Századok – 1995
Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967
DECEBÁL KINCSEI 1023 és felett a hajdani Castrum még álló kapuin át űzték a vadat. Györffy tehát itt minden alap nélkül következtet arra, hogy ezen a nyilván nem is akárki által lakott helyen a 10. században bármikor vadászat közben lehetett volna római romokra bukkanni. így bizonyára a XIV. századi krónikakompozíció őrizte meg a hitelesebb változatot, amely szerint Tertius vero capitaneus Gyula fűit, ... Eratque iste Gyula dux magnus et potens, qui civitatem magnam in Erdelw in venatione sua invenerat, que iam pridem a Romanis constructa fuerat. E. Szentpétery: Scriptores Rerum Hungaricarum, vol. I. Bp., 1937, pp. 290-291. Thuróczy János: A magyarok krónikája. Bp., 1978, p. 86. Következésképpen a Gyula dux és vitézei által vadászat közben talált antik romok nem Apulum maradványai, hanem egy másik régi eredetű rommező, amely akár Sarmizegetusa Regia is lehet, a környező rengetegek dákok óta szarvaikért is vadászott bölényeivel. 97 Hérakleidés Lembos kivonatai. In Államéletrajzok, összeállította Németh György. Budapest, 1994, p. 72. 98 A középkorban Bretonia, Várhely, Grádi^te. 99 Magyar neve a közelében fekvő kis községgel együtt szintén Várhely vagy Gredistye, románul Grädi.^tea de Münte vagy Muncelului (lásd lentebb is!). 100 1551 és 1598. 1591-es bázeli és 1698-as amsterdami kiadásaira (non vidi) lásd Torma Károly: Repertórium Dacia régiség- és felirattani irodalmához. Budapest, 1880, s.v. 101 Ackner 1845 (lásd Források!) az 1802-1804-es éremleletekkel kapcsolatban utalt arra, hogy Wie viele mögen von den anwohnenden Walachen insgeheim durch Schleichwege über die Gebirgsgränze nach der Walachei verfuhrt worden sei. - Vö. még Források, Kenderesi 1812, p. 7. a Moldvába való kicsempészésről. 102 A KOSON-kérdéshez lásd M.A. Ilalevy: Autour d'un probléme de numismatique antique. Studii Clasice 3, 1961, pp. 89-92. - A. Burnett et al: Roman Provincial Coinage. 1. kötet, 1992, 312. Egyébként az 1803-1804-es felfedezéskor is Lysimachus- és Koson-érmek kerültek elő: lásd Források, Ackner 1845, továbbá Jakó 1966,109,1968,469, 1971,444,447, 448. - Lásd még Glodariu 1976, p. 51, római kori Koson-típusű érmek. - Ilyen, talán 1543-ban talált Koson-aranyakra, illetve róluk készült öntvényekre lásd Biróné Sey Katalin - T. Ncmeth Annamária: „Pogány pénzes" edények. Bp., 1990, pp. 18-19 és 40-41. 103 A felirat a Taurinustól származó epitaphium; lásd Források, Taurinus! 104 Fol. 59f. - A Fol. 69' külön kiemeli J. Verber/Ferber ebbeli csodálatos igyekezetét. - Mayr 1894 p. 25.és 73. 105 Források, Bucholtz 1836, pp. 292-293. - Miles 1670, p. 45. 106 Lásd Források, Mathesius 1563! 107 Lásd Források, Téglás 1896-1898, p. 10! - Nem tudunk arról, hogy biztosan ismert lenne valamely, 1543-ban talált Lysimachus arany ábrája. Talán E. Frölich: Notitia elementáris nvmismatvm antiquorvm... Viennae - Pragae - Tergesti, 1758, p. 150, Tab. IX,viii,ix,x. - Az 1803-ban talált arany Lysimachus-érmek két típusára lásd Finály 1916, p. 23! 108 Göhl Ödön: Éremleletek. NK 16:3, 1914, p. 18, Hátszeg vidéke. - Egy stater 8,2-8,6 gramm súlyú aranyat tartalmazott, egy aureus pedig Kr.e. 27 körül 8,19 grammot: Bürger 1995, p. 37. 109 Lásd Források, Mathesius 1563, pp. XXI-XXII! 110 Bíróné Sey Katalin-T. Ncmetli Annamária: „Pogány pénzes" edények. Bp., 1990, pp. 24-25 és 45-46. 111 Források, Tröster 1666 - Fabrettus 1694 - Eckhel 1792 - Kenderesi 1812 - Ackner 1845 -Arneth 1850 - Römer 1865. 112 Mint Huszti János írta, a humanista latin aggodalmas pontossággal ragaszkodott az ókori mintához: A Szent István korabeli latinság. A Szent István Akadémia Értesítője 23, 1938, p. 10. 113 Mathesius 1563 adatát követi részben Hene 1836, pp. 83-85. (Források.) 114 Ugyanez lehetett az érve Göhl Ödönnek, aki szerint 100 ezer aranyat érő Lysimachusérmet találtak, tehát körülbelül 40 ezret, egy érmet két és fél dukátnyi, azaz magyar arany súllyal számítva. Ilyen súlyról egyébként csak Mathesius 1563, pp. XXI-XXII. tesz említést (Források), aki saját szemével látott érméket: szerinte azok több, mint két magyar arany súlyúak voltak. 115 Források, Tröster 1666, pp. 59-60. 116 A középkori Bertonia másik neve Várhely volt, valamely délszláv nyelven Gradi§te, és a római Sarmizegetusa romjait jelölte, Bertonia pedig az Árpád-kori falu neve volt. Ma Grödi$te-SarmizegetusaíVárhely néven község Hátszegtől - IIa(eg - délnyugatra. Az adatokat lásd Györffy AMF III, 1987, p. 290. Lehet azonban, hogy Gradisca azzal a VárhelyIGredistye, Grádi§tea de Münte vagy Muncelului faluval azonos, amely az Apa Grődi§tii, azaz a Zajkás-Várhelyi patak völgyében van,
