Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
AD VENAE ET PEREGRINI 381 ván jelét hadni azon a földön." Amikor hazatér, álmában megjelenik a három szent király, s viszont ajándékozza három koronával: a bölcsességnek kincsével", a „pénitentziának mirhájával", és az ,/ijtatosságnak temjénnyével és a kegyelmességnek illattyával". A kommentár szerint ezen a királyon nemcsak a keresztény uralkodó mintaképét, hanem általában ,/ninden jó keresztény emberi" kell értenünk. A történet Magyarországra is eljut, egy gyulafehérvári kódex őrzi meg, 17. századi magyar fordítását Haller János végzi el a ,JHármas Históriában",158 A kölni zarándoklatok viszont „demokratizálják" Gáspárt, Menyhártot és Boldizsárt: a 12. századtól már általában az útonjárok oltalmazói lesznek, mint akik maguk is a mennyei csillag útmutatását követték. Mentalitástörténeti szempontból érdekes az az apró mozzanat, hogy még a katar eretnekmozgalomban is megtaláljuk nyomukat. A tökéletesség fokára még nem emelkedett hívők, credentes nem imádkozhatnak (ti. a Miatyánkot nem mondhatják el, ) de kifejezhetik azt a kívánságukat, hogy egyszer tökéletesek, perfecti legyenek, ilyen módon: „Uram, ahogy a három királyokat vezetted, úgy vezess engem is !"15 9 A három királyok védő, apotropaikus szerepe a katolikus egyházban olyan általános, hogy utóbb a liturgián kívüli mindennapi életben közhelyként szerepel: még a napi levelezésben is megtaláljuk nyomukat. Az 1452-ben éppen úton lévő Albert Scheurl boroszlói kereskedőhöz így ír a felesége: ,JCérlek a Szentháromságra, hogy jöjj hamar haza, és három fiad is sokszor köszönt téged. És ezzel Istennek, az 6 kedves anyjának és a három szent királynak ajánllak, ők majd egészségben hazasegítenek. '16 0 Népszerűségüket jól tükrözi Szkárosi Horvát András feddőzése is: ,Jieggvel ha indúlunk, messze útra megyünk, Három szent királtul segítséget kérünk, Bolcsós ereklyét nyakonkban figgesztünk,"16 1 A „bolcsós ereklyék" természetesen nem minden esetben jelentenek ténylegesen testi maradványokat, hanem gyakran érmeket, vagy azokat a fémből nagy tömegben öntött zarándokjelvényeket, melyeket a zarándokok kalapjukra varrva magukkal hoznak. Ezeknek a jelvényeknek szentelmény-erejük van, hiszen bizonyos esetekben összekötegelve hozzáérintik az ereklyetartóhoz is. Ezért kerülhetnek olyan kifejezetten apotropaikus jelentőségű tárgyakra is, mint a harangok. A középkori harangok megmintázásakor ugyanis a harangköpeny díszítéseibe sok helyütt beleillesztik a Háromkirályok s mások zarándokjelvényének lenyomatát. A legtöbb ilyen emléket a skandináviai anyagból ismerjük (nem csoda, hiszen ott kevesebb a háború és ezzel együtt a 16. század óta folyó harangrekvirálás a tüzérség céljaira).162 Az ennél gyérebb hazai emlék elsősorban Erdélyben maradt fenn, s most válik csak ismertté Benkó Elek munkássága nyomán. Megfigyelései egy igen érdekes attitűdre világítanak rá: nem a harangöntő műhelye rendelkezik jelvénykészletekkel, hanem mindig a megrendelő (és ez a fennmaradt anyag esetében többnyire nemesi megrendelőt jelent) hozza el a mesternek a saját jelvényeit.163 Ha a Háromkirályok kultusza mára már kizárólag a karácsonyi ünnepkör betlehemeire korlátozódott, addig a tudati szférában (a legutóbbi vatikáni „törlés" ellenére) maradt egy olyan segítőszent, aki az utazók védelmét látja el, akár gyalog, akár biciklin, akár autóval indulnak el (gondoljunk csak az autók műszerfalára erősített vagy a slusszkulcson fityegő éremre, ami, mint azonnal látjuk, középkori rekvizitum). Kristóf azonban eredetileg nemcsak az utast, hanem mindenkit véd - a
