Századok – 1994

Történeti irodalom - Mészáros Lázár emlékezete (Ism.: Pelyach István) III–IV/774

775 TÖRTÉNETI IRODALOM győztes nagyhatalomnak. El akarta azonban kerülni Ausztriával és Oroszországgal a diplomáciai kapcsolatok további romlását, ezért az emigránsok vezető politikusait és katonatisztjeit nem engedték tovább utazni nyugat felé, hanem a kis-ázsiai Kütahyába internálták őket meghatározatlan időre. Kossuth és társai tehát nem hagyhatták el Törökországot. Ez a helyzet 1851. március 3-a után változott csak meg, amikor is az amerikai kongresszus mindkét háza meghívta a magyar emigránsokat Amerikába. A Porta — az ismételt osztrák tiltakozás ellenére — nyomban megragadta a kínálkozó lehetőséget, hogy immár megszabaduljon az egyre több kényelmetlenséget okozó, és egyre többe kerülő magyar menekültektől. így utazhatott el Mészáros Lázár 1851. május 8-án az emigránsok egy népes csoportjával, akiket szeptember elején követett Kossuth és kísérete. A tanulmány legjobban dokumentált, s nyugodtan kijelenthetjük, hogy legtanulságosabb része a Mészáros földi maradványainak felkutatását s hazahozatalának körülményeit tárgyaló egység. Tanulságos, mert rávilágít arra, hogy Mészáros Lázár, a „pártsemleges" egykori hadügyminiszter az egypártrendszer Magyarországán különböző politikai érdekcsoportok „áldozatává" válhatott. Csak sajnálhatjuk, hogy Solymos kísérletet sem tesz az okok megkeresésére. Antal József, Appel László és Kelemen Márton Mészáros-családfa kutatásaik eredményeiről számolnak be a következő írásban. Az 1980-as évek közepén elkezdett munkájukat alapvetően kettős cél határozta meg: egyrészt a Mészáros-családfa minél részletesebb és teljesebb felállítása, másrészt a Mészáros család ma élő leszármazottainak fölkutatása, hogy ők (is) kezdeményezhessék az egykori hadügyminiszter földi maradványainak hazahozatalát. Munkájuk nemcsak hiánypótló, de úttörő jellegű is, hiszen kisbirtokos nemesi család családfájának összeállítására eddig ritkán került sor Magyarországon. A Mészárosok esetében is minden bizonnyal több kutató hasznos segédlete lesz a mellékelt — még nem teljes — családfa vázlat, a szerzők azonban ezzel párhuzamosan kísérletet lesznek annak a bemutatására, hogy a 18. század végén nemesített család hogyan illeszkedett be a már kialakult nemesi társadalomba. A kutatásokat ebbe az irányba feltétlenül érdemes tovább folytatni, mert értékes adalékokkal gazdagíthatják Bács-Bodrog vármegye — egy etnikailag és gazdaságilag is több szempontból egyedi régió — 19. századi, majd a trianoni békeszerződéssel kettéosztott Bácska 20. századi történetét. Kőhegyi Mihály a pacséri Mészáros család nemesi oklevelét ismerteti forrásközlésében (Kapocs Nándor fordításában). Az oklevélhez írt bevezetőjében elemzi azokat a társadalmi-politikai okokat amelyekkel a 18. század második felében kimutatható nemesítési hullám magyarázható. Rámutat arra, hogy az uralkodók — esetünkben II. Lipót — ezzel az új, uralkodóhű nemesi réteggel akarták ellensúlyozni a vármegyékben szinte kizárólagos hatalommal bíró kjs- és középbirtokos nemességet, amely a század 80-90-es éveiben a nemesi érdekek fokozott védelme mellett a jelentkező nemzeti törekvéseknek is egyik képviselője, hordozója volt. További kutatások alapján lehet azonban csak azt tisztázni, hogy az 1774-ben nemesi rangra emelt Mészáros János bajai lakos minden kétséget kizáróan azonos-e Mészáros Lázár apjával, és ha igen, mi tette szükségessé 1791-ben az újabb nemesi oklevél kérését ill. kiadását. Mészáros Batthyány-kormányba kerülésének körülményeit és hadügyminiszteri tevékenységének kritikus kérdéseit vizsgálja 1848 szeptemberéig tanulmányában Urbán Aladár. Mészáros katonai (és politikai) pályafutásának minden bizonnyal ez a legsikeresebb szakasza: 1848 márciusában Magyarországon széles körben ismert volt a neve, s az Ellenzéki Korben Pesten ugyanúgy, mint Pozsonyban, az ülésező utolsó rendi országgyűlésen lehetséges hadügyminiszterként emlegették. Ebben az időben ő Lombardiában a cs. kir. 5. (Radetzky) huszárezred parancsnokaként az olasz felkelők ellen hadakozik Radetzky tábornagy seregében, s április elejéig mit sem tud arról, hogy miniszteri bársonyszék várományosa. Kinevezése, ill. hazatérése és hivatalának elfoglalása után sajátos helyzetben találta magát. Egyrészt folytonos küzdelemben kellett érvényt szereznie rendeleteinek az ország katonai igazgatásának önállóságát elismerni nem akaró osztrák hadügyminisztériummal és a bécsi udvarral szemben (ez a miniszterelnök hatékony közreműködése és támogatása nélkül bizonyára kevés sikerrel járt volna), másrészt 1848 nyarától figyelembe kellett vennie a kormány egyes tagjainak — elsősorban Kossuthnak — érzékelhető bizalmatlanságát vele kapcsolatban, akik erélytelennek, „slendriánnak" tartották működését. Ezzel összefüggésben egy alapvető kérdést mindenképpen meg kell fogalmaznunk,.nevezetesen azt, hogy milyen hadügyminiszterre volt szüksége a Batthyány kabinetnek, s a követelményeknek mennyire felelt meg Mészáros Lázár? Csak ezek tisztázása után dönthető ugyanis el, hogy 1848 tavaszán а nemzetőrség, majd májustól а honvédség — az önálló magyar haderő — szervezésével járó feladatokat miért nem utalták a hadügyminisztérium hatáskörébe, s miért hoztak létre erre a célra egy önálló intézményi, az Országos Nemzetőrségi Haditanácsot? Egyszerűen tehermentesíteni akarták a frissen szerveződő hadügyminisztériumot (és a hadügyminisztert), vagy pedig politikai megfontolások is szerepet játszhattak a döntéshozatalban? Batthyánynak figyelembe kellett vennie Mészáros jelölésekor, hogy ő régi cs. kir. tiszt, katonai eskü és komoly múlt köti a közös hadsereghez és a dinasztiához, s ezek akkor sem elhanyagolható tények, ha közismert volt róla,