Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
368 PETNEKI ÁRON kérésére megkezdi a zarándokok legyilkolását. Orsolyát megpillantva azonban meggondolja magát. ,JJítván az pogány magyarok fejedelme szűz Szent Ursola asszont, hogy olyan mondhatatlan szép ember volna, elálmélkodék rajta, és kezdé őtet kenyergetni az szüzeknek halálokon, és nagy szép szóval vigasztalni, kérvén azonkőzbe, hogy lenne engedelmes 6 hozzjá hajlani házasság szerént. De bódogságus szűz szent Ursola asszon ingyen sem akará látni, hallani, nemhogy neki engedött volna. Látván az kegyetlen fejedelem, hogy azon képpen meg utáltatott volna, ragadá íjét, nyilát és ottan átal levé szent Ursola asszont és azonképpen az szent mártíromságot bel teüjesöjté". így nyerte el Orsolya a vértanúság koronáját, példát adva elkövetkezendő korok jámbor zarándoknőinek.96 A legfőbb zarándok azonban maga Krisztus, aki már maga is megtett egy utat emberré válásával. Damiáni Szent Péter egyik prédikációjában pontosan leírja ezt az utat: ,/Lz égből pedig a Szűz méhébe jön, a méhből a jászolba megy, a jászolból átmegy a körülmetélésre, a körülmetélkedésről a templomba, a templomból a keresztségbe, a keresztségből a keresztre, a keresztről a halálba, a halálból a sírba, végül pedig alászáll a pokolra is, hogy onnan szentjeit kiragadja, akiket a halál birodalmát eltiporván a mennyei dicsőségre visszavisz. A megváltás művének zarándoksága mellett ott van az emmausi vándor is (Luk 24,13-35). E történet középkori ábrázolása előszeretettel helyezi a két apostol közé, amint kagylódíszes zarándoktáskával, bottal felszerelkezve oktatja őket menet közben.9 8 Az újkor — főleg a németalföldi festészet — választja csak a másik ábrázolást: azt a pillanatot, amikor a kenyérszegésről felismerik tanítványai.9 9 Az emmauszi vándorként elrejtező Krisztus a zarándok még egy aspektusára hívja fel figyelmünket. A zarándokkalap és a köpeny nemcsak az út biztonságát szolgálja (ti. azon kívül, hogy véd az időjárás viszontagságai ellen, jelzi azt is, hogy viselője nem kötelezhető vámok fizetésére, és lelki dolgokban járó vándor, akit a zaklatásoktól kímélni kell.). A zarándok külső ruházata és a zarándokság állapota egyben elrejt és uniformizál is. Egy kissé furcsán úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyenlővé tesz különféle szociális rétegeket, foglalkozásokat ugyanúgy, mint ma a nyugdíjas elnevezés és fogalomkör látszat-egalitarizmusa (ti. nincs nyugalmazott szakács vagy emeritált professzor, hanem csak nyugdíjas van.) A zarándokköpenybe azonban a későbbi apparitio, az igazi formában való megjelenés reményében is bele lehet burkolózni. Az álruhás király, a legitim vagy illegitim trónkövetelő ezért jár-kel a legtöbbször zarándokruhában, hiszen, mint láttuk ez egyben a számkivetettség, az exul állapot kifejezője is, és ez ad egyedül hitelt érdemlő magyarázatot a (vélt) hosszas távollétre. Lássunk néhány érdekes példát erre a jelenségre is.10 0 Az első konstantinápolyi latin császár, Balduin, Randria grófja, alig egy éves uralkodás után, 1205-ben Kálóján bolgár cárral kerül konfliktusba, Drinápolynál csatát veszt, s bolgár fogságban vész nyoma. Húsz év után bűnbánó zarándok és remete képében tűnik fel ismét Flandriában, hogy visszakövetelje jussát, ami sikerrel is jár, mert a flandriai és hennegaui nemesség és polgárság nagy része támogatja. Csak fél év múlva lepleződik le az imposztor, Bertrand de Rays, aki valójában egy a Szentföldet megjárt vándor hegedús. Politikai megfontolásokból VIII. Lajos francia király magához hívja, majd vasra vereti, s végül 1225 októberében Lille-ben felakasztatja.
