Századok – 1995
Közlemények - Magyar Zoltán: A Kolozsvári testvérek váradi királyszobrai V/1155
1156 MAGYAR ZOLTÁN' az enyészet martalékává lett. S véle a középkori magyar szobrászat páratlan remekei: a váradi királyszobrok is. Sejthetőleg a székesegyházban őrzött síremléket is a lovagkirály fekvő alakos domborműve díszítette — ám ez már valószínűleg a reformáció küzdelmeinek áldozatául esett. Ellenben múlt század végi ásatások nyomán előkerült Váradon egy királyi jelvényekkel ékes páncélos vitézt ábrázoló torzó, minden bizonnyal Szent Lászlót mintázó kőszobor, mely valaha a székesegyház főbejáratánál állhatott (jelenleg a nagyváradi múzeumban látható). A messze földön híres bronzszobrok ellenben sajnos már soha többé nem kerülnek elő: a török beolvasztotta azokat. Ismeretes viszont számos korabeli feljegyzés, melyek alapján rekonstruálni lehet azokat. Ráadásul Szent László lovasszobráról két 16. század végi — igaz, meglehetősen elnagyolt — képi ábrázolás is fennmaradt. Ezek nyomán-alapján próbáljuk meg újra napfényre hozni a középkori magyar és egyetemes kultúra e páratlan alkotásait. Mind kronológiájuk, mind művészettörténeti jelentőségük indokolja, hogy a váradi királyszobrokkal kitüntetett figyelemmel foglalkozzunk. Készítőik a 14. század magyarországi szobrászatának legkiválóbb, európai jelentőségű mesterei, Kolozsvári Márton és György voltak. Az első szobraik egyikén olvasható felirat szerint apjuk Miklós festő volt. Ez az adat valószínűsíti, hogy a testvérek tanulóéveiket édesapjuk műhelyében kezdték. Am művészi igényességük, stílusuk öszszetettsége és európai távlatai, valamint az a ritka és nagy tudást igénylő viaszvesztéses bronzöntő eljárás, mellyel minden valószínűség szerint már a váradi álló királyszobrokat is öntötték, arra utal, hogy tudásuk, technikájuk egy részét külhoni műhelyekben sajátították el, s feltételezhető, hogy munkásságuk sem csakis magyarországi megrendelésekre korlátozódott. Az a tény, hogy a testvéreket csak az 1390-ben szignált Szent László-lovasszobron nevezik magisternek, arra vall, hogy a váradi álló szobrokat még pályájuk elején készítették, hiszen ez a cím a 14. századi gyakorlat szerint általában a harmincadik életév körül volt elnyerhető.1 A testvérek legkorábbról említett bronzszobrairól, a Nagyváradon szabadban felállított három álló királyszoborról Miskolczi Csulyak István Zemplén megyei esperes útinaplójának 1609-ben kelt feljegyzéseiből tudunk meg a legtöbbet: „Ezzel (Szent László lovasszobrával) egy sorban ugyanott három ércbe öntött alak áll. Balról az elsőnek nyakából lánc lóg, azon kaid, van bárdja, sarkantyúja és táblája (...). A másodiknak aranyalmája van kereszttel, kardja hüvelybe dugva láncon lóg, vannak sarkantyúi is. A szakálltalan harmadik királyi jogait tart kezében, van kardja és tőre, sarkantyúja, és meg kettős kereszttel ellátott. E háromról általában azt mondják, hogy László, István és Imre."2 Ugyanő a Szent László szobránál elhelyezett tábla feliratát is megadja: „anno d. MCCC40 Serenissimo Principe regnante Domino. Lodovico Rege hungariae venerabilis dominus Pater Demetrius episcopus Varadiensis fieri fecit has sanctorum imagenis per Martinum et Georgius filios magistri Nicolai pictoris de Colosvar."