökben, és a szélesebb nyilvánosság részéről is, a sikert
