Századok – 1994

Tanulmányok - Urbán Aladár: Kossuth Lajos és a szegedi olasz foglyok kiszabadítása 1848 októberében V/872

876 URBAN ALADÁR ágálták, és megállapították: nem kétlik, hogy a nádort az általa ismertettek szellemében tájékoztatták, mert az Osztrák Birodalomban az a szokás, hogy „akik politikai vétségért zárattak el, nem mint olyanok szoktak a köz tudomására jutni". A főrendek április 28-án azonban kijelentették, hogy a nádori előterjesztés után „fel sem tételezhető, hogy az illetők politikai foglyok volnának", így javasolták a rendeknek, hogy a felirattól álljanak el. Április 30-án azután a főtárnokmester hivatalosan is közölte a főrendek ülésén, hogy a feliratot nem támogatják...7 A szegedi Italianische Deportati Anstalt tehát tovább működött. 1841-1847 között újabb négy — bár az előzőeknél jóval kisebb — fogolyszállítmány érkezett, összesen 131 fővel. Ugyanakkor amnesztiával többen szabadultak — igaz nem az elvben meghatározott három év elteltével, hanem gyakran sokkal hosszabb idő után. Mindenesetre 1848 márciusában a szegedi dandárparancsnokság hivatalos jelentése szerint az erődben 403 olasz deportált volt.8 Mivel a politikai emlékezet nyilvántartotta az 1840. évi országgyűlési kudarcot, Kossuth Lajos március 18-án — másnap, ahogy a képviselők küldöttsége visszatért Bécsből, (ahol az alkotmányos átalakulást sürgető feliratot a királynak átadták) az országgyűlésen indítványozta, hogy kérjék az uralkodótól: az olasz és a lengyel politikai foglyokat bocsássa szabadon. Március 20-án a képviselőkkel már ismertették a felirati javaslatot, amelynek központi gondolata az volt, hogy az uralkodó a megadott engedményekkel valójában elmarasztalta a korábbi politikai gyakorlatot, amely ellen különböző mozgalmak jöttek létre elsősorban a lengyel és olasz tartományokban. Ezek résztvevői sínylődnek még a fogházakban, vágyik azok, akik polgártársaik szabadságáért küzdöttek. Most tehát nekik kell elnyerniük szabadságukat. A végleges felirat szövegét március 30-án fogadták el, lényegében a tervezetthez hasonló szövegezéssel. A válasz gyorsan, már április 3-án megérkezett Bécsből, amely szerint Őfelsége „atyai szívének sugallatát követve, a kérelmet már kegyesen megelőzte légyen".9 A sajtó rövidesen hírt adott arról, hogy Spielberg börtönéből lengyel és olasz foglyokat engedtek szabadon, de arról a magyar kormány nem rendelkezett információval, hogy a Munkács várában őrzött lengyel, illetve a Szegeden őrzött olasz foglyok szabadultak volna. Kossuth április 26-án felhívta erre Batthyány Lajos miniszterelnök figyelmét. Batthyány április 30-án Bereg megyétől és Szeged városától információt kért: szabadon bocsátották-e már az ottani foglyokat, s ha nem, mennyi azok száma. A Munkácson őrzött néhány foglyot rövidesen elengedték, de a szegediek helyzete változatlan maradt.10 A kérdés rendezésére Deák Ferenc tett kísérletet, aki István főherceg nádort arra kérte, hogy mielőtt a magyar kormány hivatalosan fordulna Bécshez az országban őrzött politikai foglyok ügyében, közvetlenül a királyhoz fordulva érje cl az ügy rendezését. Mikor ez a megbeszélés lezajlott, nem érkezett még híre annak, hogy a munkácsi foglyok már szabadultak, így a nádor május 6-i felterjesztésében mindkét erőd foglyainak szabadonbocsátását kérte az uralkodótól. Azzal érvelt — Deák indokai alapján —, hogy a közvélemény ezeket az embereket politikai fogolynak tekinti, s a kérdés megoldatlansága nehéz helyzetbe hozhatja a felelős magyar minisztériumot. A levélre sokáig nem érkezett válasz, míg végül Latour hadügyminiszter a király utasítására és az osztrák belügyminiszter közlésére hivatkozva június 5-én kelt levelében tájékoztatta István nádort. Eszerint Munkácson csupán két felségárulót