Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
AD VENAE ET PEREGRINI 355 dókban és deákban a változás és váltás ösztöne."1 4 Az aventurie utáni vágyat egy nagyon vékony, s később elenyésző réteg nyíltan élethivatásának is vallja: a lovagok, s nyomukban a lovagköltők, a trubadúrok és Minnesängerek, akik a lovagregények világát a saját életűkben is megpróbálják valósággá álmodni. A 13. században azonban ezt az attitűdöt már nem érzik igazán komolynak. A happening-számba menő lovagi utak közül a legfurcsább Ulrich von Liechtenstein híres Vénusz-utazása, amikor a költő a szerelem istennőjének öltözve, kosztümös kísérettel vonul Mestreből (ahol stílszerűen a tenger habjaiból kellene megszületnie) egészen Csehországig, s útközben tornára hívja ki a lovagokat. Másik ilyen útja, az Artus-utazás azonban már nem fejeződik be, mert Harcias Frigyes Bécsben megszakíttatja.15 A lovagi életforma kalandvágya és a zarándoklás között hídként áthúzódó kíváncsiság meglétére már Kurcz Ágnes is felhívta a figyelmet Tari Lőrinc „pokoljárásával" kapcsolatban. Zsigmond vitézének a távoli Hiberniába, Írországba való zarándoklását nem csupán a hit, hanem a lovagi kalandvágy, a kíváncsiság és a hitbeli kétely is motiválja. Uralkodója ajánlólevelet ad neki, melyben az utazás célját a zarándoklatban és a vitézi tettek gyakorlásában adja meg. Nézetem szerint is ennél világosabban aligha fogalmazódik meg a zarándoklás és az aventurie összefonódása.16 A kíváncsiság egyik tipikus középkori megjelenési formája a kétely, erre viszont Lőrinc vallomása utal: „Először és főként azért [kerestem fel Írországot], mert mind, az emberek beszámolóiból, mind írásos közlésekből úgy értesültem, hogy akinek kétségei vannak a katolikus hittel kapcsolatban, s megfelelő módon lép be Szent Patrik írországi Purgatóriumába, ott minden kétségére részleteiben és egészében választ kaphat."17 A teológusok viszont kárhoztatják a puszta kíváncsiságot, ha az nem párosul „a szentség ékességével". Ilyen értelemben nyilatkozik igen negatívan a kíváncsiságról mint a zarándoklat legfőbb mozgatójáról a Kempis Tamásnak tulajdonított könyvecske Krisztus követéséről: „saepe curiositas ad peregrinationem trahit". 18 A világlátás vágya, a „szerencsét próbálás"-tól, az egyszerű kíváncsiságtól a tapasztalat és tudás megszerzéséig megvan tehát az emberi gondolkodásban, és bizonyos ókori előzmények után nem csupán a középkorhoz, hanem még inkább a korai újkorhoz kötődik. Erről az „ulyssesi attitűdről" szól Szepsi Csombor Márton ,JEuropica varietas "-ában az indokolás, az Occasio itineris első mondata: „Gyermekségemtől fogván kiváltképpen való indulataimtul hajtattam én az idegen helyeknek látására.."19 Henryk Samsonowicz egy nagyon szellemes ötletével próbálja érzékeltetni a távoli tájak utáni vonzalmat, a kíváncsiságot és az útikalandok elbeszélését. Szerinte a 16. század első éveiből származó krakkói Baltazar Behem-kódex egyik miniatúráján, (amely a krakkói Garbary [tímár] külváros egyik tímárműhelyét ábrázolja), a húsoló késsel foglalatoskodó mester mellett a földön ülő figurában a kalandjairól mesélő par excellence vándort látja. Az alak mellett egy csomag kártya fekszik a földön (talán az előbb valami külországban tanult kártyatrükköt mutatott mester uramnak), a műhelyudvar kerítése mögött pedig nemcsak Krakkó tornyait látjuk, hanem messzi tájakat, tengereket - szinte kinyílik a világ. Az úton szekérkaraván vonul, az akasztófán gonosztevők hulláját lengeti a szél, távolabb lovagok csatáznak, a horizonton az égbolttal összeolvadó tengeren hajók ringanak - mindez Samsonowicz szerint nem más, mint azoknak a kalandoknak az illusztrálása, amelyeket a
