Századok – 1994
Történeti irodalom - Elvira H. Tóth – Attila Horváth: Kunbábony. Das Grab eines Awarenkhagans (Ism.: Szentpéteri József) II/436
TÖRTÉNETI IRODALOM 439 A lelőhely történeti keretekbe való illesztése a rövidre fogott zárófejezetben történik. A Kárpát-medencében Baján kagán vezetésével 567-ben hont foglaló avarság vezetője dinasztiát alapított, leszármazottai a 626-os sikertelen konstantinápolyi ostromig nyomon követhetők. Az, hogy a Baján-dinasztia tagja volt-e a kunbábonyi kagán, nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni. Az írott források nem tudnak hatalomváltásról, a 630-as években a bolgárokkal vívott harcokból az avarok kerültek ki győztesen. A hatalmi jelvények ugyanakkor mindkét helyen (a kárpát-medencei avar kaganátusban és az ukrajnai fejedelmi leletekkel fémjelzett onogur bolgár kánságban) az arany álcsatos díszövek lettek. A leletegyüttesösszetétel és a tipológiai megfontolások alapján a Szerzők azt a véleményt képviselik, hogy a Kunbábonynál eltemetett avar kagán megélhette a 670-es években Kuvrat bolgár kán harmadik fia, Kuber vezetésével bevándorló népcsoportok érkezését. A granulált díszű arany övkészletek feltűnése is talán ezzel a bolgár szítvándorlással hozható kapcsolatba. Az új hadszervezéssel és fegyverzettel megerősödő késő avar kaganátus már területi terjeszkedésre volt képes. Mivel egyelőre nem ismerünk fejedelmi rangúnak tartható temetkezést a 8. századi avar törzsterületen belül, a Szerzők sem tudnak állást foglalni a kunbábonyi kagán és a kaganátus későbbi vezetőinek esetleges kapcsolatáról. A feldolgozás legnagyobb erőssége, hogy a leletanyag elemzése képzett ötvös szemével történt — Fettich Nándor óta szakterületünkön erre nem volt példa. A leleteket ötvöstechnikai megfigyelések alapján láncszemszerűen egybekapcsolva csoportosították. Az ötvös- és aranyművesség alapos tudása, a mesterségbeli fogások alkotó ismerete volt az az elsődleges eszköz, melynek segítségével képesek voltak összehasonlítani egymástól térben és időben távol eső tárgyakat is. Az analógiákat oly gazdagon merítik, hogy néha a legkisebb tárgynál is szövevényes kapcsolathálót mutatnak be. A kötet szerkezete éppen ezért némelykor a koncentrikus körök módszerére emlékeztet, miszerint egy-egy jelenségre vissza-visszatér a Szerzőpáros. A gondolatmenet követését elősegítette volna, ha egy-egy messzire vezető kitekintés (amfóratipológia, állatáldozatok kérdése) függelékbe, esetleg jegyzetbe kerül. Hasznos mikroelemzést jelentett ugyanakkor az obulusadás szokásának kora avar kori eseteinek felsorolása, melyet eddig közép avar kori sajátosságként a 7. sz. utolsó harmadára keltezett a kutatás. A koporsóvasalások és nemesfémborítások alapján készített halotti ágy (kerevet) rekonstrukciója bravúros megoldásnak tartható. Meggyőző a P-alakú aranytárgyak tarsolyveretként és a tekert ezüstdrót tarsolyzárként való meghatározása. A Szerzők közöletlen ásatásainak idézett adatai külön nyereséget hoztak a kutatás számára (Kunpeszér-Felsőpeszéri út, Kunszállás-Fülöpjakab, Hortobágy-Árkus) és sejtetni engedik, milyen jelentős leletek feldolgozását várhatjuk tőlük a közeljövőben. Az általános jellegű megjegyzések után néhány kisebb, a részletkérdéseket érintő kiegészítés. A bizánci műhelyben készült oroszlánfej-ábrázolásos csat golyósoros keretezése a többi alkotórészhez képest gyengébb kivitelezésűnek tűnik: egyes tagjai a belső mezőben elhelyezett, illetve az öv többi veretét keretező golyóknál is kisebb nagyságúak és egyenetlen megformázásúak. Ebből a megfontolásból elképzelhető, hogy e külső rész az elemzésben felsorolt érvek ellenére mégiscsak kiegészítés, esetleg pótlás révén került a peremre. Az is a fúvócsővel elérhető szúrólángtechnikával való helyi forrasztásra utal (melynek alkalmazásakor talán nem szükséges az egész csattestet felmelegíteni utólagos megmunkálás esetén), hogy egy-egy golyó szinte ráolvadt a peremre, míg a golyósor többi része nem is ér hozzá. Ez a lehetőség ugyanakkor nem befolyásolja annak a kérdésnek az eldönthetetlenségét, hogy a csat golyósoros keretezését még a Keletrómai Birodalomban, vagy már a kagáni udvar műhelyében végezték el a megrendelő elvárása szerint. Az Al-Duna mentéről, Bulgária szilisztrai körzetéből ez idáig egyedüli álcsatos aranyleletként ismert vetreni tárgy (Abb. 49) a szakirodalomban tévesen gyökeresedett meg „szíjvégként" — ez valójában (a bolgár kiadványokban rendszeresen fordított állásban közölt) pajzs alakú veret, melynek hátoldalán három széthajtott lábú, felforrasztott hurkos fül található (Nemzeti Régészeti Múzeum, Szófia). A lelőhely szűkebb környezetére vonatkozó térképről (Abb. 2) hiányzik a lelőhelyet magát az „Első-hegyek" helyén azonosító jel. A pontosabb tájékoztatás érdekében hasznos lett volna az 1. sír mellett előkerült 2. sír helyét és a feltárt terület kiterjedését is megjelölni a szintvonalas térképen (Abb. 7). A kötetben felhasznált nagyszámú analóg lelőhely bemutatása egy összesítő elterjedési térképen is bizonyára megkönnyítette volna a vizuális olvasó földrajzi tájékozódását A kagánsír leletanyagát tartalmazó, egyébként jól áttekinthető táblázaton (21-23. o.) érdemes lett volna feltüntetni a vonatkozó színes képtáblák sorszámát is. A szakirodalomban szokatlan, bár el kell ismerni, igazán esztétikus, hogy e színes illusztrációk nem kaptak belső számozást. Mindezért kárpótolnak a korszerű nyomdai technikával közzétett, az aranytárgyakat valósághűen megjelenítő tárgyfotók. A képaláírások apróbb elírásai (pl. a 8. színes
