Századok – 1994

Közlemények - Kelemen Elemér: Az oktatási intézményhálózat fejlődése és az oktatási vonzáskörzetek alakulása a Dél-Dunántúlon 1886–1914 között III–IV/674

ISKOLÁK A DÉL-DUNÁNTÚLON 1868 ÉS 1914 KÖZÖTT 687 pán 5,94 százaléka járt e négy megye iskoláiba, és az országos kb. 168-cal szemben itt csak minden 225. lakosra jutott egy polgári iskolai tanuló. A polgári iskolát életre hívó társadalmi igények jellemzéseként utalnunk kell arra is, hogy egy-egy iskola létrehozására az elsősorban érdekelt tisztviselő-, kereskedő- és iparoskörökben jelentékeny társadalmi és pénzügyi akciók szerveződtek A polgári iskolai egyletek, sőt — az átmenetileg — a fenntartás terheit is vállaló társulatok megalakulása és szívós tevékenysége fontos és pozitív tartalmú eseménye volt e polgáriasodó, városiasodó települések közéletének. A polgári iskolákról szólva azonban azt sem lehet elhallgatni, hogy a nagy helyi erőfeszítések árán létrehozott intézmények többsége valószínűtlenül rossz körülmények között — ideiglenes elhelyezéssel, kevés tanítóval, kölcsönzött taneszközökkel stb. — működött, ami rányomta a bélyegét az iskolai munka színvonalára. 3) Ipari és kereskedelmi inasiskolák Az 1884. évi ipari törvény nyomán (1884:XVII. tc.) megjelentek a Dél-Dunántúlon is az ipari, majd a kereskedelmi inasiskolák. A törvény értelmében minden olyan helységben fel kellett állítani az iskolát, ahol az iparos- és kereskedőtanoncok száma az ötvenet elérte. Iparoktatási célokra az elemi és a polgári iskolák helyiségeit és taneszközeit lehetett felhasználni. Az elméleti oktatást a polgári és az elemi iskolák pedagógusai óraadóként látták el. Ezen iskolatípus tartalmi és szervezeti kérdéseinek vizsgálata meghaladja munkánk kereteit; itt csupán az intézményhálózat kialakulásának folyamatát és néhány jellemző vonását kívánjuk felmutatni. Az 1884:XVII. tc-t követő néhány évben lényegében kialakult az ipari oktatás intézményhálózata (1. a 10. sz. táblázat). 1890-ben már 37 ilyen iskola működött a Dél-Dunántúlon, felülmúlva a felső nép- és polgári iskolák együttes számát. Ezek az intézetek — csekély kivételtől eltekintve — az előző fejezetben bemutatott polgárosodó településeken szerveződtek. Somogy megyében pl. Barcson (1893), Csurgón (1891), Kaposvárott (1887), Marcaliban (1882), Nagyatádon (1885) és Szigetváron (1884), továbbá Tabon (1888) létesültek az első inasiskolák. (Más megyékből csupán összesített adatokkal rendelkezünk.) Az inasiskolák száma 1890 és 1900 között csekély mértékben nőtt (37-42); 1900 és 1905 között némileg visszaesett (42-38). 1905-ben a 38 dél-dunántúli inasiskola közül 30 általános, 1 szakirányú ipari, 7 kereskedelmi iskola volt, amelyekben 200 tanító összesen 4317 tanoncot tanított. A tanulók száma tehát mintegy 600-zal felülmúlta ekkor már a polgári iskolai tanulókét, s ez az arány mindvégig megmaradt. A következő években ismét fejlődik az intézményhálózat (1905 - 1910: 4, 1910 -1914: 4, összesen 8 újabb iskola). A fejlődés üteme és aránya kiegyenlített. Egy Iskolára a régióban átlag 34 500 lakos jutott, a szélső értékek sem mutatnak túl nagy különbséget (Baranya: 27 113, Zala 42 394). Az inasiskolák hálózatát tehát területi arányosság, viszonylagos kiegyensúlyozottság jellemezte. Székhelyeik — az ipar és a kereskedelem fejlődéséhez igazodva — többnyire a korábban már jellemzett oktatási központok, ill. alközpontok voltak. Ha az inasiskolák és a polgári iskolák adatait összevetjük (1. 9/b. táblázat), megállapíthatjuk, hogy a megyék közötti korábbi jelentős különbségek a századforduló után