Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
534 DIÓSZEGI ISTVÁN tálásának kívánalmát rögzítette.6 3 A leleplezés nem maradt hatás nélkül. Ha eddig Anglia részrehajlás nélkül volt semleges, most ez a semlegesség kifejezetten franciaellenes arculatot öltött. Az alsóházban olyan javaslat is szőnyegre került, hogy Belgium semlegességének megsértését casus belli-nek kell nyilvánítani.64 Feltehető, sőt bizonyos, hogy Anglia Bismarck manőverei nélkül sem állt volna Franciaország oldalára. De a történtek után joggal gondolhatta a szövetségi kancellár, hogy Angliától kérheti, és el is várhatja a kívánt jószolgálatot. Bismarck augusztus 4-én tájékoztatta Bernstorffot, az Északnémet Szövetség londoni nagykövetét a Monarchia háborús előkészületeiről. A tájékoztatást az angol kormányhoz intézendő kéréssel zárta. Ha Anglia valóban tenni akar arról — írta —, hogy a háború lokalizált maradjon, itt a legfőbb ideje, hogy komoly szemrehányást küldjön Bécs és Firenze címére.6 5 Időközben az orosz diplomácia is hasonló lépést tett Londonban. A cár arra kérte az angol kormányt, hogy a Monarchiát a passzív és várakozó magatartásra ösztönözze.6 6 Granville angol külügyminiszter nem zárkózott el a kérések elől. Távol áll tőle, mondotta Apponyi Rudolfnak, a Monarchia londoni követének, hogy tanácsot akarjon adni. Csupán baráti kötelességét véli teljesíteni, amikor a közös külügyminiszternek körültekintést bátorkodik ajánlani.67 Az udvarias és homályos szavak értelme nem lehetett kétséges. Bismarck londoni manővere így nem maradt eredmény nélkül. A háborúval kacérkodó osztrák és magyar államférfiaknak immár az angol kormány rosszallásával is számolniok kellett. * Hogy az orosz fenyegetés, a német ígérgetés és az angol intelem visszatartották volna-e a Monarchiát attól, hogy a hadiesemények feltételezett és kívánt alakulása esetén színrelépjen, csupán találgatni lehet. Tudni azt lehet, hogy a frontokon nem az történt, amit Bécsben reméltek. A francia mozgósítás lassan és vontatottan haladt, szemben az óramű pontosságával működő némettel, így az utóbbiak augusztus elejére kétszeres erőfölényhez jutottak. Az eredetileg tervezett francia offenzívából semmi sem lett, ehelyett a németek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Moltke zseniálisan kihasználta a német erőfölényből és a francia hadsereg hibás felállításából adódó lehetőségeket, így a hadműveletek kezdettől nem álltak egyébből, mint tervszerűtlen, kapkodó francia visszavonulásból, és jelentős, jóllehet nagy véráldozatok árán elért német sikerekből. Alig két héttel a hadműveletek megindulása után a két harcképes francia hadsereg közül az egyik Metz várában volt körülzárva, a másik, amely Metz felmentése és Párizs védelme között ingadozott, a belga határra szorítva várta sorsának beteljesülését. Ez nem is késett sokáig: szeptember 2-án Sedanban a császárral az élen kapitulált. Szeptember 19-től Párizst, miként Metzet, ostromgyűrű zárta körül, és az újonnan szervezett Loire-hadsereg felmentő akciói nem jártak sikerrel. Október végen a kiéheztetett Metz kapitulált, és Párizsra is ugyanaz a sors várt. A háborút „könnyű szívvel" megindító Franciaország nem reménykedhetett a háború sikeres befejezésében, csupán azért folytatta még a hadműveleteket, hogy elfogadható békét eszközöljön ki az Északnémet Szövetségtől.68 Ausztriában, csakúgy mint Magyarországon eleinte kételkedve fogadták a harctérről érkező híreket. Schweinitz feljegyezte, hogy a németek weissenburgi sikeréről
