Századok – 1995
Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967
978 M Ali KAY JÁNOS Végül Lazius könyve szerint az összes éremnek ugyanaz volt a felirata és az ábrázolása. Ettől azonban a müncheni kézirat eltér, aminek oka lehet az is, hogy az 155 l-es kiadás befejezése vagy megjelenése után érkeztek meg Bécsbe a Castaldo által küldött érmek. Továbbá mindegyik három dukát súlyú volt, ami a magyar aranydukát súlyával, cca 3,5 grammal számolva, 10,5 gramm. Ha elfogadjuk azt, hogy a leletben 400 ezer ilyen érem volt, akkor az összsúly 4200 kg., a nyersarany-lemezek nélkül. A jelen pillanatban nem ismerek olyan Lysimachus-érmet, amely biztosan az 1543-as felfedezésből maradt volna fenn, jóllehet Téglás utal arra, hogy „Ebből a leletből származnak a bécsi császári régiségtárban mutogatott Lysimachus aranyak".10 7 Göhl Ödön viszont említ egy Lysimachus- és egy Koson-aranyat, amelyek közül az előbbi 8,32 gramm, az utóbbi 8,19 gramm súlyú,108 ami a két dukátnál, azaz 7 grammnál valamivel nagyobb súlyt, tehát az 1543-as felfedezésből érmeket a kezében tartó Mathesius véleményét erősíti.10 9 A magyarországi ötvösanyagban egyedülálló emléknek számító, 1687 körül készült Teleki-csobolyó falába Lysimachus két ezüst tetradrachmája van beépítve,11 0 amelyek csak akkor származhatnának az 1543-as felfedezésből, ha akkor ezüst érmeket is találtak volna, erre azonban forrásaink nem utalnak, a 106-ra vonatkozó adatok alapján viszont a lehetősége nem zárható ki. Az 1543-as kincsre vonatkozó történeti hagyomány Az 1543-as felfedezés történeti hagyományát több vonalon lehet tovább követni. Az egyik a közvetlenül a kincsre vonatkozó további adatok, a másik a Dácia római elfoglalásával és a római emlékek felfedezésével kapcsolatos események és régészeti leletek, a harmadik pedig a Martinuzzi meggyilkolását tárgyaló források. Az első kettő általában, és gyakran mind a három együtt szerepel a forrásokban. A történetírók 16-18. századi, a kincsre vonatkozó említéseiből a továbbialiban elsősorban a talált aranyérmek számára, az arany súlyára, valamint a kincs összetételére, a benne volt más tárgyakra irányítjuk a figyelmet. Kiindulópontunk Verancsics jellemzése Castaldoról és embereiről (lásd Források, Verancsics!): „a barát minden kincsiben, ki ott vót, zsákmánt tőnnek. Ugyan ezen az idűben Gastaldo nagy hamarsággal síete az Újvárban és kerály számára foglalá, Barát kencsit, ki ott vala, mindent keziben veví. Vót penig az idűben Barátnak ... pénze, aranya, egyéb gazdagsága, ki sokkal több vót, hogy nem hirdették. Még annak kivüle is, ki iminnitt. amonnant Gastaldo kezihöz jutott, kiről micsoda számot adott királnak és hová tette, volna mit mondani." A Martinuzzi kezébe, majd onnan Castaldo birtokába került aranyak és egyebek a kincsnek viszont csak egy, és aligha a legnagyobb részét tették ki. Vonatkozik ez az érmékre, nyers lemezekre, és más tárgyakra, főleg edényekre egyaránt. Egy hasonló körülmény az, hogy a kincs jelentős része már azt megelőzően szétszóródott, mielőtt az ügyről a gyulafehérvári ékszerészek és Martinuzzi tudomást szerzett. Végül Laziustól tudjuk, hogy a vizsgálat megindulása után a találók társzekerekkel menekültek (bizonyára aranyakkal-egyebekkel) Moldvába. A legtöbb régi forrás Laziusnak először 1551-ben megjelent könyvére hivatkozott,11 1 amely jól nyomon követhető az utalásokon kívül a találás Lazius-féle részleteinek az ismétléséből, valamint egy sorozatos tévedésből: Laziusra hivatkozva, kivétel nélkül 40 ezer éremről írnak 400 ezer helyett. Aligha gondolhatunk arra,
