Századok – 1995
Közlemények - Kovács László: Újra a nagyharsányi kincsről és a Lancea Regis köriratú denárról V/1075
10í<2 KOVÁCS LÁSZLÓ sében a tárgyak következő csoportosítását alkalmazta (a tisztítatlan érméket szakirodalom nélkül nem lehetett meghatározni): 1. 1 db hegyesedő végű, nyolcszög metszetű arany huzalgyűrű, 2. 2 db mindkét végén bepödrött aranyszalagocska, 3. 3 db bizánci aranyérme-középrész, 4. 23 db ezüst s-végű karika, 5. 35 db nagyobb ezüstérme, 6. 14 db közepes ezüstérme, 7. 21 db apró ezüstérme, 8. 1 db hullámvonalas díszítésű, szürke kerámiatöredék.6 A leletet később feldolgozó Gedai István által közölt típusok és mennyiségek az 1—4, 8. tételre vonatkozóan azonosak, míg az 5-7. alatt felsorolt 70 érmét, meghatározásuk után a következő csoportokra osztotta: 66 db különféle ezüstpénz, 5 db kerek ezüstlapka, 1 db kerek ezüstpogácsa (72 db).7 Tanulmányom írásakor az érmeszám 70-72 db-os eltérésének okát abban sejtettem, hogy néhány érme a tisztítatlan, földes anyagban egymáshoz tapadt, e sejtésemet azonban Gedai István válaszcikkében megcáfolta,8 s kiigazítását készséggel el is fogadhattam. Számomra csupán az maradt korábban, s válaszcikkét követően is magyarázatlan, hogy miután Kiss Attila körültekintő és gondos hitelesítő munkájának eredményeként „a magyar pénzverés ismeretét megváltoztató szinte teljes lelet (kiemelés K.L.) műzeumba" került,9 a feldolgozó Gedai István, aki csakhamar nemcsak a kincsből származó további érmékről szerzett tudomást, hanem azokat közgyűjteménybe is igyekezett juttatni, miért építette be csak részben, s minden utalás nélkül monográfiájának 1983 decemberében lezárt kéziratú,1 0 sőt 1986-ig elhúzódott kiadású szövegébe e kalandos sorsú további példányokat?1 1 E tanulmányom megírása ugyan válaszra késztette Gedai Istvánt, de válaszából csak az derült ki, hogy a Bíró Kálmánnal és Tóth Ferenccel az alább ismertetendő módon 1971-ben cserével megszerzett egy-egy H2 dénárt (vö. A.2.1.1-2) úgy sorolta be az Éremtárban 1975-ben beleltározott nagyharsányi kincs állományába,1 2 hogy a leltárkönyvben nem utalt gyűjteménybejutásuknak a többitől eltérő, kerülő útjára, az elkülönítetten őrzött csereiratokra pedig máig sem vezette rá az így megszerzett érmék leltári számát. Fentiekre a tárgyban írott nagy számú cikkében, majd az 1986-ban megjelent, s a végleges publikációnak számító monográfiájában sem utalt, mint ahogy nem tartotta említésre érdemesnek a további, általa jól ismert példányok (vö. A.2.1.3—4, A.2.2-3.) közreadását sem. Az alábbiakban először a nagyharsányi kincs gyűjtői kézen felbukkant példányainak útját követem nyomon: A2.1. Tóth Ferenc pécsi érmegyűjtő 1969-ben jutott hozzá, a nagy valószínűséggel a nagyharsányi leletből származó veretekhez, bár 1971. február 16-án bejelentett érmegyűjteményében még nem láttak a szakértők védésre érdemes ritkaságot.1 3 Tájékozódó levelemre 1992. április 17-i keltezésű válaszában ugyanis úgy nyilatkozott, „hogy a kérdéses pénzek emlékezetem szerint 1969-ben kerültek hozzám a nagyharsányi kőbányához közeli nyilvános szórakozóhelyen (azaz eszpresszóban, közölte későbbi telefonbeszélgetésünk alkalmával — K.L.). Beszélgetés közben tudomást szereztek arról, hogy én foglalkozom „régi pénzekkel", numizmatikával. A szomszédos asztal társaságából egy illető azt mondta, hogy ismer egy embert, akinek vannak régi pénzei. Ha akarom — akartam — elmegy érte, és elhozza a pénzeket. így is lett. Egyéb pénzekkel együtt elhozta a kérdéses pénzeket is," amelyeket egy tételben Tóth Ferenc meg is vásárolt. Levelében még
