Századok – 1995
Közlemények - Velich Andrea: VII. Henrik pénzügypolitikája V/1105
1116 VELICIl ANDREA fontot, ám a belőlük realizált bírság évi hozama ennél jóval alacsonyabb volt, évi 2700 és 10.000 font között mozgott.4 9 Chrimes professzor az összesen 219.400 fontról szóló váltókból származó valódi bevételt 30.000 fontra becsüli.5 0 Mint láttuk, összegük a törvénysértés súlyossága mellett az elkövető társadalmi helyzetétől is függött, a váltók magas összegei is arra utalnak, hogy sok nemes kényszerült váltók aláírására. Lander professzor szerint amíg 1485 és 1499 között 11 nemes adott 100-tól 10.000 fontig teijedő összegű váltót, addig 1502 után a nemesek által kiállított váltók száma 36-ra emelkedett. Az 1485 és 1509 között élt 62 nemesi család közül összesen 46 család volt váltói révén a királynak kiszolgáltatva. Közülük 7 család birtokjoga felfüggesztés alatt állt, 36 váltót írt alá (melyből mindössze 5 család fizetett ki valóban magas bírságot!), további 3 család a pénzügyi szankciókkal járó subpoenas ítélet alatt állt, így elmondható, hogy mindössze 16 családot nem fenyegetett semmiféle büntetés, vagy szankció. Ráadásul a 36 váltót kiállító nemesi család közül 23 család egynél több, 5 család ötnél több, két család egyenkét tizenkettő, míg Lord Mountjoy egyedül 23 váltót írt alá.51 A váltók nagy száma létjogosultságukat igazolja, hiszen a bírság a korábban alkalmazott megalázásnál és börtönbüntetésnél jóval nagyobb visszatartó erővel bírt, s visszatartó erejük ellenére is igen sok törvénysértést követtek el. Nyilvánvaló, hogy az eljárások és váltók magas száma visszaéléseket is szép számmal lehetővé tett, de azért többnyire törvényes végrehajtásokról volt szó. Ez nem jelenti azt, hogy erkölcsileg Henrik politikája, mely többször engedte el és változtatta váltóra gyilkosok halálbüntetését, nem kérdőjelezhető meg, mégis szükségét eleinte a Rózsák Háborúja utáni, az új Tudor uralkodó trónrakerülését követő belpolitikai helyzet, trónjának és dinasztiájának trónkövetelőkkel szembeni megszilárdítása indokolta. Később pedig a trónörökös Arthur herceg 1502-ben bekövetkezett váratlan halála miatt a trón Henrik herceg számára történő biztosítása vezérelte. Henrik eszközeit Morus Tamás Utópiája közvetve igazolta, amikor a gazdasági környezet ellentétes hatása mellett törvénysértések esetén a börtönbüntetést Morus hatástalannak nyilvánította. Polydore Vergil 1502-ben íródott krónikájában azzal vádolta VII. Henriket, hogy az 1502 után szigorúbban bánt alattvalóival. A változást a Henrikben kialakult pénz iránti sóvárgással és mohósággal indokolta. Ezzel szemben — mint láttuk — Bacon monográfiájában azt írja, hogy Henriket uralkodása elejétől a pénz utáni vágy vezérelte. Joggal merül fel a kérdés, vajon melyiknek hihetünk. A krónikák okozta torzításokra illusztrációt nyújt, ha Vergil 1502-es krónikáját összehasonlítjuk azl516-ban, VIII. Henrik uralkodása elején E. Hall tollából fogant krónika azon részletével, mely Empson és Dudley tevékenységét úja le: Vergil szerint „VII. Henrik elkezdte a törvénysértőket felkutatni és bírságokat vetett ki rájuk, majd kinevezett két pénzügyekkel foglalkozó jogászt, R. Empsont és E.Dudleyt". 52 Ehhez Hall a következő kommentárt fűzi: „E két vérszomjas farkas jogtalan eszközökkel megtöltötte a király, majd saját kincstárát."5 3 Hall ugyan Vergil munkáját fordította le, de a VIII. Henrik alatt apja, VII. Henrik elleni közhangulat tükrözésére azt kiegészítette. Mindezt VIII. Henrik népszerűség-keresése indokolta, mivel a franciák elleni hódító háborújához apjával ellentétben rendszeresen igen magas adókat vetett ki. így szükség volt alattvalói
