Századok – 1994
Közlemények - Varga J. János: Ismeretlen adalékok az 1716. évi péterváradi ütközethez III–IV/634
636 VARGA J. JÁNOS vább, balra a lovasság nagyobbik része. A jobb szárnyat egy erős lovas hadtest képezte. A császári sereg bal szárnyát kiterjedt mocsár, jobb szárnyát a Duna védte.7 Mellékelt térképünk és rajzolójának írásos tudósítása alapján pontosan rekonstruálhatjuk az ütközet négy fázisát. A nagyvezír augusztus 4-én az előretolt tüzérségi állásokból lövetni kezdi a sáncokat és az ott elhelyezett gyalogságot. Savoyai Eugén azonban nem váija meg a török sereg rendszeres ostromát, hanem kivonulva a sáncok közül, augusztus 5-én megtámadja az ellenséget. A csatát Alexander württembergi herceg gyalogsága nyitja meg a bal szárnyon, amely a jobbról és balról is érkező lovassági támogatással kiveti futóárkaiból a janicsárokat (első fázis). A sáncok közül előrenyomuló császári gyalogság jobb szárnyán váratlanul zavar támad — feltehetően a sáncon való átkelés közben szétzilálódó soraik miatt —, ami átterjed a bal szárnyra is. A janicsárok ezt kihasználva ellenlökést hajtanak végre, és jobb felől benyomulnak a sáncok közé, sőt egy ponton átjutnak a második védővonalon is (második fázis). Ekkor Pálffy János lovasságának balról, az Ebergényi és Nádasdy lovasezredeknek jobbról érkező segítsége lélegzetvételhez juttatja a középen zavarba jött gyalogságot. A császári sereg ellentámadásba lendül, és a sáncoktól 4-5 kilométerre emelkedő magaslatokig űzi az ellenséget (harmadik fázis). Savoyai Eugén személyesen áll csapatai élére, hogy azok a szekérvárba menekülő ellenségnek megadják a kegyelemdöfést. A császáriak támadó oszlopai benyomulnak a táborba, a török lovasság jórészt megszalad, a janicsárok többsége azonban elvérzik a reménytelen küzdelemben (negyedik fázis). Harmincezer török holtteste borította a csatateret (a császáriak vesztesége nem érte el a 4500 főt), köztük volt a hősi halált kereső nagyvezír, a janicsár aga és több főtiszt. A hadizsákmányt mintegy 5 millió forintra becsülték. Eugén herceg pedig a hadjárat befejezése után átvehette a pápai ajándékot: a szentelt birétumot8 és a kardot, amely uralkodókat megillető megtiszteltetésnek számított.9 Az események vad forgatagát minden bizonnyal közelről szemlélte annak a művészi igényű, festett tollrajznak a szerzője, amelyet műve bal felső sarkában ó maga nemes egyszerűséggel csak „Plan"-nak titulált. Nem tudjuk, hogy Blödner mérnök-őrnagy, merthogy ő az ügyes kezű mester, a Német Birodalom melyik sarkából vetődött Pétervárad alá, hogy megörökítse a történteket. Azt sem tudjuk, hogy kinek a megbízásából dolgozott, legfeljebb sejtjük, mert egyedi darabnak szánt munkája — amely ez ideig Magyarországon ismeretlen volt, s tudomásunk szerint még külföldön sem publikálták — a Braunschweig melletti Wolfenbüttel levéltárából került elő. (Jelzete: Niedersächsisches Staatsarchiv Wolfenbüttel, К 2964 „Schlacht bei Peterwardein, 1716." Mérete: 73x80 cm.) Feltehetően III. Károly magyar király környezetéből került ki a megbízó, és a koronás fő családi kapcsolatai révén került mai őrzési helyére. I. Lipót német-római császár ifjabb fia 1706-tól 1714-ig viselte III. Károly néven a spanyol koronát, 1711-től VI. Károly néven császárként, III. Károlyként magyar, II. Károlyként mint cseh királyt tisztelték. Még spanyol uralkodóként választott magának élettársat, pontosabban számára választották, Anton Ulrich Herzog von Braunschweig — Wolfenbüttel jóvoltából, aki minden követ megmozgatott, hogy 16 éves unokája, Elisabeth Christine spanyol királyné legyen. Kitartó buzgalma eredményeként Elisabethre esett a bécsi udvar választása. Ezután már csak némi forma-
