Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
AD VENAE ET PEREGRINI 377 tik. Ennek vételére pedig nem vonszon valami marczonaság vagy látásnak és érzékenség gyönyörköttetésnek kívánsága; hanem az erős hit, ajtatos reménség és tiszta szeretet."13 9 A kisebb pénzű, távolabbra menni nem tudó zarándokokat ostorozza a reformáció kezdetén Szkárosi. Versében felsorolja a késó középkor népszerű hazai búcsújáró helyeit, a Szent Vér-kultusszal kapcsolatban már említett Bátát, illetve Kassát (ne feledjük, hogy a Szent Erzsébet székesegyház gazdagságához nagy mértékben hozzájárult a 14. század óta látogatott Szent Vér ereklye !), László király nyughelyét, az istenítéleteknek is helyszínül szolgáló Nagyváradot és Darnót: ,/tz kinek nincsen annyi költsége, menjen csak Bátára, Avagy Kassára, avagy Váraddá, avagy csak Damóra, De hol taníta minket a Krisztus ez fassangozásra ?"14 0 A német lutheránus polgárság nem kevesebb gúnnyal emlegeti a búcsúsokat, különösen a hivatásos zarándokokat, akikben a munkát megvetó, lusta semmiháziakat lát. A Nürnbergben dolgozó svájci grafikus, Jost Amman >y A földön való magas és alacsony, egyházi és világi, minden rendeknek voltaképpen való leírása" ("Eygentliche Beschreibung Aller Stände auff Erden / Hoher und Nidriger / Geistlicher und Weltlicher... ") c. fametszetekkel illusztrált könyvében a papság legalsó sorába helyezi a „Jakab-testvéreket" (Die Jacobs Brüder), Hans Sachs következő verssoraival: „Mí Jakab-testvérek nagy sereggel az országban ide s tova járkálunk Szent Jakabtól [Compostelától] Aachenbe és Rómába Szégyen nélkül énekelünk és koldulunk Hasonlóan más nyomorult szegényekhez Gyakran a koldusbot melegít minket A kezünkben, s amíg éltünk napjait töltjük Lusta koldusok maradunk."1 4 A „lusta koldus" nem csupán a praktikus szemléletű protestáns polgárnak ellenszenves, az okot itt is korábban kell keresnünk. Ez a kérdés összefügg a „bérzarándoklat" fogalmával, azokkal az emberekkel, akik mások helyett vállalják a hosszú utat, a veszélyeket, kelló fizetség fejében. A fogadalmat a veszélyben könnyű megtenni, de annál nehezebb betartani, hiszen mint láttuk, maga az út is éppen elég penitenciát jelent. Ezért találunk végrendeletekben be nem váltott zarándoklatokat; a hagyatkozó ezeknek az elvégzésére tetet félre külön összeget. Nem minden esetben a közvetlen örökös veszi át a feladatot, sokszor nincs is megnevezve az, akinek végre kellene hajtania. Közvetve ez is utal a foglalkozásszerűen űzött búcsújárásra. Másrészt a zarándok-státus mentességet is jelent, elvben szabad útja van, vámot nem vehetnek rajta, külleme, ruházata védelmet biztosít (más kérdés, hogy a rablók, nem töródve a kiátkozás büntetésével, a messziről megkülönböztethető, köpönyeges-kalpagos zarándokokat éppúgy kifosztják, mint a kalmárokat).14 2 Ezért is tűnik föl a társadalom perifériáján, a koldusok között annyi ál-zarándok. Érdemes röviden ezt a réteget is szemügyre vennünk. A törvények, a városi előírások megpróbálják kategorizálni a vándor koldusokat és ál-koldusokat. Ennek a gyakorlati oldala az, hogy a városokból megkísérlik kizárni, ill. nem beengedni ezeket az elemeket. A kategóriákat maguk a deviáns
