Századok – 1994
Tanulmányok - Egyed Ákos: Kossuth és a székelyek 1848-ban V/831
834 EGYED ÁKOS lomfejlődés fő jellegzetessége. Amiből semmiképpen sem következik az, hogy a szabad kategóriák között valamiféle idilli, konfliktusmentes helyzet állt volna fenn. Nem is lehetett ilyen, mert egyrészt a privilégiumokat élvező, tehermentes nemesség aránya nagy volt, másrészt a jogi különbségek mellett a társadalmi-anyagi differenciálódás is erőteljesen jelentkezett. Ezért a nemesség és a közterheket viselő rétegek közt feszültségek alakultak ki, ami magyarázatot ad arra a kérdésre, hogy a szabad székelység közt miért volt népszerű már a reformkorban a közös teherviselés eszméje. . Súlyos kérdés volt a fentiek mellett a Székelyföldön a jobbágykérdés. Mert igaz ugyan, hogy a székelység többsége elkerülte a feudális függőség személyes viszonyait, de tény, hogy a társadalomnak több mint egyharmadát, mintegy 35-37%-át a jobbágyság és zsellérség alkotta.4 A jobbágykérdés az egész társadalmat érintette: jobbágyok és zsellérek a Székelyföldnek minden részén éltek, akárcsak jobbágy- és zsellértartó családok. Nagy mértékben bonyolította a székelyföldi úrbériség rendezhetőségét a jobbágytartó rétegek különböző jogi helyzete. Mert míg az arisztokrácia egy részének földbirtoka királyi adományként került az illető család kezére, más része családi örökség-birtok volt, akárcsak a székely primoroké, akik rendszerint régi jogon, a korabeli irodalom szerint „ősfoglalás" alapján családi tulajdonként birtokolták azokat a földeket, amelyeket jobbágyaik használtak. Ilyen jogi helyzetben volt a nem nagy számú szabad székely és határőri rendű kisbirtokú jobbágy- és zsellértartó család is. Amikor az úrbéri rendezés tervét a reformmozgalom felvetette, a székelyföldi jobbágytartó kategóriák — néhány liberális politikus kivételével — határozottan elutasítottak minden olyan elgondolást, ameíy a föld tulajdonjogában őket korlátozta volna. így vált a jobbágykérdés a forradalom idején heves viták s konfliktusok tárgyává először a Székelyföldön, majd a kolozsvári országgyűlésen, aztán a pesti népképviseleti országgyűlésen. Nem érthető meg ennek a kérdésnek a bonyolultsága, s Kossuth későbbi kezdeményezései sem, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy a 18. század második felében és a 19. század első részében a Székelyföldön túlnépesedtek a falvak: elsősorban a föld nélküli zsellérség száma duzzadt fel, de megnőtt az elszegényedett szabad székely családok száma is. Ezekre a kérdésekre mind egyszerre kellett a forradalom idején valamiféle elfogadható megoldást találni. Csakhogy ennek nem voltak meg a feltételei: a Székelyföldön a termőföld szűkös volt, akárcsak az olyan nagybirtokos, akitől a jobbágy és zsellér, vagy a szabad székely családi birtokot kaphatott volna. Említettük, hogy a székely kérdés voltaképpen a 18. század folyamán alakult ki. Ezért a székely határőr katonaság ügye s a szabad székelyek szabadságjogainak kérdése már az 1790/91-es országgyűlésen is felvetődött. Az 1792-es országgyűlési beadványban kérték a rendek: „a székely primipilus és pixidarius az adó alól ment légyen s katonáskodása a törvényes lábra állíttassék vissza".5 Ezt a követelést a reformkorban többször megismételték, de eredményhez ez sem vezetett. Az erdélyi jobbágykérdés rendezését már II. József szorgalmazta, de sem alatta, sem a reformkorban nem sikerült a magyarországi úrbéri törvényhez hasonló rendelkezést keresztülvinni az erdélyi országgyűlésen. Nem maradhat megemlítés nélkül, hogy az 1846-1847-es erdélyi országgyűlésen mindhárom említett székely
