Századok – 1994
Tanulmányok - Fábiánné Kiss Erzsébet: A honárulók vagyonának lefoglalása és kezelése – az 1848–49-es pénzügyi adminisztráció egyik speciális feladata I/46
48 FÁBIANNÉ KISS ERZSÉBET csapatokat, másrészt a külföldön tartózkodó birtokos vagy nem-birtokos polgárokat. Utóbbiakat hűtlenség vádja illette, ha (az ausztriai birodalmi tartományokból) 15 nap alatt vagy (a távolabb lévők) az Országos Honvédelmi Bizottmány által megjelölendő határnapra haza nem tértek. Ezzel — a határozat szövege szerint — a haza elleni ármánykodást, összeesküvést kívánták megelőzni. A határozat alól csak azok élveztek kivételt, akik kint megtelepedtek, közhivataloknál vagy OHB-megbízásból tartózkodtak az ország határán kívül, de ez csak alkalmazásuk vagy megbízatásuk idejére szólt. —E határozat végrehajtását az országgyűlés az Országos Honvédelmi Bizottmányra bízta, aminek foganatosítására október 28-án ismételten felhívta.9 Lényegesen több személyt vont ki ennek az intézkedésnek a szigora alól az adótörvény VII., a távolléti adóról szóló fejezete. Az 1849. június 1-én kelt törvény (országos határozat) vonatkozó fejezete 1. §-a háromszoros adóteherrel sújtja (személyükben és birtokaik után) azokat, akik egy éven belül félévet nem töltöttek Magyarországon. A kivételek közé nemcsak a fent említettek tartoztak (с/ pont), hanem azok is, akik a 24. évet nem töltötték be és tanulás céljából tartózkodtak külföldön (a), valamint a kormány engedélyével „tapasztalás végett" max. 2 évet töltenek el ott (b). További kedvezményt kaptak azok — s ezek igen nagy számban kerültek ki az arisztokraták és más jómódúak közül —, akik gyógykezelés végett, kormányi engedély mellett időztek a biztonságos határon túli részeken (d):10 Noha az adótörvény csak a magyar kormány működésének utolsó heteiben látott napvilágot, igen sokan kértek és kaptak külföldi tartózkodási engedélyt 1848 őszétől, vagy enélkül tartózkodtak kint mint menekültek. A hatóságok, ide értve a törvényhatóságokon kívül a kormánybiztosokat és a helyi katonai parancsnokokat is, előszeretettel — valószínűleg bejelentések alapján — zárolták a külföldön tartózkodók javait, és nem minden esetben tájékozódtak a tartózkodási engedély meglétéről. Az ilyenek vagyonát azzal a céllal foglalták le, hogy a birtok jövedelme külföldre ne kerüljön. A kincstári ügyvitel szerint az ilyen javak jövedelmét letétként kellett kezelni az állampénztárban.1 1 Az Igazságügyi Minisztérium (még 1849 júliusában sem) rendelkezett pontos adatokkal az engedéllyel külföldön tartózkodókról, pedig a külföldön tartózkodás körülménye igen súlyosan van jelen a problémában, mivel az ilyen (honárulással vádolt) személyek bírói felelősségre vonását akadályozta távollétük, vagyis egy helyben állt mind az igazságszolgáltatási, (s ennek következtében) mind a kincstári eljárás. A törvényesség betartása érdekében az Igazságügyi Minisztérium (elég későn, csak 1849 június-júliusában) ahhoz a megoldáshoz kívánt folyamodni, hogy a határon kívül tartózkodókat „edictaliter" idézteti, s a határnap elteltével mindenképpen (akár megjelenik az illető, akár nem) lefolytatják a bírói eljárást és kimondják az ítéletet. — Nincs tudomásunk ily módon teljesen végig vitt eljárásról. Persze az Igazságügyi Minisztérium is 1849. július 16-án kérte az engedéllyel külföldön tartózkodók névsorát az OHB-irattárból...12 Az OHB 1849. január 25-én a császári biztosokat és az e biztosoktól (ill. az osztrákoktól) hivatalt elvállalókat honárulókká nyilvánította a nemzet nevében. Az ilyenek parancsait teljesítő törvényhatósági tisztviselőket vagy bárki mást is honárulónak minősít a rendelet. (Közlöny 1849/11. sz. - jan. 26.. 1018/E. К sz.)
