Századok – 1994

Tanulmányok - Veliky János: Az ipartámogató Kossuth V/818

AZ IPARTÁMOGATÓ KOSSUTH 825 nek, hanem az árunak és az azt létrehozó „productív" erőnek (tehát a tőkének és a munkának) tulajdonított alapvető jelentőséget. Ipartámogató tevékenysége az új, li­berális közgazdaságtudományi szemlélet hazai meggyökereztetését jelentette. A Kos­suth-szerkesztette Pesti Hírlap egyik vezércikkének mondatait idézhetjük bizo­nyítékként: „Távol vagyunk... az úgynevezett mercantilrendszer elavult tévedését tanunkul választani, melly a nemes érczekbeni bővelkedést a nemzetgazdaság egye­düli fokmérőjének tekinté", mely „az arany és ezüst kivitelét honárulásnak bélyeg­zé..., nehogy valamiképp nominális pénzérték szerint többet vegyünk, mint amennyit eladunk." Azonban nem tartotta teljesen haszontalannak a középkor és a 17-18. század államvezetési tapasztalataival való bíbelődést, többek között azt a szempon­tot, hogy a kereskedelmi mérleg helyzete nagyon sokat kifejezhet a gazdaság belső állapotáról. így a merkantil rendszer egyoldalú kritikáját, „Smith Ádám általános negatioját... túlságnak" tekintette. A Hírlap-be\i vezércikk úgy vélekedett, hogy ha a kereskedelmi mérleg „folyton folyvást, évről évre, mindig szenvedőleg áll", az ront­ja a belső piac árviszonyait és bizonytalanná teszi a hiteléletet.38 Egyébként a merkantilizmus és a liberális közgazdaságtan elmélete, főként pe­dig az erre épülő egész gazdaságpolitikai gyakorlat nem határolható el mereven. Ezt bizonyítja a 19-20. század polgári gazdaságpolitikája, amely a szabadkereskedelem elvének állandó hangoztatása mellett egyre fokozottabb mértékben tulajdonított je­lentőséget a vámoknak, a kereskedelmi és fizetési mérleg alakulásának, illetve az állami beruházásoknak. A modern közgazdaságtan egyik reprezentánsa, J. M. Key­nes épp ezt az évszázados tapasztalatot építette be elméletébe, amikor E. F. Hecks­cher ismert munkájára támaszkodva elfogadta a merkantilizmus több gazdaságirá­nyító gondolatát.39 Kossuth tiltakozott az ellen, hogy az ipari tőke vállalkozási kedvét a piac be­folyásolásával serkenteni törekvő Védegyletet egyik vagy másik korabeli közgazda­sági teóriával azonosítsák, így elsősorban a konzervatívok és a bécsi kormányzat tudatos hamisításon alapuló beállítása ellen: „nagy tévedés, midőn a védegyesület Dr. Lisst védvám-rendszerével ugyanazonosíttatik."40 A Védegylet azok számára, akik beléptek, tényleg tiltó jellegű volt, de a kényszerítés eszközeit nem alkalmazta, nem is vett részt benne az ország lakosságának egésze, csupán kb. 100 000 ember, programját az országgyűlés nem emelte törvénnyé, nem rendelkezett az állami in­tézkedés általános érvényével és főként nem vonta kétségbe a szabadkereskedelem általános hasznosságát. A Védegylet „prohibitionalis természetű ugyan, de nem status intézkedés, ha­nem socialis cselekmény... Socialis úton védvámot nem lehet rendezni", fejtegeti Kossuth 1846-os beszédében. És azt is világosan megfogalmazza: annak ellenére, hogy vallják: „műipart pedig szemközt a kifejlett külföldi műiparral védvámok segít­sége nélkül teremteni szerfelett bajos", annak ellenére, hogy „a védvám-rendszernek barátjai vagyunk is, a prohibitionalis vámrendszemek mint status intézkedésnek nem vagyunk, nem lehetünk barátjai."4 1 Kossuth személy szerint sem 1844-et megelőzően, sem azt követően szemléle­tileg nem fordult szembe a szabadkereskedelem elvével, viszont azt sem lehet tagad­ni, hogy írásaiban van bizonyos hangsúlyeltolódás, miután az 1843-44-es ország­gyűlés a kereskedelmet nem tudta kivonni a királyi kamara ellenőrzése alól. A for-

Next

/
Oldalképek
Tartalom