Századok – 1995
Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967
DECEBÁL KINCSEI 1019 25 Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Budapest, 1993, pp. 228-229. Szűcs a Szepességtől Erdélyig terjedő területek teljes termeléséről azt mondja, hogy „Valószínű persze, hogy az irodalomban meghonosodott évi 1000 kg [arany] termésátlagnak felével is alig számolhatunk 1300 előtt". V.o. Kováts 1922, pp. 104-143. - Paulinyi Oszkár: Magyarország aranytermelése a XV. század végén és a XVI. század elején. A Gróf Klebersberg Kunó magyar történetkutató intézet (A Bécsi Magyar Történeti Intézet] Évkönyve VI, 1936, pp. 32-142. - Paulinyi 1972, pp. 561-602. - Lazar, /.: Cíteva date privind exploatarea aurului pe domeniul Ilunedoarei in prima jumätate a secolului al XVI-lea. Sargetia 13, 1978, pp. 307-311. A cikk nem ad érdemleges adatokat Erdély aranytermelésére a 16. században. 26 Hóman Bálint: A XIV. századi aranyválság. Fejérpataky László Emlékkönyv, Budapest, 1917, pp. 223-225. 27 Kováts 1922, p 112. -, Paulinyi 1972, p. 562. után. - Paulinyi és Szűcs egyaránt kétkedik a középkori magyar aranytermelés mennyiségében, és nagyon csekélynek tartja az erdélyi aranytermelést. Paulinyi szinte úgy véli, mintha az erdélyi arany az ország termelésének csak töredékét adta volna, és az erdélyi aranytermelés csak a XIV. század második felében lendült volna fel: „Az első feltárások ugyanis a kibúvásokon és a felszínhez közeleső rétegekben rendszerint az oxidációs zónát fejtették, amely természetes módon dúsított ércet adott. Magyarországnak ez az Eldorado korszaka mintegy két emberöltőre vehető. Legkésőbb a század végére ezt az oxidációs zónát nagy egészében már mindenfelé lefejtették. Aranykörzeteinkben ekkor ugyan a művelés térbeli terjeszkedése, a vállalkozás növekvő intenzitása érzékelhető. Mindennek az igyekvésnek azonban már kevésbé dús, mert a felszínen érvényesülő természeti erők dúsító hatásának többé ki nem tett mélyszinti ércvonulatokkal kellett beérnie." (Paulinyi 1972, p. 563.) Fel sem merül nála, hogy az oxidációs zónákat, tehát a legkönnyebben hozzáférhető rétegeket alighanem már a dákok és a rómaiak lefejtették, továbbá - bár adataink nincsenek rá Erdély következő urainak, az aranyat módfelett kedvelő gótoknak, hunoknak, gepidáknak, avaroknak, bolgároknak a tetszőleges számban rendelkezésre álló rabszolgái, továbbá a gyulák és a magyar királyok szolgái. El nem tudjuk képzelni, hogy a Hekataios óta közismert erdélyi ezüst- és aranygazdagság okáról a későbbi népek ne tudtak volna, és azt ne használták volna ki. Főleg annak az ismeretében, hogy „Magyarország aranygazdagsága e szerényebb termelési eredményekkel is még mindig egyedülálló volt Európában. Afrika után így is a korabeli [XIV-XV. századi] Európa egyetlen aranyszállítójának kell tekinteni", aminek következtében Firenzében a jlorcnus „... jó minőségének a biztosítékát abban látták, ha az magyar 'színarany'-ból volt verve." (Paulinyi 1972, pp. 567. és 579.) Magyarország rendelkezett a leggazdagabb aranytermő-helyekkel, és már 1325-tól kezdve veretett aranyforintokat Miután semmi okunk kételkedni a kiváló szerzők adatainak pontosságában, nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy a kitermelt arany termelésére és a királyi hatóságokkal való elszámolására vonatkozó források, ha vannak ilyenek, hamis értékeket tartalmaznak. Az Entz Géza által feltárt, 1491-re vonatkozó adat egy éremlelettel kapcsolatban pontosan egy ilyen, a magyar király elől eltitkolt és törvénytelenül elsinkófált aranykincsre vonatkozik (1968, pp. 97-99). I. Ferdinánd 1552-ben küldte Erdélybe Bornemissza Pál veszprémi püspököt és Georg Werner tanácsost, hogy ellenőrizzék az állami bevételeket. A kérdéseikre Petrus Haller, Magister Civium Cibiniensi egyebek mellett a következőket válaszolta: „Idein vero Petrus Ilaller, praeter alios interrogatus, quantum crederet Auri in uno Anno, aut medio, in Transylvania conquiri posse, respondit: impossibile sibi videri, quod effici possit, ut omne Aurum, quod in Transylvania invenitur, ad Cameram perveniat, et si debeat omnino pervenire cum gravissima poena, nempe amissione capitis maneat eos, qui deprehensi fuerint, fraudem hacce in re facere." AVSL 7: 1-2, 1866, pp. 403-404. Ilaller Péternek az irányítása alatt állt a királyi kamara ama aranybeváltója, ahol az Erdélyi Erchegységben magánvállalkozók által termelt aranyat kötelezően be kellett váltani. Ezt az üzletet azonban 1553-ban elvették tőle: Gündisch Gusztáv: Ilaller Péter gazdasági vállalkozásai. Erdélyi Múzeum 52, 1947, pp. 24-25. Az az arany persze, amiről a királyi szer-vek mégcsak nem is tudtak, azért bekerült az ország gazdasági vérkeringésébe. Ezért állítjuk azt, hogy a tényleges aranytermelés jóval nagyobb volt a statisztikákban kimutatható értékeknél. 28 Paulinyi 1972, pp. 562-563. 29 Lásd Források, Köleseri 1780, p. 90! - Nem teljesen világos, hogy csak Erdély, vagy az egész ország aranyáról van-e szó. 30 H. Böckh et al.: Mining and Stoneindustry of Hungary. Budapest, 1920, p. 17. - Carcopino 1924, p. 33. 31 Russu 1966, p. 99 - Popescu 1956, p. 196.
