Századok – 1994

Történeti irodalom - Müller Frank: Die „Brüning Papers” (Ism.: Németh István) II/460

460 TÖRTÉNETI IRODALOM 460 neteibe. A politikusnak — ez tűnik ki a jellemrajzból — végül is meghatározott időn belül döntenie kell, félretolva morális, vagy egyéb kételyeket. Jemnitz azonban azt is érzékeltetni tudja, hogy Blum teljesítménye nem merül ki ebben az olykor szinte önemésztő viaskodásban. Ha ez lenne a lényege, aligha születik meg ez a könyv. Az 1940-es összeomlás kapcsán Jemnitz bemutatja mind Blum néha szinte érthetetlen reménykedését, mind fájdalmas csalódását. Nem Pétain-ben csalódott; tudta, hogy tóle mit várhat. Az igazi kiábrándulást a szocialista parlamenti frakció többségének magatartása okozta neki. Élénk színekkel ecseteli a szerző a Blum letartóztatása utáni riomi per nagyon kevéssé ismert fejleményeit; markánsan (bár röviden) a mauthauseni német fogságot, ahonnan Blum 73 évesen, megtörten, de elszántan került elő. A problémák özöne van jelen a korszakban, s így a könyvben is. Lehetetlen valamennyit akárcsak említeni is. Olyan súlyú kérdéseket kell mellőznünk, mint pl. a szocialisták sok évtizedes pacifista hagyományainak az összeegyeztetése a fegyverkező fasizmus elleni védekezéssel, az ezt szolgáló hadikiadásokkal. Ha itt nem is, a könyvben ezek leírása megtalálható. Jemnitz munkája oly sok erényt csillogtat, hogy szinte nem ildomos mellékes, formai kifogásokat hangoztatni vele szemben. Ezt mégis indokolt megtenni. Egyrészt azért, mert meglehetősen elterjedt jelenségről van szó. Másrészt mert a tartalom minősége a kivitelezés legalább megközelítőleg azonos színvonalát érdemelte volna. Nem a könyv külső megjelenéséről van szó: azért köszönet illeti az anonim alkotót (talán magát a szerzőt?). Ezzel szemben, a szedési hibák sokaságától eltekintve is, az igen sok hibásan szedett idegen szó és személynév, bizonyos hosszú (magyar) magánhangzók használatának gyakori mellőzése stb. bosszantó szekunder élménnyel terheli meg az olvasást Olyan tapasztalt szerzőnek, mint Jemnitz, meg kell tudnia vívni a harcát a „műszakkal" azért, hogy ez ne így legyen. A Lukács György Alapítvány és a Magyar Lajos Alapítvány támogatásával napvilágot látott munka mindenesetre több szempontból is jelentős mozzanata a jelenkortörténeti feltárómunkának; bizonyítéka bizonyos témák változatlan relevanciájának (megfelelő tárgyalás esetén), egy olyan személy hazai újraértékelése kapcsán, akit szinte újra kell bemutatni a nálánál jóval jelentéktelenebb személyiségek életrajzaival bőven ellátott hazai közvéleménynek. Harsányi Iván FRANK MÜLLER DIE „BRÜNING PAPERS" Der letzte Zentrumskanzler im Spiegel seiner Selbstzeugnisse Verlag Peter Lang, Frankfort am Main, 1993. 233 p. A „BRÜNING-IRATOK" Az utolsó Centrum-kancellár önvallomásai tükrében Az intenzív kutatás és a differenciáltabb megítélés ellenére a Centrum-párti Heinrich Brüning személyét még mindig „rejtélyesnek" és „különösnek" tekintik, s huszonhat hónapos kancellárságát továbbra is legendák és egyfajta mítosz övezi. Ó maga is keveset tett a háború után lábrakapott legendák eloszlatásáért. A nyilvánosság előtti tartózkodása, ugyanakkor a kulisszák mögötti intenzív politizálása továbbra is izgatta a közvéleményt. Amikor pedig az ötvenes években bírálta Adenauer nyugati politikáját konzervatív oldalról vetették fel a „Brüning-legendát", hogy gyengítsék az egykori kancellár politikai és erkölcsi pozícióit. Ezt követően távozott második, immáron önkéntes számkivetésbe az egyesült államokbeli Vermont államba, ahol 1970-ben hunyt el. A Brüning-korszak szakirodalmi vitája Karl Dietrich Bracher 1955-ben megjelent, és még mindig joggal alapműnek tartott .Auflösung der Weimarer Republik" (A weimari köztársaság felbomlása) című könyvével kezdődött. Megítélése szerint Brüning politikája 1930--1932-ben élezte a válságot, és akaratlanul ugyan, de objektíve a diktatúrába vezető utat egyengette. Vele szemben Friedrich Meinecke, majd később Werner Conze úgy vélte, hogy a Hindenburg elnök bizalmára támaszkodó Brüning kancellársága volt az egyedül járható út a „pártállam válságának" demokratikus-jogállami értelmű leküzdésére. Ezen a megítélésen keveset változtatott Brüning 1970-ben megjelent visszaemlékezése 5s a kiterjedt levelezésének részeit tartalmazó, 1974-ben kiadott kétkötetes gyűjtemény. Meglepetéssel, részben idegenkedéssel fogadták Brüning korábban ismeretlen alkotmányterveit amelyeket nemzeti konzervatív, porosz-német fel-