Századok – 1995
Közlemények - Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez I/107
A NÉPVÁNDORLÁSOK KÉRDÉSÉHEZ 111 nek a műveknek a jelentősége csekély; ha alkalmilag nyújtanak is egy vázlatos vándorlás-tipológiát, akkor ez nem elmélyedt történeti elemzéseken alapul, hanem csak egy állítólagos common sense-gondolkodás előgyártott kategóriáinak reprodukciója.28 A jelenkor tömeges népmozgásai többségükben polgárháborúk kísérőjelenségei; a menekültek zöme — legalább elméletileg — előbb-utóbb visszatér eredeti lakóhelyére. Ha azonban egy ethnológus nem napjaink menekült-özöneit tartja szem előtt, hanem az utolsó 100-200 év népvándorlásairól akar megbízható elsődleges források alapján informálódni,2 9 akkor az lesz a benyomása, hogy a jól-rosszul dokumentálható migrációk többsége nem más, mint egyes (ethnikailag nem feltétlenül homogén) csoportok települési és gazdasági területének aránylag lassan lefolyó, nem egyszer kis térségekre szorítkozó eltolódása vagy kiterjesztése, békés körülmények között vagy csak kisebb konfliktusoktól kísérve; a mozgások nem élesen körvonalazottak, még irányukat is alig lehet vonalakkal a térképbe berajzolni, sőt a ki- és bevándorlásokat sem lehet mindig megkülönböztetni. Az általános kép minden, csak nem drámai. (Ezzel magyarázható talán, hogy némely kutató a hirtelen fellépő, gyors és nagytömegű népvándorlások realitását kétségbe vonja és legfeljebb lassú expanziókkal és infiltrációkkal számol.)3 0 Ezzel szemben a még régibb időkre vonatkozó tudományos irodalom sokkal eseménydúsabb: csak úgy nyüzsögnek ott a vándorló ethnikumok, a gyarmatosítás előtti Kelet- és Dél-Afrikában nem kevésbé, mint a conquista előtti Amerikában, főleg pedig Eurázsiának azokban a századaiban, amelyeket jellemző módon „népvándorláskornak" szokás nevezni. Egyes kutatók ismételten kritizálták ugyan a „barbár inváziók" durván schematizáló vagy naivul leegyszerűsítő leírásait, de csaknem hatástalanul. A látszat arra vall, hogy a tudomány egyelőre nem képes a hunok, gótok, vandálok, avarok, magyarok, törökök stb. korai történetét hatalmas térségekre kiterjedő, nagy tömegeket megmozgató népvándorlások feltételezése nélkül tanulmányozni. Ennek részben objektív okai lehetnek, amennyiben ilyen vándorlások valóban lefolyhattak és körülményeik is nagyjából megfelelhettek a konvencionális jellemzéseknek. Az esetek egy részében azonban nem alaptalan a gyanú, hogy az uralkodó nézet főleg szubjektív tényezők — kutatói hagyomány, elsietett általánosítás, forráskritika hiánya etc. — függvénye. De megannyi kétes vándorlás-teória az idők folyamán történeti képünk szilárd részévé merevedett. Ha valaki elfogulatlanul olvassa, hogy mérvadó munkák milyen magától értetődő módon említik pl. a régi steppei népek kontinensekre kiterjedő vándorlásait, az lehet a benyomása, hogy tudományosan már régen tisztázott eseményekről van szó, amelyek ténylegessége kétséget kizáróan igazolva van. Ez nem felel meg a valóságnak. Sok esetben pl. valószínűleg nem népek vándoroltak, hanem uralkodó-dinasztiák, amelyek nemzetségi hagyománya „nép"-hagyománnyá válhatott. Még többször fordulhatott elő, hogy egy változatlanul továbbra is fennálló koalíción belül egy clan- vagy törzsnév valamilyen okból (politikai annexió? rangos csoportok leváltása?) egy másik csoportra vivődött át; az ethnonymia változása a forrásokban ilyenkor azt a látszatot keltheti, hogy a kérdéses területen egy új ethnikus csoport jelent meg. Még a tényleges népvándorlások sem feleltek meg mindig pl. a dél-afrikai búrok „trek"-jének, amelynek jellemzője az, hogy a népesség egy
