Századok – 1994
Tanulmányok - Egyed Ákos: Kossuth és a székelyek 1848-ban V/831
850 EGYED ÁKOS bécsi kamarilla eszköze volt és maradt, s mint ilyen minden olyan mozgalmat támogatott, amely az unió ellen irányult. Végzetesnek bizonyult, hogy a General Commandót nem sikerült a magyar kormány fennhatósága alá helyezni, s az erdélyi magyarság számára tragikus következményekkel járt, hogy a székely határőri rendszer az unió után is fennmaradt a régi formában. Kossuth ismét nehéz helyzetbe került, akárcsak a jobbágykérdés kapcsán; tudomása volt arról, hogy a székely határőri rend azonnal szabadulni akar az osztrák katonai rendszertől, amelyet szabadsága elnyomójának tartott, de azt is tudomásul kellett vennie, hogy Erdély tekintélyes politikusai közül sokan ellene vannak a határőr-ezredek feloszlatásának, s hogy mindkét felfogás ellen, illetve mellett nyomós érvek sorolhatók fel. A vita során Kossuth többszöri felszólalásából ismét félreérthetetlenül kiderült, hogy székely ügyekben ő a magyar kormány első számú „megbízott" politikusa. Először Fábián Dániel előterjesztése kapcsán a bécsi hadügyminisztérium és a székely határőrség viszonyához fűzött megjegyzéseket, hangsúlyozva, hogy utóbbi nem függ az előbbitől, s bármilyen ezzel ellentétes törekvést úgy fog tekinteni, mint beavatkozást Magyarország ügyeibe. Ami a vita lényegét illeti, Kossuth a székely és az erdélyi követek nézeteit próbálta egyeztetni: várja ugyan az Unió-bizottság előterjesztését, de ez nem kötelezi arra, hogy más véleményeket vagy kezdeményezéseket ne fogadjon el, mert „bárki részéről történik indítvány, az, mi benne jó van, mindnyájunk érdeme lesz egyaránt". De javaslatot elsősorban mégis a székely követektől vár, akik „a székely viszonyokról kétségkívül jobban vannak tájékozva, mint a ministérium tagjai". Ezért közvetlenül hozzájuk fordulva ezeket mondotta: „Felszólítom a székely követ urakat [...] méltóztassanak magukat az illető ministerekkel érintkezésbe tenni s initialjanak olly törvényt, melly a székely nemzet megnyugtatására egyrészről, de más részről azon biztonság fen tartására is szolgáljon, melly a székely nemzet hazafiúságának alapjára fektetve, a közös haza érdekében áll."69 Másként szólva: a székely határőrség sérelmeit úgy kell megoldani, hogy a székely katonai erő fennmaradjon. Kossuth — amint egy újabb felszólalásából kiderült — átfogó törvényjavaslatot várt, annál inkább, mivel augusztus első napjaiban vita bontakozott ki a magyar parlamentben a székely önigazgatási jogokról is. A vitát Keller János székelyudvarhelyi követnek az a törvényjavaslata idézte elő, amelyben azt indítványozta, hogy a székely székek főtisztjeit, a főkirálybírákat ne választás, hanem kinevezés útján töltsék be, éppen úgy, mint a vármegyék főispáni székét. Keller szerint az unió kimondása után nem állhatnak fenn sajátosságok a közigazgatásban.70 A törvényjavaslat hátterében ott állt az a szándék is, hogy a régi székely gyakorlat megszüntetése által meg lehet szabadulni azoktól a konzervatív főtisztektől, akik gátolják a két ország teljes egyesítését s Bécs felé kacsingatnak. Idős gróf Bethlen Jánosnak, az erdélyi liberálisok vezéralakjának egyik Deák Ferenchez küldött leveléből azt is tudjuk, hogy ilyennek tartották Marosszék főkirálybíróját Toldalagi Ferencet, aki „feltétel nélküli segédje volt a Jósika bureaucratiájának és egyik legdühösebb petsovicsa a közelebb múlt diétának". Bethlen János kívánatosnak tartotta Aranyosszék főkirálybírájának a menesztését is.71
