Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
374 PETNEKI ÁRON mólnak róla — nem csupán imitáció, hanem a szó szoros értelmében vett véres valóság. A csoportos őnostorozásnak szabályos szertartása van, amelyet elsősorban Hugo von Reutlingen, de más kortársak leírásából is ismerünk. Az 1348-49-es fekete halál nyomán teljes erővel lángol fel még egyszer az önostorozó mozgalom. Ekkor már égből hullott levélre hivatkoznak a flagellánsok, mely a Szent Péter oltárára érkezett, s 33 és fél napos bűnbánó zarándoklatot ír elő (nyilvánvaló az allúzió Krisztus éveinek számával). Ez az égi levél azonban már a 13. századi itáliai disciplinatinál megtalálható, elsősorban a Rainero Faxano legendájában, ahol a magát már 18 éve titokban ostorozó barátnak maga Szűz Mária hozza a levelet két arkangyal kíséretében. Amikor VI. Kelemen 1349. október 20-án kiadott bullájában elítéli a flagellánsokat, még mindig nem nevezi őket eretnekeknek, de felsorolja vétkeiket: hisznek az előbb említett, csalárd „mennyből jött levélnek", semmibe veszik az egyházat, engedetlenek, mert mindenféle engedély nélkül hordják az egységesen fekete ruhát a kereszt jelével, részt vesznek a zsidók legyilkolásában (a pestis kiváltotta pogromokban), különösen pedig mivel klerikusok és kolduló szerzetesek is találhatók a soraikban. Ezt követik az uralkodók (IV. Károly és VI. Fülöp) tilalmai, s ezután lépnek fel a püspökök, most már világi karhatalommal együtt. Tulajdonképpen egyetlen kérdés nyitva marad számunkra. Vajon a flagellánsok — főleg a 13. században — ténylegesen több országot bejárnak, vagy egyszerűen a penitencia divatja terjed tova? Erre nézve csak másodlagos forrásokból tudunk következtetni. A népnyelvi énekek, ezek elterjedése és népszerűsége arra vall, hogy az adott nyelvterületen belül korlátlanul mozognak a bűnbánók. Ugyanakkor a tematika és a liturgia alapvető elemeinek megegyezése az egész latin Európára kiterjedő kölcsönhatásról, szoros kontaktusról tanúskodik, sőt a legújabb kutatás tagadja a „népi liturgia és népének" jelleget, s pontosan megírt forgatókönyvről beszél. Élesen elválasztható azonban az itáliai és az Alpoktól északra fekvő mozgalom. Ez utóbbinál viszont elképzelhető, hogy a ugyanazok a németek eljutnak holland és cseh, sőt vallon területre is. A boroszlói püspök megégetteti azt az eretnek diakónust, aki a flagellánsokat Magyarországból vezette. A vezér nélkül maradtak tovább vonulnak Csehországon és Németországon át Avignonba. A legtöbb németországi flagelláns azonban a szűkebb mozgásteret választja, a 33 és fél napos zarándoklat előírását követve.130 A nyilvános bűnbánat ilyen tömeges megnyilvánulása ezután lassan elenyészik, és beolvad a bűnbánat egyéni szférájába. Heinrich von Herford krónikájában találóan és gúnyosan jegyzi meg: „ amilyen hirtelen keletkeztek, olyan gyorsan tűntek el, mint az éjszakai kísértetek és nevetséges lemurok. "131 Ne feledjük, hogy a flagelláció nem szűnik meg teljesen, hiszen a barokk vallásosság Európa egyes részein majd ismét körmenetek során használja fel ezt a látványos bűnbánati elemet. (Ekkorra azonban már nem mobil, hanem helyi résztvevői vannak a vezeklésnek.) Érthető a lengyel földön utazó francia követ, Charles Ogier megdöbbenése, amikor a 17. századi Danckában a következő élményben van része: ,y4mikor estefelé a dominikánusainkhoz visszatértünk, tanúja voltam egy olyan eseménynek, amit még sehol sem láttam. Hét óra felé egy körmenet állt össze bűnbánókból, akik vörös köpenybe öltöztek, és lengyel énekeket zengtek. Körüljárták a templomot, megálltak, Krisztus teste előtt a földre vetették és ostorozták magukat. Eleinte azt
