Századok – 1994
Közlemények - T. Mérey Klára: A településhálózat változása és ennek okai a Dél-Dunántúlon (1850–1914) III–IV/650
652 T. MÉREY KLÁRA Az 1840-es és az 1850-es évek adataiban elsősorban a közigazgatási változások okozták a népesség számának csökkenését, amely 1865-66-ban már megszűnt, hiszen 1861-ben a Muraközt ismét Zala megyéhez csatolták.7 Ha a számokat nézzük, meg kell állapítanunk, hogy a településhálózat „minősége" is változáson ment keresztül. A városi rangsor élén álló szabad királyi város ugyan csak egy van ezen a területen mindhárom időpontban (Pécs), de ez megszakítás nélkül növelni tudta népességét, 1840 és 1865 között a lakosság száma több mint 25 %-kal nőtt. Az 1850-es években tűnik fel ezen a területen először a statisztikai felmérésben a rendezett tanácsú város: Nagykanizsa (Zala megye), amely már előzőleg is kitűnt a mezővárosok sorából nagy forgalmával, élénk, nagy területet vonzó piacával, jó közlekedési lehetőségeivel. Az 1860-as évek második felére e várostípus száma már háromra nőtt, Nagykanizsán kívül rendezett tanácsa volt Mohácsnak és Csáktornyának is. Népességük növekedése szerény, noha a számuk háromszorosra nőtt, a lakosság számának növekedése kétszeres. A mezővárosok száma is megnőtt, bár lakosságuk számának növekedése az eltelt 25 év alatt alig 16 %-os volt. Feltűnő viszont a puszták és a majorok népességének nagyarányú növekedése, amely a 25 év alatt közel háromszorosára emelkedett. A számok azonban nemcsak azt jelzik, hogy a népesség száma ezen a területen nőtt, hanem azt is, hogy ez a fejlődés a városokat érintette elsősorban. Az 1840-es években a lakosság egynegyede élt már városban, és 1865-ben ez az arány 26,6 %-ra nőtt. Minthogy településhálózatról van szó, azt is meg kell vizsgálnunk, hogy az eltelt időszakban melyik településben változott a helyzet annyira, hogy a „hierarchiában" elfoglalt helye is megváltozzék. Konkrét településekről lévén szó, most már az 1850 és 1865 közötti helyzetet vizsgáljuk meg közelebbről. Minthogy ebben az időszakban a megyék még meglehetősen elszigeteltek voltak, érdemes előbb az egyes megyék településhálózatának sajátosságait áttekinteni. Az 1850-es években a településtípusok egymáshoz viszonyított aránya Baranya és Zala megyékben a falvak dominanciáját mutatja, és ha a népességszámot is megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy ez a két megye tipikusan aprófalvas területnek tekinthető. Somogy megyében viszonylag nagy számban találunk pusztát, majorságot, ami a nagybirtokrendszer egyik velejárója. Tolna megyében a 82 falu mellett 47 volt a puszták száma, viszont ha a 21 mezővárost közelebbről megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy ezek rendszerint több település — köztük uradalmi majorok és puszták — laza konglomerátumai, amelyek utóbb az „eszmei község" kategóriájába kerültek. (Pl. Ireg.) A rendszerint központi helyen fekvő, nevet adó település vásártartó hely lévén, a mezővárosi feltételeknek megfelelt.8 A terület mezővárosai általában vegyes nemzetiségűek voltak (lásd az 1. térképet) és nagy többségükben vegyes vallásúak is (lásd az 1. térképet). A római katolikus, evangélikus, református, görögkeleti templomok és zsinagógák igen nagy változatosságban és számban helyezkedtek el e terület mezővárosaiban, sőt falvaiban is.9 Mindez általános jellemzője marad a terület városainak és falvainak egészen az első világháború végéig.
