Századok – 1995

Történeti irodalom - Tarnóc Márton: Mátyás király és a magyarországi reneszánsz (Ism.: Kubinyi András) V/1181

TÖRTÉNETI IRODALOM 1183 prímásnak, és adott ki számára számos kiváltságot. A tréfát félretéve az tény, hogy nem kapta meg a kancellária tényleges vezetését, és nem ő, hanem Várdai István lett a bíboros. Ez bizonyára növelte sértődöttségét, de befolyása Mátyás mellett az 1470-es, általa szorgalmazott, kudarcba fulladt csúcstalálkozóig töretlen maradt. Janus viszont 1467 és 1470 között állt hatalma csúcsán. Már a filológus Iluszti is rámutatott (Janus Pannonius 267-272. o.) a költő ekkori nagy befolyására. Hozzá kell tenni, amit Huszti nem említ, hogy 1468-ban főkincstartó is lett. Szlavón bánsága — püspök létére — mutatja befolyását. Szó sincs ekkor elhidegülésről. És itt kell megemlékezni a cseh politikáról. Bár a korszakkal foglalkozó legtöbb kutató tudta, úgy látszik nem merték nyíltan hangoztatni, hogy ennek főbb kezdeményezői Vitéz és unokaöccse voltak. Erre már Husztinál is található utalásszerű jelzés (269. o.), a legnyíltabban pedig Szakály fejti ki. (31. o.) Szabad legyen az irodalomtörténész szerző figyelmét arra is felhívni, hogy Janus epigrammáival is támogatta a cseh politikát, pl. az 1470-es bécsi csúcstalálkozó idején a firenzeiek által küldött oroszlánokra vonatkozó egyik versében. Nem ez ismertetés feladata Mátyás és a két humanista összeveszése okainak feltárása, az azonban igen, hogy Tarnóc tévedéseket ír le, igaz, ebben kritikátlanul követve elődeit. Vitézzel kapcsolatban azonban egyéb nehézség is van, ez esetben szerzőnk nem annyira irodalomtörténész elődei tévedéseit, mint a művészettörténészekét követi. Nem lenne az ügy különösen érdekes, de érdekes módszertani következtetésekkel jár. Arról veui ugyanis szó, hogy milyen mértékben támaszkodhatunk forrásként az olasz humanistákra. Tarnóc Vitéz esztergomi építkezései leírásánál (17-19. o.) Bonfinit követi. Nos, Vitéz János ebédlője előkerült, rekonstruálható. Az eredmény: az épületet valószínűleg Szécsi Dénes bíboros-prímás, Vitéz elődje kezdte építeni, a tudós humanista csak befejezte, biztosan csak a Sibylla-kápolna köthető hozzá. Az épület különben gótikus volt. (Vö. Horváth István és Vukov Konstantin tanulmányait az idézett Vitéz János Emlékkönyvben.) Szécsi sokkal jelentősebb építtető és egyházfő volt Vitéznél. (Vö. a Szécsi Dénes bíborosprímásról írt tanulmányomat, Entz Géza Emlékkönyv, Bp. 1993., 99-108.) Itt jegyzem meg, hogy Horváth és Vukov már 1986-ban, egy Tatán megjelent munkában ismertették az esztergomi Vitéz palotát! Mindezek alapján elismerem ugyan, hogy Vitéz prímássága Esztergom művelődéstörténetének gazdag fejezetét alkotja, amint Tarnóc írja (17. o.), ez azonban már csak rövidsége miatt nem homályosíthatja el Szécsi, vagy később Bakócz korát. Áttérve a második részre maradjunk az építészeti kérdéseknél. Feltűnő, hogy Budával kapcsolatban a szerző nem idézi sem Gerevich 1966-ban megjelent „A budai vár feltárása" c. teijedelmes alkotását, sem az 1973-ban megjelent Budapest története II. kötetét. Kár, mert akkor pl. nem írt volna arról, hogy Mátyás gótikus kápolnát építtetett a budai várban. (35. o.) Itt Balogh Jolán 1985-ben megjelent könyvét követte (103-104. o.), aki azonban — nem tudni miért — félreérthetően fogalmazott. Említi, hogy az általa tárgyalt palotaszárny északi részén felépült a kápolna, Bonfini építését Mátyásnak tulajdonítja, az ásatások feltárták a kápolna gótikus altemplomát, ez látható az egykori ábrázolásokon. A keltezés kérdésében nem foglalt állást. Balogh tehát egy szóval sem mondja, hogy Mátyás építtette volna — nem is mondhatta — de úgy fogalmaz igazat írva, hogy a szakirodalomban nem jártas olvasó, mint Tarnóc, jóhiszeműen Mátyásnak tulajdonítsa. Nos, a kápolna Anjou-kori, ld. Gerevich i.m. 207-226. Szerzőnk külön fejezetben foglalkozik Mátyás építkezéseinek „reneszánsz jellegével". (41-42. o.) Ebben nyilván Balogh Jolán hatását kell keresnünk. Úgy látom azonban, hogy az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai alapján immár inkább az egy időben folytatott késő-gótikus és reneszánsz építkezésekről beszélhetünk. Buda mellett ezt állíthatjuk Visegrádról is, ahol erről az utóbbi években Búzás Gergely számos könyvben és tanulmányban közölte eredményeit. (Bibliográfiájukat ld. A visegrádi királyi palota kápolnája és északkeleti épülete, szerk. Búzás Gergely, [Visegrád régészeti monográfiái 1.1 Visegrád 1994. 253. o.) Az 54. oldalon a korábbi szakirodalommal, és néhány bizonytalan értékű forrással összhangban az 1471 utáni időre a humanista műveltség ügyének katasztrófájáról beszél. Azt hiszem, hogy ezt a kérdést újra kellene gondolni. Az nyilvánvaló, hogy a Vitézzel és unokaöccsével szoros kapcsolatot tartók — enyhén szólva — gyanússá váltak. Az is valószínű, hogy ezek Vitézék bukását a humanizmus ügyének katasztrófájaként terjesztették. Ha azonban konkrét adatokat keresünk, a helyzet azonnal más lesz. A kancellária élén annyiban történt váltás, hogy Vitéz életében már a hivatalt ténylegesen irányító Matucsinai kancellár megkapta a főkancellári címet és kalocsai érsek lett. (Veronai később jutott előre.) Egyik utóda, az Itáliában tanult humanista Handó György kincstartó, majd főkancellár lett. A püspöki székeket sem kapták kisebb számban a frissen